Dühít, De Szeretem /Befejezett/

49. Egy új kezdet

Tegnap volt azt utolsó napom a régi iskolámba. Nagyon izgultam, hogy milyen lesz az új környezet. De legbelül tudtam, hogy jobb lesz így.  Izgatottan mentem le reggelizni.

- Jó megint ilyen vidámnak látni téged. - mosolygott anya.
- Én is sokkal jobban érzem magam.
- Izgulsz? - kérdezte apa.
- Aha... Egy kicsit. - mondtam két falat között.
- Felesleges. Hidd el hamar beilleszkedsz majd. - nyomtak egy-egy puszit a homlokomra, majd elindultak.
- Remélem. Sziasztok! - szóltam utánuk, majd nem sokkal később elindultam én is.

Ugyan azon az úton kellett menni az új iskolába is mint a régibe, csak kicsit tovább. De nem féltem, hogy el kell mellette mennem. Még titkon reméltem, hogy legalább látom Fruzsiékat. De nem így történt. Csak Eszteréket láttam belépni a kapun. Meglepődtem, hogy egyedül ment, mert általában Bencével egyszerre szoktak megérkezni. De most a barátnőivel ment és elég feldúltnak tűnt. Nem sokat időztem a gondolataimmal a régi iskola mellett, inkább haladtam tovább. Egy kis idő múlva meg is érkeztem az új életem bejáratához. Mikor megláttam, azt a rengeteg embert az udvaron, egy pillanatra megtorpantam, de aztán mentem is tovább.

Beléptem az iskola kapuin és elvegyültem a tömegben. Szinte senki nem vette észre, hogy én ott vagyok és létezem. Kaptam pár kíváncsi pillantást, de azok sem tartottak tovább öt másodpercnél. Bementem a hatalmas ajtón. A falakon lógó tablókat kezdtem el vizslatni. Nézelődtem körbe, amikor egy mellkasnak ütköztem.

- Jaj... Bocsánat. Nem figyeltem - hadartam el gyorsan.
- Semmibaj. Gondolom új vagy itt. - mondta egy mély rekedtes hang, mire felkaptam a fejem.
- Igen. Ez az első napom itt. - mosolyogtam.
- Nem Mirának hívnak? Somi Míriam? - tette fel hirtelen a kérdést.
- De igen.. De te ezt honnan? Honnan tudod? - képedtem el.
- Nem ismersz meg? Mondjuk nem hiszem, mert csak pár hétig jártunk egy osztályba, aztán átjöttem ide. Dávid vagyok. - mosolygott. Elkezdett kattogni az agyam.. Dávid.. Dávid.. Dá.. Meg van. Emlékszem. Két hétig járt hozzánk aztán átment egy másik iskolába, mert a legjobb barátjával akart egy iskolába járni. Azaz Zsomborral. Aki szintén elment tőlünk, mert nem tetszett neki a környezet.
- Madaras, igaz? - kérdeztem, reménykedve, hogy jól emlékszem.
- Igen. Ezek szerint még megismersz. Sokat változtál. De természetesen a jó irányba. Majd én segítek neked beilleszkedni.
- Köszönöm. Ezt kedves tőled. Örülök, hogy van legalább egy két ismerős arc és nem teljesen idegen mindenki. Zsombor is itt van?
- Igen, mindjárt jön csak elment a mosdóba azt hiszem. - mutatott a folyosó végére.
- Remélem ő is ilyen rendes mint te.
- Persze. Nagyon rendes srác. Tisztelettudó. - ebben a pillanatban megjelent az említett fiú Dávid mellett.
- Csak nem rólam beszéltek? - vigyorgott úgy, hogy kivillant fehér fogsora.
- De éppen mondtam Mirának, hogy te is idejársz. Tudod ki ő. Első napokban beszéltünk pár szót. - magyarázta Dávid.
- Nem emlékszem sajnos. De nagyon ismerős vagy az biztos. - méregetett a szemével.
- Akkor viszont bemutatkozom, bár én még megismerlek - nevettem. - Somi Míriam. - nyújtottam kezet.
- Ja, hát megvan. Miri. Aki annyira bejött neked a gólyatáborba. Igaz? - nevetett Zsombi.
- Hát.. igen. Ő az. - vakarta a tarkóját Dávid zavartan.
- Jól hallom? Tetszettem neked? - sosem gondoltam volna, bár furcsa volt, mert sokszor elindult felém de akkor felbukkant Bence... Vagyis Mr.Bunkó.
- De az már régen volt. Azóta eltelt egy év. Meg ha jól hallottam, te összejöttél Bencével.
- Milyen gyorsan terjednek a hírek... - motyogtam.
- Hogy mondod? - kérdezték egyszerre.
- Ja, semmi. Csak annak már jó ideje vége. Az a múlt. Nem szeretnék róla beszélni.
- Rendben, megértjük - mondta Zsombor.
- Menjünk órára. A -s leszel? - érdeklődött Dávid.
- Igen. Legalább is én úgy tudom.
- Akkor gyere megmutatom a termet. - karomnál fogva megragadott, mielőtt még bármit mondhattam volna.

Felráncigált egy emeletet és ott a folyosó végén lévő nyitott ajtó felé haladtunk. Mikor beléptünk egyből leültetett egy üres padba, és ők ketten Zsomborral, lehuppantak az előtte lévőbe, majd megszólalt a csengő. Belépett egy szőke rövid hajú idősebb szemüveges nő. Lassan körbenézett, és a szeme megakadt rajtam, majd elmosolyodott. Lerakta a sok pakkot amit magával cipelt az asztalra, majd a nevemet kiszólított a táblához. Úgy mint a gólyatáborban, be kellett mutatkoznom és pár dolgot mesélnem magamról. Az egész osztály szó nélkül figyelt és hallgatta a monológom.

