Dühít, De Szeretem /Befejezett/

47. Elegem van

Anyáék nem engedték, hogy otthon maradjak. Azt mondták menjek el a suliba nyugodtan, majd ők délután bemennek beszélni az igazgatóval. Ezért már úton voltam az iskola felé. A kapuba ott álltak Fruzsiék.

- Szia Mira! Bocsi, hogy elmentünk tegnap, de sietnünk kellett. - ölelt meg Fruzsi.
- Semmi baj... tényleg - sóhajtottam.
- Történt valami? - érdeklődött Roli.
- Miután elmentetek Mr.Bunkó bezárta az ajtót és megint elmondta a kis véleményét. - válaszoltam kedvetlenül.
- Tényleg sajnáljuk. Most pedig megyek ha nem gond. Le kell szednem a haverom fejét. - sietett el Roli minket otthagyva.
- Ne legyél ilyen lehangolt egész nap kérlek. Én is mindjárt elsírom magam. - Próbált felvidítani Fruzsi. De nem sikerült neki.
- Nem fog menni. Az elmúlt napokban nagyon elegem lett mindenből. Nem akarok ide járni ebbe az iskolába.
- Ne mondj ilyeneket. Minden rendben lesz hidd el. Előbb utóbb Gergő is megunja a szekálódásokat.
- Azt nem hinném. Én nem fogok bemenni. Inkább elmegyek. - sóhajtottam.
- Nem mehetsz el. Mit szólnának hozzá a szüleid? Gyere be és ha úgy érzed akkor elmehetsz. Nem tartalak vissza. Csak legalább próbáld meg. - könyörgött.
- Jó, legyen... De ha bárki beszól én már itt sem vagyok - egyeztem bele.

Beléptünk az iskola ajtaján és mindenki a folyosón nyüzsgött. Nem akartam elhinni. Végig tudtam vonulni a folyosón anélkül, hogy bárki beszólt volna. Már kezdtem megnyugodni, de beléptünk a terembe és megint megutáltam mindent. Bence a helyén ült az ölébe Eszterrel és falták egymást, Gergőék pedig megint elkezdték a gúnyolódást. Mindig is nehezen viseltem, ha valaki ki csúfolt. Nem hogy ilyen szavakkal hogy cafka meg hasonlók. Megint elkapott a sírógörcs. Ránéztem Fruzsira, mire ő nem szól semmit, csak bólintott és megölelt. Hálás voltam neki ezért, hogy nem kellett beszélnem. Nem lettem volna rá képes. Még egy darabig álltam ott és néztem előre. Míg nem Bence vigyorogva rám emelte a tekintetét. Ott és akkor eltörött bennem valami. Rájöttem milyen hülye voltam. Szerettem őt és hagytam elmenni. Én magam sodortam bele Eszter karmai közé. Sírva hagytam el a termet. Kirohantam az épületből nem törődve semmivel. Nem maradhattam az iskolába, mert kikészültem volna még jobban. Haza nem mehettem mert megígértem a szüleimnek, hogy bemegyek iskolába. Végül is bementem, de arról nem volt szó, hogy negyed óra múlva haza is megyek. Úgy döntöttem elmegyek a tóhoz.

Útközben bedugtam a fülest a fülembe és maximum hangerőre tekertem a zenét. Lassan sétálva figyeltem az elhaladó autókat és gyalogosokat. A zene ritmusára léptem. Feltámadt a szél is, felkapva a körülöttem a földön lapuló sárga leveleket, amik a fákról hullottak le. A napot pedig sötét felhők takarták. Akkor abban a pillanatban az sem zavart volna ha jégeső kezd el zuhogni. Akkor úgy gondoltam ennél rosszabb dolog már nem történhet velem. Próbáltam a zenére koncentrálni de mindig felugrott előttem Eszter elégedett képe ahogy Bence ölében ül... Bence szavai amiket a fejemhez vágott és a gúnyolódó szavak tömkelege víz hangzott a fejembe. Minél előbb ki akartam érni a forgalmas városból egy nyugodtabb és csendesebb helyre ahol egyedül lehetek.

