Dühít, De Szeretem /Befejezett/

26. Mérhetetlen Düh

Vasárnap van. Ez eddigi életem legrosszabb napja. Alig aludtam valamit az éjjel. A könnyeim pirosra marták a szemem. Pillanatnyilag az, amit érzek Bence iránt, az a mérhetetlen düh. Látni sem akarom.

Ültem az ágyamon és gondolkodtam a történteken. Lehet hogy bennem van a hiba. Hol rontottam el? Elmélkedésemből a telefon csörgése ébresztett fel.

- Szia Miri! Fruzsi vagyok. Minden rendben? Már rengetegszer hívtalak tegnap de nem vetted fel. Baj van?
- Szia! Bocsi hogy nem vettem fel..- szipogtam.
- Ekkora a baj, hogy sírsz? - kérdezte ijedten.
- Nem..... Csak Bence... - sírtam el magam.
- Már megint mit csinált az a.....?
- Csak  a szokásos....vagyis....nem annyira szokásos.....de....mindegy.
- Nyögd már ki! - türelmetlenkedett.
- Elmentünk a tóhoz rollerezni...ő gördeszkával jött....és lefeküdtünk a fűbe nézni a naplementét....és mi majdnem....
- Majdnem? Mit majdnem Miri?
- Tudod....majdnem megtörtént.
- És? Mi történt?
- Nem voltam és nem is vagyok még felkészülve rá....
- Ez bánt? Biztos nem haragszik..
- Nem ez bánt....hanem az hogy mikor elmondtam neki hogy nekem ez még nem megy.....közölte velem hogy csak azért volt velem...én kiakadtam, felpofoztam és ott hagytam. - nyökögtem a könnyeimmel küzködve.
- Mekkora szemét. Jól tetted! Megérdemelte amit kapott! Most hogy lesz tovább?
- Nem tudom....de az biztos hogy soha többet nem akarom látni.
- Megértem - mondta együttérzően.
- De ha nem haragszol most leteszem. Egyedül szeretnék lenni.
- Nem haragszom. Gondolkodj csak. Szia! Majd még beszélünk.
- Szia!

Miután nagy nehezen abbahagytam a sírást, kimentem a szobámból köszöntem anyáéknak és elindultam rollerezni. Már egy órája mentem a semmibe mikor megláttam a gördeszka pályán Rolit és Fruzsit. Gondoltam odamegyek hozzájuk, már elég volt az egyedül létből.

- Sziasztok! - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Hallottam hogy mit csinált a hülye haverom. Majd elbeszélgetek vele. - mondta Roli majd megölelt.
- Nem kell....hagyd...de lehetne hogy nem beszélünk róla?
- Persze - válaszolták egyszerre.
- Megtanítasz deszkázni? - néztem boci szemekkel Rolira.
- Szívesen. Fruzsit is megtanítottam akkor téged is megtudlak. - mosolygott.
- Köszi - öleltem meg.

Roli nagyon jó tanár lenne. Pár perc múlva már egész jól ment. Sokat nevettünk azon hogy Fruzsi mindig beszólogatott Rolinak. Ez egy kicsit elfeledtette velem Bencét. Nagyon jól éreztem magam, mind addig amíg fel nem bukkant az a Tuskó.

- Helló! Látom jól szórakoztok. Egy napja szakítottunk és már is mással enyelegsz?! Nevetséges - gúnyolódott.
- Te meghibbantál haver?! Nekem itt van Fruzsi. Miért kavarnék más lányokkal!? - háborodott fel Roli.
- Bocsi igazad van. Csak egy kicsit feszült vagyok.... - magyarázkodott Bence.
- Nem érdekelsz! Gondolkodj mielőtt cselekszel! Mi most inkább megyünk. Gyere kicsim. - megfogta Fruzsit és elindultak.
- Miri te nem jössz? - kérdezte Fruzsi
- Nem. Menjenek csak. Én inkább haza megyek.
- Rendben. Szia.
- Sziasztok. - köszöntem el, majd ránéztem Bencére aki engem nézett.
- Mit bámulsz?! - kérdeztem olyan bunkó stílusba ahogy csak tudtam.
- Semmit. Azt hittem majd jobban megvisel a szakításunk.
- Rosszul hitted. Nem fogok sírni egy tuskó miatt - próbáltam határozott maradni.
- Úgy is tudom hogy szeretsz még - vigyorgott.
- Rosszul tudod. - vigyorogtam vissza.
- Tudom hogy érzel még irántam valamit.
- Ebben igazad van.
- Tudtam én - nevetett.
- Érzek irántad valamit. Az a valmi pedig nem más mint a mérhetetlen düh és gyűlölet. - néztem mélyen a szemébe.
- Jó, ez erős volt. Erre nem nagyon számítottam tőled. - mondta lenézően.
- Jobb lesz ha megszokod. Tuskó! - mondtam majd hátat fordítottam és ott hagytam.

Nem érdekel hogy most mit gondol rólam. Ha ő bunkózik, akkor én is megmutatom a bunkó és lekezelő oldalamat.