Dühít, De Szeretem /Befejezett/

43. Már megint...

Majdnem eltelt két hónap a Bencével történtek óta. Azóta nem találkoztam vele. Fruzsival néha beszéltem telefonon, de egyébként senkivel nem tartottam a kapcsolatot. Nagyon rosszul éreztem magam. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog viselni ez a Bencés dolog. Ráadásul mindjárt megint iskola. Egész nap össze leszek zárva Bencével. Hogy őszinte legyek, egy kicsit tartok tőle. Nem a legszebben váltunk el egymástól. Sajnos, ma ki kell mozdulnom a városba, mert anya megkért, hogy vegyek egy-két dolgot. Persze nem töltöttem a lakásba az egész nyarat, mert jártunk a rokonokhoz meg nyaralni. De a városba nem igazán jártam ki. De most muszáj volt.

****

Már egy órája a városban bolyongtam. Már mindent megvettem, de még sétálni akartam egyet. Már épp indultam volna haza, mikor megláttam három ismerős alakot jönni velem szemben. Egyből megismertem őket. Egy pillanatra megfordult a fejembe, hogy hátra arcot fújok és elindulok a másik irányba. De ez gyáva húzás lett volna. Meg lehet, hogy ők is megláttak és hülyén nézett volna ki, ha elfutok. Ezért haladtam tovább egyenesen, és egyre csak közeledtünk egymás felé. Még azért egy szánalmas próbálkozás képpen elfordítottam a fejem, hátha nem vesznek észre. De ennél gyerekesebb dolgot nem is tehettem volna. Sajnos észrevettek.

- Szia Míra! - ugrott a nyakamba Fruzsi.
- Szia! Rég láttalak - viszonoztam az ölelését. Tényleg örültem neki, de a harmadik személynek már kevésbé.
- Hogy, hogy itt vagy egyedül? Miért nem szóltál, hogy bejössz a városba? - kérdezősködött Fruzsi.
- Csak anyáék elküldtek venni otthonra dolgokat. Nem akartam szólni, mert gondoltam úgy is van jobb dolgod mint nekünk vásárolni. - válaszoltam zavartan.
- Hát azért biztos megtudtam volna oldani ha arról lett volna szó - mosolygott.
- Amúgy, ti merre mentek? Így hárman? - emeltem ki a három szót.
- Rolival moziba voltunk, és mikor indultunk el haza, összetalálkoztunk Bencével és eljöttünk sétálni meg beszélgetni egy kicsit.
- Aha, értem.. Na de én most inkább megyek. Nem zavarlak titeket akkor. - megöleltem Fruzsit és már elakartam indulni, de barátnőm utánam szólt.
- De jöhetsz velünk nyugodtan. Akkor legalább beszélgethetnénk mi is.
- Nem köszi. Sietek. - mondtam és már ott sem voltam.

Átloholtam az egész városon, mielőbb haza akartam érni. Már majdnem elértem az utcánk elejéhez, mikor valaki elkapta a karom és visszarántott.

- Na szia Cicám! Rég találkoztunk. Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ilyen könnyen meglóghatsz előlem? - vigyorgott Bence.
- Mit keresel itt? Miért követtél? Neked nem Roliékkal kéne lenned? - nagyon megijedtem.
- Mondtam nekik, hogy van egy kis dolgom. Végül is nem hazudtam, mert van is. Itt, veled. - nagyon ijesztő arcot vágott miközben ezt elmondta.
- Mit akarsz tőlem?
- Csak dumálunk egy kicsit. Lenne számodra egy két mondani valóm. Dadogi - közelebb hajolt és az utolsó szót belesúgta a fülembe. Kirázott a hideg a szó hallatán. Tudtam, hogy minden kezdődni fog elölről. Nem fog leszállni rólam.
- De, nekem... mo...most mennem kell - megint rám tört a dadogás. Megpróbáltam kirántani a kezem, szorításából, de nem hagyta.
- Na, na. Cicám, ez nem így működik már tudhatnád. - villantott ismét egy széles vigyort.
- Miért követtél? Nem akarok veled beszélni.
- Pedig meg fogjuk beszélni, hogy akkor most mi is lesz velünk. - lépdelt egyre közelebb.
- Semmi, én.. én meg mondtam, hogy nem akarok tőled semmit. Sajnálom ha ezzel megbántottalak. - hátrébb húzódtam tőle.
- Te azt állítod, hogy már nem tetszem neked... Igaz? - hozzápréselt a kerítéshez.
- Nem ezt mondtam. Csak azt, hogy nem akarok kapcsolatot.. de engedj el! - próbáltam kiszabadulni, de a fejem mellé rakta a kezét, elzárva előlem az utat.
- Be fogom bizonyítani, hogy még mindig odavagy értem, és szükséged van rám - szűrte a fogai között.
- Ezt, hogy érted? - kérdeztem ijedten.
- Könyörögni fogsz, hogy kezdjük elölről. Minden nap, amikor meglátsz... rosszul érzed majd magad, azért, mert nem leszünk együtt. Mindig mással fogsz látni, és nem foglalkozom majd veled...
- Bence, ne csináld ezt. Teljesen megrémítesz.. - küszködtem a könnyeimmel.
- Legalább jobban megjegyzed amiket mondtam neked. Hidd el, ez így lesz.
- De miért csinálod ezt velem? Két hónapja még szerelmet vallottál nekem.
- Az már a múlt, Cicám... Engem még soha senki nem dobott ki.. Senki nem alázott még meg ennyire mint te.. - minden egyes szót kihangsúlyozott.
- Én.. Én nem aláztalak meg. Soha.. Soha nem tennék ilyet. - szipogtam.
- Szerelmet vallottam neked és te közölted velem, hogy nem akarsz kapcsolatot, és még azt is az arcomba vágtad, hogy mit csináltál a Gergővel...
- De.. De nem akartalak megbántani.. Ko..Komolyan.
- Már késő... és nem kell félned. Nem foglak bántani. Soha nem tennék ilyet. Annyira én sem vagyok kegyetlen... De, anélkül, hogy egy újjal is hozzád érnék, fájni fog minden olyan pillanat, amikor látsz... látni fogod a boldogságom más mellett... - nézett mélyen a szemembe.
- Engedj el! Kérlek! - könyörögtem.
- Találkozunk a suliba Cicám..  - kacsintott, majd ott hagyott.

Reszkettem a félelemtől. Csak álltam és néztem utána, ahogy elmegy. Akkor indultam el, mikor már megbizonyosodtam róla, hogy nem fog utánam jönni. Sírva futottam hazáig. Berontottam az ajtón és leraktam a vásárolt dolgokat. Anyáék próbáltak kifaggatni, hogy mi történt, de nem akartam beszélni senkivel. Egyedül akartam lenni. Felrohantam a szobámba, bezártam az ajtót és az ágyra zuhantam sírva. Én soha nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog sértődni, vagy haragudni, vagy.. vagy nem tudom mi volt ez. Még soha nem láttam ilyennek. Nem értem miért akar bosszút állni azért mert nem vagyunk együtt. Annyira gyerekes, de még is ijesztő. Azt mondta, hogy nem bántana... De még is fájni fog... Nem tudom ezt hogy értheti... Egy dolgot viszont tudok, nem akarok iskolába menni. Pedig mindjárt itt van és kezdődik. Nem szeretnék senkit beavatni ebbe az egészbe, de muszáj lesz... Valakivel beszélnem kell, hogy ott legyen mellettem, ha esetleg Bence a közelbe lesz...