álmosoly | kth✔

28.fejezet

- Anya? Te, hogy kerülsz ide? – szaladt ki a kérdés a számon cseppet sem kedvesen. Sajnálatos módon soha semmilyen viszony nem alakult ki köztem és az anyám között. Azon kívül, hogy egy házban éltünk évekig, gyakorlatilag idegenek voltunk. Nem foglalkozott velem, nem érdekelte mit csinálok. Úgy volt vele, neki csak, annyi dolga van a nevelésemben, hogy támogassa anyagilag. A többit megoldják a nagyiék, vagy a dadáink.

- Így kell üdvözölnöd a rég nem látott anyádat, kislányom? – állt fel anya ráérősen a kanapéról és a kisasztalra helyezte az eddig kezében fogott, valószínűleg alkohollal megtöltött poharat. Anyám a tipikus eltartott gazdag feleség mintaképe volt. Mást se csinált csak költötte a pénzt, alkoholt ivott, és utazott. Ja, meg persze váltogatta a férjeit, mint a fehérneműit. – Gyere és ölelj meg!

- Sosem szoktalak megölelni. – hátráltam ösztönösen egy lépést, a mozdulat közben magammal rántva a barátomat is, akinek még mindig a kezét szorongattam. Anya megállt előttünk és a szemöldökét ráncolva nézte meg magának jobban Taehyungot.

- Te meg ki vagy? – tette fel kulturáltan a kérdést anya, én meg a szemem sarkából láttam, ahogy Jennie előre hajol a fotelben és a tenyerébe temeti az arcát. Igen, én is hasonlóan kínosan éreztem magam.

- Kim Taehyung vagyok – hajolt meg illedelmesen Tae. – Minhee barátja.

- Minhee neked barátod van? – kapott a szívéhez anyám sokkosan. – És nem is mondtad el nekem?

- Mikor mondtam volna el? – néztem rá a lehető leggúnyosabb arckifejezésemmel. – Mióta elköltöztem fel sem hívtál. De Jenniet se.

- Ilyenről, akkor is illene beszámolnod az anyádnak! – csapta össze a kezét erősen mérgesnek tettetve magát.

- Ne játszd magad anya! – vette át tőlem a szót Jennie. – Egy éve együtt vagyok lassan Kaijal, de ma megkérdezted, hogy meddig akarok még szingli maradni, mert huszonhárom évesen lassan illene megállapodnom. Inkább ülj vissza és meséld el Minheenek is miért jöttél Szöulba.

Ahogy Jennie kimondta az utolsó mondatát az égnek emeltem és már tudtam, hogy mi lakozik a háttérben. Anya két okból szokott Szöulba jönni; a válóperes ügyvédhez vagy az esküvőszervezőhöz. Minden mást külföldön intéz, mert nem rajong országunk fővárosáért.

- Szerintem én megyek... - lépett egyet hátra Taehyung az ajtófelé, de én a kezemmel megállítottam.

- Nem szükséges. – ráztam a fejemet. – Anya tíz perc múlva már itt sem lesz. Igazam van? – billentettem oldalra a fejemet, ahogy a negyvenes éveinek elején járó nőre pillantottam.

- Mi, de hát én... - hebegte. Megforgattam a szememet és visszakulcsoltam a kezemet Taehyungéra.

- Beadtad a válókeresetet az aktuális férjeddel, mert meguntad, de téged ismerve már találtál is egy másik szerencsétlen áldozatot, akinek elég szép a bankszámlaszáma – kezdtem bele a szokásos mesébe, amihez az évek alatt hozzá szoktam. – De nem ezért vagy itt. Magadtól nem látogattad volna meg a lányaidat, így gyanítom, hogy egy családcentrikus férfiről lehet szó, akinek azt hazudtad, hogy szuper jó viszony van közted és a lányaid között. Szinte már legjobb barátnők vagytok. Eltaláltam vagy tévedek?

Anya döbbenten nézett a szemeimbe, Jennie elismerően biccentett, Tae pedig a szemöldökét ráncolva mosolygott rám. Volt már rá példa, nem is egyszer, hogy anya hirtelen szuper kedves lett velünk, hogy a jövendőbelije elhiggye, milyen mintaanya és feleségül vegye. Ezért is jöttem rá pár perc alatt, hogy újra erről van szó, és meg akar kérni minket, hogy viselkedjünk. Vagy, ami még jobb be akarja mutatni a pasit nekünk.

