Sloane szemszöge:
Egy hatalmasat nyújtóztam az ágyba, majd kipattantam belőle és megcsináltam. Szokásos reggeli készülődés közben, felkészítettem magam lelkileg a mai pompom edzésemre.
- Kisasszony! - nyújt felém egy dobozt Tifanny amikor belépek a konyhába. Unottan elveszem és elindulok vissza a szobámba. Természetesen benne volt két sárga és zöld szalag, amit a hajba kell kötni, egy tornacipő, egy pompom ruhával. Az élet egyszerűen csodás. Fogtam egy sporttáskát és mindent beletettem, az öltöző szekrényemben ott van minden, mivel tesire kell, ezt is majd otthagyom.
- Neked is jóreggelt! - köszönt gorombán Rydel, miután percek elteltével sem köszöntem a konyhában lévőknek. Rydelnek sose voltam a kedvence, rossz szemmel nézte, hogy az öccsével járok, mikor kezdett megbékélni akkor jött a szakítás, amiért engem kezdett utálni. Az életem komoly komédia. Természetesen nem foglalkoztam vele és nyugodt szívvel tettem el a telefonom a táskámba.
- Lehetne jobb is! - lép be Ryland, akin látszik mennyire megviseli a koránkelés. Ó de még, hogy! - Hogy a fenébe csinálod? - néz rám megrökönyödve. Csak megvontam a vállam és ráakasztottam a sporttáskát.
- Ha komolyan 12. / D osztályos akarsz lenni, gyorsan szedd össze magad. Vegyük példának Naomit. Három éve a pompom csapat kapitánya, aranyérmes magasugró és még van ideje tanulni, nem beszélve arról, hogy mindennap ott van az idősek otthonában a mamájánál. Te pedig kivagy purcanva mert felkell kellned! - bólintottam elismerően. Eközben Riker erősen mozgolódni kezdett. Sose mossa le magáról, hogy egy, akkor még, 16 évessel kavart Hawaiin. Két éve nyaralt ott Naomi és volt szerencséje a szőkéhez. Egy nyári kaland volt, természetesen Naomit sokkal többnek nézte mint amennyi eredetileg volt. De ezt elcseszte.
- Én nem így értettem. Hazajössz, tanulsz, aztán elmész és hajnalok hajnalán hazaérkezel. Másnap pedig felkelsz és nyoma sincs az előző napnak! - rázza a fejét elképedve.
- Egy kis smink mindig csodákra képes. - mosolyog a vörös. Szerintem nem rosszból mondta, de teszek rá. Velem nem kell jóban lennie.
- Nem kenek semmit a képemre. Kezdjük ott. Egyébként fel se tudnád fogni mennyi akaraterőbe és napba telt, hogy ilyenek legyenek a reggelek. - nézek elsőnek a vörösre, majd Rylandre.
*****
Leültem Boo mellé a padra és csak néztem ki a fejemből.
- Itthagyom az iskolát. - szólal meg, megtőrve a csendet, rá egy másodpercre pedig a csengő így kénytelen voltam felállni és bemenni a terembe. Bár nagyon érdekelt, miért csinálja ezt, nem ezen agyaltam fizikaóra közben. Nem volt annyira érdemes másra figyelni, most a fizika tételek jobban foglalkoztattak. Meg az, hogy az összeset ki kell majd dolgoznom.
- Hogy mit csinálsz? - kérdezte elképedve Josh. Amint kicsöngettek Boo bent marasztalt mindenkit és elmondta, hogy elmegy.
- De pont a legnagyobb hajrá előtt? Normális vagy? Eddig tűrtük a sokmindent amit ránk aggadtak, és amikor jön az érettségi lelépsz? Hülye vagy? - fakadt ki Naomi. - Mégis hova mész?
