Dühít, De Szeretem /Befejezett/

46. Bántalmak

Este megvártam a szüleimet míg hazaértek. Mindent elmeséltem nekik. Beakartak menni az igazgatóhoz, de nem engedtem nekik. Akkor meg azzal szekálnának, hogy árulkodok és nem tudom megoldani egyedül a dolgaimat. Végül is volt benne valami, mert ezt a dolgot tényleg nem tudtam megoldani egyedül. Elhatároztam, hogy bemegyek suliba és úgy teszek mint aki nem hall. El fogom engedni magam mellett a bántó szavakat. Bencére sem fogok figyelni. Csináljon amit akar nem érdekel.

Feltápászkodtam az ágyról és gyorsan felöltöztem. Lefutottam a konyhába reggelizni. Ahol már anya és apa ott voltak.

- Minden rendben kicsim? - aggodalmaskodott anya.
- Persze. Minden a legnagyobb rendben - vágtam rá gyorsan.
- Mira, ha az a fiú bántani mer téged, szólj nekem és majd én ellátom a baját. - idegeskedett apa.
- Hidd el nem lesz rá szükség. Legalább is remélem... - az utolsó mondatot alig hallhatóan tettem hozzá.
- Megtudod magad védeni egyedül? - tette karba a kezét apa.
- Nem ezt mondtam. De igyekszem egyébként. Meg amúgy sem vagyok egyedül.
- Fruzsi segít neked gondolom - szól közbe anya.
- Igen meg Roli is. - mondtam két falat között.
- Roli az új barátod? Nézd kicsim ez nem lesz így jó. Váltogatod a fiúkat állandóan. - rosszul estek a szavai.
- Apa, én nem váltogatom a fiúkat. Nincs barátom és... - mondtam volna tovább de anya közbe szólt.
- Drágám, Roli a barátnőjének a barátja. Ne mondj neki ilyeneket. Tudod, hogy így is rosszul érzi magát.
- Jaj, sajnálom kincsem. Én ezt nem tudtam. Pedig mondtad már de elfelejtettem. Bocsáss meg.- odalépett hozzám és megölelt.
- Semmi baj apa. De én most megyek, mert Fruzsiék bizonyára már várnak. - elköszöntem tőlük és elindultam az iskolába.

***

A folyosón álltunk Roliékkal és beszélgettünk, mikor felbukkant Bence.

- Na mi van Cica? Örülök, hogy megint találkoztunk. - vigyorgott.
- Nézd... - válaszolt volna Roli de én elnémítottam. Nem reagáltam rá semmit.
- Csak nem megsüketültél? - lépett egyet előre. Meglepődtem, mert most egyedül volt.
- Elmehetnél egyébként. Nem látod, hogy nem érdekli, hogy itt vagy? - lökte oda neki Fruzsi.
- Én csak a haveromhoz jöttem. - mondta egyszerűen.
- Majd suli után dumálunk - mondta Roli.
- Rendben. Veled meg még addig találkozunk - tudtam, hogy nekem szögezte ezt a mondatot de nem szóltam semmit. Még vetett rám egy szúró pillantást, majd elment.
- Ne félj tőle, mi úgy is itt leszünk - ölelt meg Fruzsi.

Egész nap a sértőbbnél sértőbb megjegyzéseket hallgattam. Párszor majdnem elsírtam magam, de végül erős maradtam. Nem adhatom meg nekik ezt az örömöt, hogy sírni lássanak. Eszter egész nap Bencén lógott. Néha olyan volt mintha kicsit már idegesítené a csaj jelenléte, de nem küldte el. Az utolsó óra matek volt. Egész végig őket néztem. Állandóan a lány combját tapogatta, majd vetett felém egy pillantást és ha megbizonyosodott arról, hogy látom, akkor látványosan megcsókolta a lányt és elvigyorodott. Elfordítottam a fejem és próbáltam az órára koncentrálni. De a kíváncsiságom nem engedte. Mindig oda oda nézegettem, mikor nem figyelt. Nem tudom mi van velem. Legszívesebben felpofoznám magam amiért őket nézem, és még rosszul is érzem magam ha csak a lány hozzáér. Önmagam szidását a csengő szakította félbe. Mindenki azonnal elkezdett pakolászni. Roliék odajöttek hozzám és megkérdezték, hogy nem-e lenne baj, ha ők elmennének, mert időre mennek valahova. Persze bele egyeztem, nem akartam őket strapálni a kicsinyes problémáimmal. Már csak egyedül voltam a terembe, amikor felálltam és szépen lassan elkezdtem elpakolni a cuccaimat. Mindig megvárom míg a többiek kivonulnak és csak utána állok fel én is. Már cipzároztam volna be a táskámat, amikor ajtó csapódásra lettem figyelmes és belépett a terembe Bence, maga mögött becsapva az ajtót.

