álmosoly | kth✔

6.fejezet

Fejemet az ablaküvegnek döntve figyeltem a mellettünk elsuhanó tájat. Úton voltunk az egyetemre, hogy elintézzünk néhány papírt a jövő heti iskolakezdés előtt, amit eddig még nem sikerült volna. A gyomrom kicsit remegett, mert valahogy sejtettem, hogy lesznek a titkárságon még egy páran, akik a csoporttársaim lesznek majd, úgyhogy féltem az első benyomástól. Nem akartam magamat leírni újabb négy évre, hogy megint egyedül maradjak. 

- Minden rendben? - fordította felém egy pillanatra a fejét Jennie, majd egyből vissza is szegezte tekintetét az útra. Elvettem az arcomat az ablakról és bólintottam egyet. 

- Persze. - mosolyogtam szélesen. - Kicsit izgulok, mert lehet lesznek ott mások is az évfolyamból. 

- Biztosan lesznek. - mondta Jennie, miközben megálltunk egy piros lámpánál. - De ne izgulj. Ha olyan laza leszel, mint a múltheti ismerkedős estén, minden rendben lesz. Csak most ne sírd el magad, ha megkérdezik a neved vagy valami. 

- Megpróbálom. - nevettem el magam. Ismét elindultunk, de a zavaró érzés csak felerősödött a gyomromban, ahogy egyre közelebb kerültünk az egyetemhez. 

Pár perccel később Jennie leparkolt a kampusz egyik parkolójában és egy darabon elkísért a titkárságig, de ott a folyosón összefutott az egyik ismerősével és leállt vele beszélgetni. Mivel gyorsan leakartam tudni az egész intézkedést, hátrahagyva a nővéremet, egyedül folytattam az utamat az irodáig, ahová le kellett adnom mai határidővel a papírokat. A tágas iroda előterébe lépve kicsit megkönnyebbültem, amikor magamon kívül csupán öt embert pillantottam meg. Legalább húsz diákra számítottam, de örültem neki, hogy jóval kevesebbel találtam magam szemben. 

Egy szőke hajú lány mellett foglaltam helyet, mert csak mellette volt ülőhely. Az ölembe húztam a táskámat és kiengedtem egy aprócska sóhajt az ajkaimon. Kisepertem az arcomból a hajamat és a mozdulat közben balra fordultam. Megakadt a tekintetem a lányon, aki mellé ültem. Frufruja volt, amitől egészen aranyos arca lett neki. Ovális szemeivel üresen meredt maga elé, a lába pedig folyamatosan dobogott a padlón. Biztos voltam benne, hogy nem koreai származású, de képtelen voltam rájönni, hogy vajon honnan jöhetett. 

- Most biztos próbálod kitalálni, hogy milyen nemzetiségű vagyok, igaz? - szólalt meg felém sem nézve, de azért az arcán megjelent egy aprócska mosoly. Kikerekedtek a szemeim, és nem csak azért mert meglepett, hogy mennyire tökéletesen beszél koreaiul, hanem az is rám hozta a frászt, hogy a gondolataimban olvasott. 

- Én... - nyöszörögtem, de nem tudtam mit kellene mondanom. A szöszi lány felemelte a fejét és rám nézett. 

- Lalisa Manoban, de csak Lisa. - nyújtotta felém a kezét, amit zavartan elfogadtam. - Thai származású vagyok, de tizenhat éves korom óta Szöulban élek. - tette hozzá. Felkuncogtam és aprókat bólintottam, jelezve, hogy felfogtam, amit mond. 

- Kim Minhee. - mutatkoztam be én is. - Koreai származású vagyok, és két hónapja költöztem Szöulba. - vázoltam fel a saját helyzetemet is hasonlóan, ahogy ő tette. Néhány másodperccel később egyszerre nevettünk fel az abszurd helyzetünkön. Valahogy már attól a pillanattól kezdve éreztem, hogy mi ketten jóban leszünk egymással. 

Ez be is bizonyosodott számomra azonnal, mert a bugyuta kis bemutatkozásunk után szóba elegyedtünk és be sem állt a szánk, addig, amíg le nem adtuk mindketten a papírjainkat. Lisa is táncszakos, akárcsak én, úgyhogy remélem még sokat fogunk találkozni egymással. Az örömtől, hogy sikerült összeismerkednem egy másik velem egyidős lánnyal, szinte repültem. De persze nem akartam elbízni magam, mert még mindig féltem, hogy megtörténhet velem ugyanaz, mint a gimi elején. Végül is Kwon Youngilt is aranyos lánynak tartottam, amikor először találkoztam vele. De azért bíztam benne, hogy Lisa más lesz.