Dühít, De Szeretem /Befejezett/

Epilógus

Négy év telt el, az óta a nap óta, amikor Bence hazajött és mi újra összejöttünk. Most már mind a ketten 24 évesek vagyunk, és épp várjuk a harmadik kis porontyunkat. Két éve ikreink születtek. Két kis lány. Zsanett és Fruzsina. Bence imádja őket, sosem gondoltam volna róla, hogy ennyire gyermek barát...

Éppen a lányok ruháit hajtogattam, amikor visításra lettem figyelmes. Rémülten lerohantam az emeletről, és megálltam a nappali közepén Bencével szemben aki éppen a levegőbe dobálta a gyerekeket felváltva. Mellesleg nagyon élvezték.

- Szia Szívem! Valami baj van? Csak mer olyan rémült arcot vágsz. Mint aki szellemet látott. - mosolygott.
- Nagyon vicces vagy. Azt hittem, hogy a lányoknak valami bajuk van és azért visítoznak. - néztem rá komolyan.
- Jaj, Cica... Mi bajuk lenne? Én itt vagyok velük, ezt te is tudod. - mondta miközben, játszott velük tovább.
- Akkor is megijedtem. Tudod, hogy mindennél jobban féltem őket..
- Igen igen.. Én is. Épp ezért nincs semmi bajuk. - mutatott rájuk. Én csak megcsóváltam a fejem, és vissza mentem a szobába.

Mindig a frászt hozza rám, ha egyedül marad a gyerekekkel. Állandóan olyan játékokat játszanak, amitől visítoznak örömükben, ami persze szuper, csak beindulnak az anyai ösztönök.

Már mindent elpakoltam, amikor egy kétségbe esett kiáltást hallottam lentről. Ez úttal Bence volt az.
- Cicám! Gyere gyorsan! - megint lerohantam, és megkönnyebbültem egy kicsit, amikor láttam, hogy a lányok a baba ágyban fekszenek. De azért sietősen elindultam a kiabálás irányába.
- Mi történt? - léptem be a konyhába.
- Már megint ilyen fejet vágsz? Kezdek tartani attól, hogy tőlem félsz és azért vágsz ilyen fejet. - nevetett.
- Ez egyáltalán nem vicces! Azt hittem valami baj van... - karba tett kézzel leültem a székre.
- Ami azt illeti... Nem találom a serpenyőt - vakargatta a tarkóját zavartan...
- Tipikus pasi... Semmit nem találtok meg, aztán sipítoztok.. - dünnyögtem miközben elővettem a keresett tárgyat.
- Mi az, hogy tipikus pasi? Kikérem magamnak! Én soha nem sipítozok... Meg egyébként is, mindent megtalálok, csak most kivételesen ezt elpakoltad és azért nem tudtam hol van... Erről jut eszembe, nem láttad a sót? - mosolygott.
- Na látod erről beszélek. - nyomtam bele a kezébe.
- Tudod, hogy csak poénkodni próbálok. Olyan kis nyűgös vagy mostanában.. - lépdelt közelebb..
- Nem vagyok nyűgös. Csak mostanában elég fura a humorod.. - jegyeztem meg.
- Aha, azért pakolászol állandóan, miközben fél óránként jössz ellenőrizni, hogy minden rendben van-e és utána, pedig valami megjegyzést teszel a viselkedésemre...
- Ilyenen nem fogok vitatkozni.. Inkább fel megyek, mert még a mi szobánkban is el kell rakodni a ruhákat. - elindultam ki a konyhából.
- De Cica! Most mi rosszat mondtam? - jött utánam egy darabig, majd feladta.

Lehet, hogy igaza van és tényleg elég furcsán viselkedem mostanában. De ez bizonyára a terhesség miatti hormon ingadozás okozza. Nem is értem, hogy bírja ki mellettem ilyenkor is... Szegény most azt hiheti, hogy megbántott, pedig egyáltalán nem haragszom rá.. Az lenne a legjobb, ha ki sem mozdulnék ma már a szobából.. Sőt. Ez lesz, bent maradok addig, ameddig feszültnek érzem magam.

Így is lett. Egész nap nem mentem ki a szobából. Néha ki kukkantottam a gyerekekre, de azután vissza is mentem. Nem is veszekedtünk többet a nap folyamán. Éppen az ágyon feküdtem a gondolataimmal, amikor belépett Bence.

- Cicám lejönnél a nappaliba egy percre? - kérlelt aranyosan.
- Nem szeretnék és te is menj ki, mert csak veszekszünk miattam állandóan.
- De ez nem megoldás Szívem. Mindenki veszekszik, és ez nem miattad van. - lépett beljebb.
- Miért van rajtad öltöny nyakkendő? Mész valahova? - érdeklődtem.
- Nem, dehogy. Csak felpróbáltam, mert a közeljövőben lesz egy esküvő ahova hivatalos vagyok.-hadarta.
- Kinek lesz az esküvője? Eddig miért nem mondtad? Nekem egy göncöm sincs ami rám jönne..
- Ő... Hát engem is most hívott egyik haverom.. - mondta zavartan.
- Te most hazudsz? Tudom mikor nem mondasz igazat. - néztem mélyen a szemébe.
- Nem hazudok. Tényleg esküvő lesz.
- De valami akkor sem stimmel... Megcsalsz? - kérdeztem gyanakvóan.
- Én? Na de Cicám, ez honnan jött? Tudod, hogy nem tennék ilyet. - mentegetőzött.
- Valami itt akkor sem jó. Titkolsz valamit. Én tudom..
- Jó Cicám, én inkább kimegyek, majd gyere ki ha egy kicsit lenyugodtál..

Nagyon hülyén éreztem magam. Megint miattam vesztünk össze. Az én hülyeségem miatt. De nem tehetek róla. Olyan hirtelen haragú lettem mostanában. Már engem is zavar néha. Már épp mentem volna le amikor hallottam Zsani visítását. Gyorsan lefutottam, és amit ott láttam...

Bence épp játszott Zsanival, és amint meglátta, hogy ott vagyok, berakta a babaágyba. Akkor vettem csak észre, hogy egy szív van kirakva rózsa szirmokból, amikor beállt a közepébe. Közelebb mentem hozzá, és ő letérdelt.

- Cicám, azaz Somi Míriam! Te a két legszebb kislány, és leendő kisfiúnk legszebb édesanyja. Tudom, hogy rengeteget vitatkoztunk mostanában, és rengeteg baromsággal fel idegesítelek... De még is megkockáztatom megkérdezni.. Hozzám jönnél feleségül? - kinyitotta az égszeres dobozkát, és miután sírva bólogattam, felhúzta az ujjamra a gyűrűt.
- Annyira szeretlek! - Adtam neki egy csókot miután felállt.
- Nálam nem jobban. - Húzott szorosan magához.

Sosem gondoltam volna, hogy pont ma, ezek után fogja ezt a kérdést feltenni. Annyira aranyos. Akár milyen hülye is néha, soha sem tudnék a gyerekeimen kívül így szeretni mást, mint Őt.

---------

Kicsit késtem vele, de most itt van, mert sokan kértétek :) Remélem tetszik.