- Biztos, hogy az én lányom vagy, Minhee? – fonta keresztbe maga előtt a karjait anya, ahogy hátradőlt a kanapén. – Az én agyam nem vág ilyen gyorsan. Se baj, ezt apádtól örökölted akkor. De igen, ez a lényeg, amit elmondtál. Így legalább megmentettél az életemből egy fél órát, amit itt terveztem tölteni. Márciusban lesz az esküvő, a férfit Woonamnek hívják és imádja a gyerekeket. Azt mondtam neki, hogy az egyetem miatt nem értek rá vele találkozni, és ez maradjon is így. Majd találkoztok vele az esküvőn. – megfogta a kistáskáját a vállára akasztotta, és felállt a kanapéról. – Hozzátok el a barátaitokat is, hadd higgye, hogy tényleg jó a viszony köztünk.

- Csak ne kérdezzen semmi személyeset, mert azt sem tudod, mikor van a születésnapunk. – vágott közbe Jennie, amitől akaratlanul felnevettem. Anya visszatérve eredeti személyiségéhez csak megvonta a vállát.

- És? Mire megyek én azzal az információval? – fintorgott unottan és ellépve mellettem belebújt a fogasra akasztott kabátjába. - Remélem, van elég pénzetek, és nem terveztek hazaköltözni.

- Ne aggódj, anya. Ha könyörögnél, se mennénk, haza! – intettem egyet neki jelezve, hogy menjen nyugodtan nincs rá szükségünk. Húsz évet leéltünk gyakorlatilag nélküle, ezen már nem kell változtatni.

- Jó volt titeket látni meg ilyenek. Ugye hasonló dolgokat mondanak az emberek a gyerekeiknek? – nyúlt a kilincs után, hogy minél hamarabb távozzon. – Örülök, hogy megismertelek, akárhogy is hívnak. – biccentette oda Taenek is, aki kínosan rámosolygott.

- Részemről a szerencse, asszonyom. – hajolt meg neki újból, majd anyám olyan gyorsan távozott, mint általában mindig.

Jennie felállt a fotelből, elvette az asztalról anya használt poharát, majd mellénk állva megsimította a vállamat.

- Még szerencse, hogy okos vagy és nem kellett végig hallgatnunk a színjátékait. – nyomott egy puszit az arcomra, ahogyan gyerekkorunkban is csinálta, amikor megdicsért valamiért.

- Ugyan. – legyintettem, majd a barátom felé fordultam. – Bocsi, hogy így kellett őt megismerned. Mondanám, hogy nem mindig ilyen, de sajnos nem tudom. Anyám egy ilyen szerzet, nem kell vele foglalkoznod.

- De ő a családod, Minhee – mondta és a derekamnál fogva magához húzott. Jennie a konyhába ment, hogy elmosogasson és közölte velünk, hogy egy húsz perc múlva elmegy itthonról, mert találkozik Kaijal. Nem ellenkeztünk csak bólintottunk egyet. Egyáltalán nem bántuk, hogy kettesben maradhatunk.

- Ne törődj vele. Tényleg. – kulcsoltam át a karomat a fiú nyaka körül. – Nem hiszem, hogy találkozni fogsz vele az életben kettőnél többször. Hidd el nekem.

Taehyung beletörődően hajolt a számra, hogy egy csókkal folytsa belém a témát. Valóban nem zaklatott fel különösebben anyám látogatása. Megszoktam az elmúlt években, hogy őt nem szabad komolyan venni. Ezért nem is tartottam őt a családomnak. A nagyszüleim és Jennie voltak a családom. Anyám csak az az ember volt, aki a világra hozott és gyakorlatilag fizetett nekünk azért, hogy hagyjuk őt békén és csak néha játsszuk el a mintacsaládot egy random férfinek. De miért foglalkozzak vele most, ha eddig nem tettem? Főleg úgy, hogyha helyette egy dögös pasival is foglalkozhatok!