Dühít, De Szeretem /Befejezett/

44. Kell egy kis segítség

Egész éjjel nem aludtam semmit. Kisírt szemem alatt táskák, inkább már bőröndök jelentek meg. Mikor tükörbe néztem, egy másnaposnak látszó kócos, fáradt lány tekintett vissza. Rendbe kellett szednem magam, mert ha a szüleim meglátták volna, hogy nézek ki, akkor faggatóznának és valószínűleg egy jó darabig nem engedtek volna el sehova. Felálltam az ágyról és a fürdőbe csoszogtam. Megfésülködtem és megmostam a fogam és az arcom. A csapból hideg víz folyt ami most jól esett a bőrömnek. Mikor sikerült valami elfogadható külsőt varázsolnom magamra, odamentem a szekrényemhez és kivettem belőle egy egyszerű farmert és egy fekete pólót. Felhúztam a sportcipőmet és már indultam is le a lépcsőn.

- Hova mész kislányom? Mi volt a baj tegnap? - kérdezősködött anya.
- Semmi, rossz napom volt. Majd jövök. - sóhajtottam, majd kiléptem az ajtón.

Anyáéknak nagyon fura lehetett a viselkedésem. Soha nem beszéltem még így velük. Mindig normálisan elbeszélgettünk. Útközben nem tudtam nyugodt lenni, állandóan forgolódtam és figyeltem. Minden kis neszre odakaptam a fejem. Féltem, féltem hogy Bence valahol ott lapul egy fa mögött és megint letámad. Alig vártam, hogy megérkezzek az úti célomhoz. De fél óra séta után oda is értem. Kinyitottam a vasból kovácsolt kaput és beléptem rajta. Fel lépdeltem a négy fokból álló lépcsőn és bekopogtam.

- Szia Mira! Hogy hogy itt vagy? - nézett rám lepetten barátnőm.
- Szia! Bemehetek? - kérdeztem halkan.
- Persze gyere csak beljebb. - kitárta az ajtót.
- Kellene egy kis segítség. - léptem be a házba.
- Mi történt? Nagyon furán viselkedsz.
- Segítesz nekem? Kérlek. - huppantam le a fotelba.
- Mira, tudod, hogy segítek neked bármiben. A legjobb barátnőd vagyok. De nyögd ki mi a baj, mert kezdesz megrémiszteni.
- Csak Bence...
- Mit csinált már megint az az idióta? - lépett ki a konyhából Roli.
- Nem... Nem tudtam, hogy te is itt vagy. De ha zavarok, akkor én megyek is. - álltam volna fel, de Fruzsi odalépett és visszanyomott a helyemre.
- Nem zavarsz, mondjad csak el, hogy mi történt. - ültek le egyszerre a fotel mellett lévő kanapéra.
- Megfenyegetett, vagy nem tudom. De eléggé annak tűnt. - hadartam el gyorsan.
- Hogy mi? De mikor? Nem is találkoztatok tegnap óta tudtommal. De akkor meg mi is ott voltunk. - hitetlenkedett Fruzsi.
- Igen. Miután elköszöntem tőletek, elindultam haza. Már majdnem hazaértem, mikor...mikor letámadott. - mondtam akadozva.
- Akkor azért sietett el olyan hirtelen. Tudtam, hogy kamuzik - világosodott meg Roli.
- Ezért kellene a segítség. Azt mondta, hogy mindent megtesz majd azért hogy fájjon és rosszul érezzem, majd magam azért amiért nem vagyunk már együtt.
- Én nem értem ezt a gyereket. Ennek mi értelme van? - nevetett fel gúnyosan Fruzsi.
- Azt mondta, hogy ezt azért csinálja, mert őt még senki nem alázta meg és nem dobta ki.
- Hát igen. A haveromnak az egója építése nagyon fontos. Nem szereti ha valaki olyat tesz ami erre károsan hathat. - sóhajtott Roli.
- Igen, tudom. Volt egy kis időm ki ismerni. De akkor tudtok segíteni?
- Persze bármiben. Mit csináljunk? - érdeklődött Fruzsi.
- Csak legyetek mellettem. Ne hagyjatok magamra akkor talán nem tud majd annyira bántani.
- Kinyírom Bencét, ha egy ujjal is hozzád nyúl. Néha nagyon hülyén tud viselkedni. De eddig még lányokat soha nem bántott. - idegeskedett Roli.
- Nyugi. Nem bántana. Azt mondta, hogy egy ujjal sem fog hozzám érni. - nyugtattam.
- Remélem is. De azért beszélek vele, hogy mégis mit gondol, hogy fenyeget.
- Roli, kérlek ne. Akkor csak rosszabb lenne és megint megfenyegetne.
- De ezt nem hagyhatod hogy...
- Szívem, hagyd. Ha nem szeretné, hogy beszélj vele akkor nem kell beszélned vele. - szólt közbe Fruzsi.
- Köszi srácok, de nekem most mennem kellene. Mert elég bunkón viselkedtem anyával és lelkiismeret furdalásom van. - pattantam fel.
- Rendben. Vigyázz magadra -öleltek meg egyszerre.
- Sziasztok - köszöntem, majd kiléptem az ajtón.

Megint kezdődött az, ami az idevezető úton volt. Rettegtem. Bármikor megjelenhetett, hiszen nem lakott tőlünk messze. Pár perc múlva meg is hallottam azt az ismerős hangot. Ijedten forgolódtam, mikor megláttam az út túloldalán. Egy lány ölelgetett. Nem láttam rendesen, hogy ki lehetett az. Kicsit előrébb mentem, és tisztán kirajzolódott a lány kiléte.... Eszter. A szőke lány ott tapogatta ahol csak érte, minden pillanatot megragadott, hogy hozzá érhessen a lányhoz. Eddig tartott Bence bánata. Máris más lány után fut. Mikor egy pillanatra abbahagyták egymás falását. A lány tekintete rám siklott. Láttam, hogy megismert. Halványan elmosolyodott majd megcsókolta a fiút. Mikor szétváltak, Bence követte Eszter tekintetét és rám nézett. Végigmért majd elvigyorodott. Csak álltam ott mint egy szerencsétlen. A könnyeim elkezdtek folyni le az arcomon. Megcsalva éreztem magam, pedig nem is voltunk együtt. Elkezdtem futni, és egész hazáig rohantam. Befutottam az ajtón és olyan szorosan átöleltem anyát ahogy csak tudtam. Nem kérdezett semmit csak visszaölelt. Ezt szerettem benne. Tudta, hogy úgy is elfogom mondani, felesleges lenne kérdezősködni. Mindent elmeséltem neki töviről hegyire. Egy kis idő után sikerült megnyugtatnia és én felmentem a szobámba.

Megijedtem... de nem attól amit láttam. Sokkal inkább a saját reakciómtól...