8.fejezet

2.8K 191 10
                                    

Meglehetősen idegesen léptem át az Estrella ajtaját, és kicsit meglepett, hogy most nem a nagy tömeg fogadott, mint legutóbb. Jennievel és Jisooval kicsit korábban érkeztünk, így velünk együtt hatan tartózkodtak a szórakozóhelyen. Nagy levegőket vettem, és zavaromban a ruhám alját gyűrögettem. Tudtam, hogy ma este sok minden fog történni, hiszen jó pár ember lesz itt, akik miattam jönnek. Vagy részben miattam.

- Igyunk valamit. - mondta Jisoo, majd belém karolva elindult a bárpultig. Néhány másodperccel később már egy színes, édes koktéllal a kezemben fürkésztem az ajtót, amin egyre többen szállingóztak be. Lábam nem érte a földet a bárszékről, így lóbálgattam egy kicsit, hátha visszább tudom fogni az idegességemet. De képtelen voltam rá.

Vártam, hogy megérkezzen Lisa, mert igazán megkedveltem őt az első találkozásunkkor, és szerettem volna még jobban megismerni. Reménykedtem benne, hogy sikerül összebarátkoznunk.

Aztán ott volt még Jungkook. Nem tudtam mire számítsak vele kapcsolatban. Őszintén szólva, fogalmam sem volt róla, hogy mik a szándékai velem. Nem tudtam eldönteni, hogy barátkozni akar velem, vagy esetleg flörtölni. Mindenesetre szerettem volna kideríteni, mert én biztos voltam benne, hogy csak a barátja szeretnék lenni. Még pedig egy másik indok miatt.

- Sziasztok! - a négy fiú egyszerre érkezett meg és lépett oda hozzánk. Jimin és Kai lefoglalták a barátnőik száját, mire én a szememet forgatva fordultam Taehyung és Sehun felé.

- Szia Minhee! – borzolta meg kicsit a hajamat Sehun, amitől felkacagtam. – Minden oké?

- Persze. – bólintottam határozottan. Sehun a fejét forgatva nézelődött a teremben, amit én szóvá is tettem, mert a kíváncsi énem hirtelen úrrá lett rajtam. – Keresel valakit?

- A ma esti barátnőmet. – válaszolta könnyedén, mire meglepetten pislogtam egy párat. Végül inkább nem kérdeztem rá, hogy ezt pontosan, hogy értette. Helyette inkább a mellette álló fiú felé fordultam. Taehyung aranyos mosollyal az arcán méregetett ezzel nekem is görbületet varázsolva a számra.

- Szia. – mondtam és a hátam mögötti bárpultra helyeztem az italomat.

- Szia. – mondta ő is és egy kicsit közelebb hajolt hozzám, amitől azonnal felszökött a pulzusom. Taehyung egy apró puszit nyomott az arcomra. Felkuncogtam az édes gesztustól és már én is szerettem volna viszonozni, amikor megláttam két lányt belépni az ajtón.

- Ne haragudj. – simítottam meg a vállát és leszállva a székről elléptem mellette, hogy fogadjam őket.

Lisa, amint megpillantott hevesen integetni kezdett nekem, és legnagyobb döbbenetemre azonnal megölelt, amikor közelebb értem hozzá. Nem is tudtam, hogy ennyire jóban vagyunk!

- Minhee, ő itt a lakótársam, Rosé – mutatta be nekem a vele érkező magas, szőke szépséget. – Rosé ő itt Minhee. Ő is a csoporttársunk lesz az egyetemen.

- Nagyon örülök, Minhee. – nyújtotta felém a kezét Rosé. – Remélem, jó barátok leszünk.

- Én is nagyon remélem. – bólintottam, majd a hüvelykujjammal magam mögé mutatva megkérdeztem, akarnak-e inni valamit. A két lány beleegyezett, úgyhogy a pulthoz lépve kértem még három színes koktélt. Helyet foglaltunk mind a hárman egy magasított kör alakú kisasztalnál, ami körül pont három bárszék volt, és beszélgetni kezdtünk.

- Na, és miért pont táncszakra jelentkeztél? – érdeklődött kedvesen Lisa. Vállat vonva beleittam a koktélomba.

- A nővéremmel kisgyerekkorunk óta az az álmunk, hogy nyitunk egy tánciskolát. Felosztottuk, hogy ő viszi a hivatalos részét neki, én meg a nem hivatalosat, úgyhogy én szeretnék lenni az egyik tánctanár. – magyaráztam a történetemet.

álmosoly | kth✔Where stories live. Discover now