- Szia Cica! Hol vannak a testőreid? - lépdelt közelebb. - nem válaszoltam, csak pakoltam tovább, de közben rettegtem következő tettétől.
- Mi van? Elvitte a cica a nyelvedet? Vagy megsüketültél? - mikor ezeket mondta már ott állt tőlem egy méterre. De még mindig nem válaszoltam. Furcsa módon most nem volt sírhatnékom. Inkább ha düh gyülemlett bennem minden egyes szava hallatán.
- Nem hallod? Hozzád beszélek - elkapta a csuklómat és maga felé fordított. - Tudom, hogy hallod amit mondok, addig nem eresztelek el, míg válaszra nem méltatsz.

Nem szóltam semmit, csak szúrósan és mélyen néztem a szemébe. Míg nem dühében lesöpörte a táskámat az asztalról és újra rám nézett és már szólásra nyitotta a száját, de nem bírtam tovább. Elegem volt belőle.

- Na idefigyelj! Mit képzelsz te magadról? Mi jogon nyúlsz a cuccaimhoz? Miért nem tudsz békén hagyni? Úgy viselkedsz mint egy óvodás. - kiabáltam, közben pedig kikaptam a kezem szorításából és a táskámért nyúltam, de a falnak lökött.
- Nem mehetsz el! Majd ha én azt mondom, hogy elmehetsz és ahhoz nyúlok amihez akarok. Velem te így nem beszélhetsz, megértetted? - szűrte a fogai között.
- Te egy elmebeteg vagy... Mi ütött beléd? Te soha nem voltál ilyen. Nem ilyennek ismertelek meg.
- Akkor félre ismertél Cicám. Nem vagyok elmebeteg, de tudok durva is lenni.
- Miért, most nem vagy az? Ez a gyenge oldalad?
- Hidd el, ennél rosszabb is tudok lenni. De váltsunk témát. Mit szólsz az új boldogságomhoz? - vigyorgott.
- Gratulálok. Tökéletesen összeilletek. A buta és az ultra bunkó egymásra talált. Sok boldogságot. - nevettem gúnyosan. Még én is meglepődtem magamon, hogy ilyen higgadtan tudok vele beszélni.
- Köszönöm. Veled is lehettünk volna ilyen boldogok ha nem vagy makacs.
- Én makacs? Azért mert nem akartam Mr.Bunkóval együtt lenni. Hát én kérek elnézést. - tettem fel a kezem védekezés képpen.
- Jaj de kinyílt valakinek a csipája. Mire fel ez a nagy bátorság?
- Tudod, most nyílott fel a szemem igazán. Rájöttem ki is vagy te valójában.
- Igen és ki vagyok én szerinted? - nézésével szinte lyukat égetett a bőrömbe.
- Komolyan tudni akarod? Egy ultra bunkó idióta seggfej vagy. Aki nem törődik mások érzéseivel csak magával foglalkozik. - hadartam.
- Nem foglalkozom mások érzéseivel? Tényleg így gondolod? A te érzéseiddel sem foglalkozom úgy érzed?
- Pontosan. Úgy ahogy mondod. - helyeseltem, de nem reagált semmit, de a szemébe azt láttam mintha egy pillanatra megenyhült volna. De minden reményem elillant amikor megszólalt.
- Tudom, hogy zavar, hogy Eszterrel látsz. - váltott hirtelen témát.
- Egyáltalán nem zavar. - vágtam rá hirtelen.
- Nem hiszek neked. Tudom hogy érzel irántam még valamit.
- Nagyon tévedsz.
- Nem hinném, hogy tévedek. Könyörögni fogsz, hogy együtt legyünk újra.
- Szerintem inkább te érzel irántam valamit, azért akarod annyira, hogy zavarjon a kapcsolatotok. - mikor ezt kimondtam összeráncolta a szemöldökét.
- Álmodj csak Cicám. Már most ilyeneken gondolkozol, hogy mi lenne ha? - nevetett.
- Szűnj már meg létezni. - ellöktem magamtól és kirohantam a teremből.

Elegem van az egészből. Utálok iskolába járni. Utálok kilépni az utcára. Mindent utálok. Igaza volt Bencének... tényleg zavart a kapcsolatuk még ha tudtam is, hogy nem rendes kapcsolat mert akkor nem így viselkedett volna. Soha többé nem akarok iskolába menni...