Egy hosszú séta után megérkeztem a tóhoz. Ez a hely mindig megnyugtatott. Senki nem járt ide napközben. Más idő közökben sem nagyon. Hajnalban a horgászokon és este néhány szerelmes páron kívül még soha senkit nem láttam itt. Leültem a parton a tóhoz a lehető legközelebb. Levettem a cipőm és lassan belelógattam a lábam. A víz kellemesen hideg volt. Egy idő után a bőröm hozzászokott a hőmérsékletéhez és már szabadabban lógathattam bele a lábam. Annak ellenére, hogy szeptember volt, egyáltalán nem volt hideg. Este felé már lehűlt a levegő, de nem volt vészes.

Nyugodtan ültem a parton, egyedül a gondolataimmal, míg nem az ég hatalmas dörgésére lettem figyelmes. Pár perc múlva el is kezdett szakadni az eső. gyorsan visszavettem a cipőmet és befutottam egy fa alá. Az ég fénylett a villámoktól. Ezen a nyugodt kis csendes helyen milyen hirtelen vihar kerekedett. Gyorsan elővettem a telefonom, hogy felhívjam a szüleimet, de nem volt térerő. Akár mennyire is utáltam most mindent a világon, és akármennyire is egyedül szerettem volna lenni. Bármit megadtam volna, hogy valaki ott legyen velem. De nem volt. Teljesen egyedül voltam a hatalmas viharba. Most hibáztathatnám Bencét, hogy minden miatta van, de nem lenne igaz. Én is ugyan olyan hibás vagyok. Én is hibáztam. Én is őt hibáztattam mindenért ahogy ő is engem. Milyen kis romantikus kötödés lehetne ez a közös pont. Nem igaz? De nem az. Megutáltuk egymást. Vagyis inkább ő. Vagy nem tudom. De én nem utálom. Nem tudom utálni. De nagyon haragszom rá mindenért amit tett. Gondolataimból egy autó felbőgő motorja ébresztett fel. Gyorsan felkaptam a fejem és odafutottam az ismerős jármű láttán.

- Mira kicsim! Nagyon megijesztettél minket. Soha többet ne csinálj ilyet, hogy elmész és nem szólsz róla. - öleltek meg egyszerre a szüleim.
- Ígérem. Soha többé nem lesz ilyen. - szorítottam őket magamhoz.
- Szállj be gyorsan a kocsiba. - utasított apa. Beszálltam és folytatták tovább a beszédet út közben.
- Mira, tettünk valamit aminek nem biztos, hogy örülni fogsz. De hidd el, ez volt a legjobb számodra. - mondta halkan anya.
- Mit csináltatok? - néztem rájuk ijedten. Nem tudtam elképzelni, hogy mit tehettek. Apa elverte Bencét, vagy anya panaszkodott az igazgatónál, vagy esetleg bezáratták azt az egész kócerájt. Hm... Jó is lenne. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben míg nem apa megszólalt.
- Kivettünk az iskolából. Egy másik suliba fogsz járni. - közölte velem nyugodtan. Szavain annyira meglepődtem mint még soha. Részben nem tudtam volna hogyan hálálkodni a tettükért, de másik részben pedig nem akartam elmenni hisz ott vannak a barátaim. De muszáj lesz. Így lesz a legjobb.
- Mikortól fogok máshova járni? - érdeklődtem.
- Holnap még be kell menned sajnos, de másnap már új iskolába mész. - válaszolt anya.
- Azt az egy napot még valahogy kibírom - mosolyogtam.

Az út további részében nem nagyon beszélgettünk. Mikor hazaértünk, én egész este azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom ezt elmondani Rolinak és Fruzsinak. Mi lesz velük ha én már máshol leszek. Vajon tartjuk még a kapcsolatot? Vagy ismeretlenek ként fogunk egymás mellett elsétálni az utcán? Bencével mi lesz? Vajon érdekli egyáltalán mi van velem? Vagy gúnyosan rám néz majd és kinevet milyen gyáva vagyok? Megtudja egyáltalán? Előbb utóbb biztos...