Nagyon gyorsan telt el ez a nap. Dávid és Zsombi bemutatott az egész osztálynak és a haverjaiknak. Kicsúszott a száján, hogy tetszik neki egy lány.. valami Tamara, és egész nap beszólogattak neki a haverjai. Nagyon jól szórakoztam. Ahhoz képest, hogy ez volt az első napom ebben az iskolában. Mikor vége volt minden óránknak, nem a megszokott módon távoztunk a suliból ahogy szoktunk. Mindenki felállt és már az osztályteremben elköszönt mindenki mindenkitől. Voltak akik együtt indultak el, de itt nem volt az a nagy tumultus az iskola előtt, mint ahonnan jöttem. Ez kicsit furcsa volt és hiányzott. De összességében jó volt. Annyi volt a bökkenő, hogy egyedül mentem haza...

Út közben végig a már megszokott módon zenét hallgattam, és ütemre léptem. Hiába volt hangos a zene, amikor elértem a régi sulimhoz, nagy hangzavarra lettem figyelmes. Ismerős volt a hang. Ketten veszekedtek. Elindultam a zaj irányába, mer ugye hajtott a kíváncsiság. Mikor megláttam, hogy kik üvöltöznek, gyorsan elrejtőztem egy fa mögé, és onnan hallgatóztam. Csak pár méterre voltam tőlük, nem is értem, hogy nem vettek észre.

- Ezt nem hiszem el! - üvöltötte Bence.
- De most mi a baj drágám? - nyávogta Eszter.
- Mi a baj? Az kérdezed, hogy mi a baj? Nem így terveztem az egészet érted? - lépdelt ingerülten Eszter felé.
- De Bencuska. Nem értem mi a probléma. Eddig minden rendben volt. Ma meg egész nap ezt csinálod. Dúlsz fúlsz össze vissza. - mikor meghallottam, hogy hogy hívta, halk kuncogásba törtem ki, de gyorsan a szám elé kaptam a kezem, hogy nehogy meghalljanak.
- Már ezerszer elmondtam, hogy nem szólíts így - tagolta a mondatot, hogy biztosan megértse.
- Jó, jó. De akkor most nem megyünk haza? - nézegette nyugodtan a körmeit. Bár, Esztertől nem vártam mást.
- Haza? Én nem megyek veled sehova! Befejeztem. - túrt idegesen a hajába.
- Nézd, én megbocsátom, ha megcsaltál vagy valami, szóval menjünk. - vinnyogott tovább.
- Mit nem értesz azon, hogy nem akarlak többet látni? Nem akarok veled együtt lenni.
- De eddig jól meg voltunk.
- Nem. Egyáltalán nem voltunk jól. Legalábbis én nem. Egy kellék voltál érted?
- Hát jó. Az egyik végzős, azt hiszem Bálint, úgy is most írt, hogy nem-e ugranék át. Akkor szia Bencus. - mondta majd ott hagyta Bencét egyedül.

Nagy kíváncsisággal néztem, hogy ezek után vajon mit tesz. Valamit mormolt az orra alatt, de nem értettem. Egy kicsit közelebb akartam férkőzni, hogy halljam. Az a fránya kíváncsiság... Mikor kihajoltam, egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyom és ahogy oldalra léptem, egy fa darab nagyot reccsent a talpam alatt. Egyből Bencére néztem aki szintén engem nézett. Nem akartam vele beszélni. Nem is értettem, hogy mi történt pár perccel korábban. Amint meglátott elkezdett felém sietni. Gyors futásra iramodtam, de ő jött utánam.

- Mira! Kérlek állj meg! - kiáltott utánam.
- Hagyjál békén! - szóltam vissza, de sajnos utol ért. Elkapta a csuklóm és szembe fordított magával.
- Mit keresel itt? - érdeklődött lihegve.
- Mi az hogy Eszter csak egy kellék volt? Mihez volt kellék? - kikerültem a kérdését. Tudni akartam mi folyik itt.
- Hát... nem voltunk együtt igazából.. Csak téged szerettelek volna egy kicsit.. - nem tudta befejezni mert félbeszakítottam.
- Kellék ként használtál fel egy lányt, hogy féltékennyé tegyél? Akár mennyire is utálom Esztert, ez akkor is undorító. Szánalmas próbálkozás. - kikaptam karom a szorításából.
- De én mindent csak érted csináltam. Azt hittem, hogy...
- Hinni tudod hol kell?.. De azért ahogy Eszter szavaiból kivettem, azért jól el voltatok, annak ellenére, hogy elvileg értem csináltad.
- De én..
- Nem. Nem érdekel. Undorodom tőled! - mondtam a szemébe, majd hátat fordítottam és otthagytam.
- De kérlek Mira, hadd magyarázzam meg. Kérlek. - szólt utánam.
- Nem érdekel a magyarázatod. - vágtam vissza.

Én ezt komolyan nem hiszem el. Kihasznált egy lányt... Bár ez nem meglepő, hiszen állandóan futott a csajok után. Valahol mélyen, viszont talán jól esett, hogy féltékennyé akar tenni, mert akkor még akar tőlem valamit.. Vagy nem? Engem is csak ki használna? Mindegy is.. Ez akkor sem éppen a legjobb ötlet egy lány visszahódítására...