- Olasz országba. A hegyekbe. - mondja halkan, de eléggé halhatóan ahhoz, hogy az egész terem elcsendesedjen. Szinte megfagyott a levegő közöttünk. Egy évvel ezelőtt megvolt a bűvös osztálylétszám. Tizenegy. Mike és Savanna. Ikertestvérek voltak, az egész osztály Olaszországba töltötte azt a pár napot, amit év elejére nyertünk meg magunknak. De a boldog, rózsaszín köddel teli kirándulás átcsapott egy rideg, vérfagyasztó helyzetté. Egész halványan élnek bennem az emlékek, de azért még tudom mi történt; A második esténket töltöttük ott és én meg Mike egész klasszul elvoltunk késő estig. Aztán megcsókolt, az egyetlen volt évekkel Ross után, akinél úgy éreztem lehet valami köztünk. És pontosan ez volt a történet rózsaszín része. Másnap már nem engedtem a kezét egyetlen másodpercre sem, és annek ellenére, hogy a fiúk egyfolytában poénkodtak, Ő sem az enyémet. Az aznap este viszont maga volt a pokol. Savanna mindig is érzékeny volt, ráadásul az út előtt szakított vele a barátja. Nem akart beszélni róla és mi hagytuk. Hiba volt. A betervezett erdei túra felén voltunk túl, amikor eleredt az eső, és Savanna is eltűnt a csapatból. Szétválva kerestük őt. Akkor már szakadt az eső, villámlott és dörgött, ráadásul ránk esteledett. Sose felejtem azt az égető, kék tekintetet abban a pár másodpercnyi villámlásban. Ott feküdtem a sárban, a szakadék szélén, két ember kezét szorítva. Egyszerre ugrottunk a testvére után, elkaptam Savanna kezét, de mivel Mike megcsúszott szintén utána kaptam. Viszont lehetetlenség volt két embert visszahúznom. Perceken keresztül ordítottunk a másikkal és az én lábam egy kőbeakasztva várta, hogy most mi lesz. Iszonyatosan rövid pillanat volt. Mike elengedte a kezem pontosan egy másodpercel azelőtt, hogy a villám belécsapott. Még hallottam azt a rideg órdítást, és láttam a kétségbeesett pillantását. Szorosan behunytam a szemem és amíg egy óriásit dörrent én mindkét kezemmel a testvére kezét szorítottam. Tudtam, hogy sose bocsátaná meg nekem ha hagyom leesni. A történtek után Savanna és a szülei elköltöztek. Soha többet nem hallottunk róla.
- A mai napig kísért az a fájdalmas hang, amit a távolból hallottunk. - sóhajt Joshé. Mike és ő legjobb barátok voltak. Az utána lévő napokat, vagy talán heteket, nem számoltam és minden összemosódott, együtt vészeltük át.
- Srácok.. a szüleim ott kaptak munkát. Sajnálom, de velük megyek. - nézett körbe, engem azonban ez érdekelt a legkevésbé. A te hibád. - ismétlődött a fejemben ez a rövidke kis mondat és lyukat égetett a szívemben.
- Ha nem hagyom, hogy eleressze a kezem.. - motyogom,de nem tudtam befejezni a mondatom, mert Cameron közbevágott.
- Akkor most mind halottak lennétek! - néz rám dühösen. Én megértem.. az ő helyében én is gyűlölném magam. Emellett szörnyen rettegek a vihartól, de azt lehet, hogy valami teljesen máshoz kötöm.
Nagyon igyekeztem figyelni Naomira és minden bemutatott lépését tökéletesen visszaadni. Nem ment.
- Jaj, Slo'! - áll meg, mire leengedem magam mellé a karom és ránézek. Tudom, hogy akkor megbántottam, azt is tudom tetszett neki Mike, tudom mennyire megviselte őt is. De azt is tudom, hogy valami más őt jobban bántja. Riker. Rettentő csúnyán elküldte Őt a francba, miután megtudta hány éves valójában. Óvatosan rá pillantottam, mire lemondóan megrázta a fejét és leült a lelátó egyik műanyag székére, én pedig vele tartottam. Egyikünk sem tudott koncentrálni.
- Figyelj. Riker a baj? - töröm meg a csendet, ami percek óta áll közöttünk és kezd kínossá válni.
- Mond.. milyen a barátnője? Komoly a kapcsolat vagy csak egy újabb kaland? - kérdezte és a hangjából érződött, hogy nagyon a második feltevésben reménykedik. Ebben a helyzetben viszont nincs jó válasz. Akkor is elkomorodna ha azt mondanám csak egy kaland.
- Nem beszélek vele, se senkivel. Így fogalmam sincs, de nézd meg inkább magad! - ajánlottam fel a nállunk alvás lehetőségét, mire kikerekedett szemekkel nézett rám. Még soha, senkit nem hívtam át magunkhoz. - Ha mát ott vagy megnézed magadnak a szőkét, és akkor már a vöröst is aki a kék zakósokat vezényeli. Meg amúgy is.. meg kell csinálnunk a biológia kiselőadást, meg az Olasz, nyolc oldalas kisnovellát is lekell fordítanunk. Ha pedig ezzel megvagyunk úszhatnánk is egyet a beltéri medencében kikapcsolódásként. - ajánlottam fel a végére valami jót is, és így már azonnal rábólintott. Én viszont ilyen ajánlat árán sem mennék el egy olyan házba ahol az exem van. Miket beszélek? Nemhogy mennék, de még ott is élek. Valaki írjon már egy tragikus komédiát az életemről!
