álmosoly | kth✔

33.fejezet

A teámat kavargatva ücsörögtem a kihalt büfében, és vártam, hogy Rosé visszaérjen a tánccuccával, amit a szekrényében felejtett. Nem csoda, hogy péntek este hatkor már egy lélek sem tartózkodott az egyetemen. Gondolom mindenki a barátaival bulizott, vagy a párjával volt, sőt gyanítom néhány ember ilyenkor is neki ült tanulni, ugyanis nyakunkon volt a vizsgaidőszak. Nekünk elmaradtak a délutáni táncóráink, de mivel Rosénak és nekem sem volt programunk, úgy döntöttünk bent maradunk egy pár órát gyakorolni, végül is az sosem árt. Hívtuk Lisát is, hogy hátha velünk tart, de Sehunnal tervezett valamit, így kettesben maradtunk, ahogy már jó néhány napja is.

A bal kezemmel feltámaszkodtam az asztalra és belejtettem az arcomat a tenyerembe, ahogy üresen bámultam magam elé, elmerülve a gondolataimba. Nem volt semmi problémám azzal, hogy Roséval töltöttem gyakorlatilag az egész hetet, de jól esett volna, ha valamelyik estémet esetleg a barátommal tölthetem. Vagy a nővéremmel. De nem. Mindketten leráztak, amit nem tudtam hová tenni. Jenniet még talán, mert nem voltunk össze nőve, hogy minden nap testvéri estéket tartsunk, valamint együtt éltünk szóval akaratlanul is egymásba botlottunk. Viszont Taehyung nagyon bökte a csőrömet. A héten kétszer találkoztunk több időre, mint egy csókszünetre, akkor is itt az egyetemen ebédszünetben és akkor sem kettesben voltunk, mert a többiek is velünk ettek. Ráadásul akárhányszor hívtam, foglalt volt, ki volt kapcsolva vagy szimplán nem vette fel. Mikor sikerült elérnem néhány perc alatt letudott, mondván valamit sürgősen el kell intéznie. Így tegnap óta inkább én sem emeltem rá a telefont.

Rosé volt az egyetlen, aki nem rázott le. Együtt töltöttük az egész hetet, és egy másodpercig sem éreztem, hogy le akarna tudni. Hálás voltam, hogy legalább egy barátom megmaradt, ha már Lisa minden idejét Sehun foglalta le. Jennie meg Jisoo meg kitudja hol jártak, amiért egyszer sem bírtak velem foglalkozni.

Sóhajtva a számhoz emeltem a szerintem már rég kihűlt teámat és ittam egy kortyot. Létezik, hogy Taehyung szakítani akar velem, és ezért nem foglalkozik velem egész héten? Vajon ő is az a fajta fiú, aki képes elhitetni egy lánnyal, hogy szereti, hogy lefektesse, az után ott hagyja? Ha ez kiderül, akkor el kell gondolkoznom az emberismeretemen, persze csak miután valaki összeszedi a törött szívem darabkáit, ugyanis képtelen lennék elviselni a szakítást. Annyira szerelmes voltam, hogy konkrétan az egész testemmel éreztem. Nem csak a szívem dobogott a gondolatra, az egész lényem bizsergett ettől a kellemességtől. De most mégis ilyen keserédes volt ez az egész.

Megmoccant a pad, amin ültem, amikor valaki leült mellém. Ijedten összerezzentem, ahogy a mellém telepedő fiúra néztem és kisebb megkönnyebbülés volt számomra, hogy nem egy idegen csak Jungkook az.

- Szia, Minhee. – mosolygott rám. – Hogy vagy?

Visszatettem az asztalra a teámat és fél oldalasan Jungkook felé fordultam. Igyekeztem leplezni a zavartságomat a jelenléte miatt, hiszen két hónapja, ha nem három csupán kínos párbeszédeink voltak. Azok is a közös óráinkon történtek, egy-egy lépésről, amikor együtt táncoltunk.

- Köszönöm, jól vagyok. – válaszoltam a lehető legkönnyedebb hangsúllyal, ami csak kijött a számon. – Veled minden rendben?

- Persze. – nevetett, és összekulcsolt ujjait rátámasztotta az asztalra. – De nyugi, nem kínos bájcsevejre jöttem. Csak láttam, hogy itt ülsz egyedül és gondoltam beszélhetnék. Úgyis régen beszéltünk...

Mosolyogva bólintottam egyet, egyetértve vele. Reménykedtem benne, hogy sikerül normálisan kommunikálnunk, és nem kerül szóba az a dolog, ami miatt nem beszéltünk hónapok óta.

- Akkor mesélj. Mi van veled mostanában? – kérdeztem feldobva egy általános témát.

- Igazság szerint, néhány hete megismerkedtem egy lánnyal. – kezdett bele, mire érdeklődve hegyeztem felé a fülemet. – Yerinek hívják, színjátszó szakon van és elég kedves lány. Randizgatunk egy ideje, és pár napja hivatalosan is járni kezdtünk.