12.fejezet

2.4K 171 4
                                    

A nap már lemenőben színezte be gyönyörű város látképét, amire tökéletesen ráláthattam volna a padról, ahová Taehyunggal ültünk le egy fél órája. A lakat feltétele után döbbentem rá, hogy közeledünk valami komolyabb dolog felé, és úgy éreztem el kell neki mondanom az elmúlt éveimet. Persze nem részletesen, csak úgy nagyjából az alapokat meg a fontosabb dolgokat, hogy képben legyen miért sírom el magam időnként, ha valaki szépet mond nekem.

Már tíz perc is eltelt azóta, hogy nagy hadarva beavattam életem eddigi sötét éveibe, de ő továbbra is csendben nézte a látképet. Nem tudtam rájönni, hogy elijesztettem-e őt, azzal, amit mondtam. Vagy csak hirtelen nem tudta, hogy mit reagáljon.

Kieresztettem egy nagyobb sóhajt a számon, és megigazítottam a felsőm pántját, amikor Tae újból rám nézett.

- Magányos lehettél. – szólalt meg egyszerűen. Bólintottam egyet, mert a szavak valahogy elhagytak. Közelebb csúszott hozzám a padon egészen, addig, míg a combjaink össze nem értek. Megfogta kezemet és egy édes csókot lehelt rá. Mintha száz meg száz pillangó kezdett volna el verdesni a gyomromban a kedves gesztusától és a tudattól, hogy nem kezd el reflektálni és kioktatni, csak megérti, a helyzetemet és nem firtatja tovább. – Sajnálom, hogy ilyen sok szörnyűségen kellett keresztül menned, Minhee-ya. Nem hinném, hogy rászolgáltál.

- Már túl vagyunk rajta. – vontam meg a vállam egy mosoly kíséretében. – Szeretnék a jelenben tovább élni és elengedni ezt az egészet.

Taehyung szabad kezét végig húzta az ajkaimon, amitől összerezzentem. Finom érintésének nyomán bizseregni kezdtek a párnácskáim. Életemben nem éreztem még ilyen jó dolgot, mint ezt.

- Azt mondtad, hogy ezért mosolyogtál mindig, hogy védd magad, igaz? – ujjai még mindig a számon voltak így csak egy kis biccentéssel tudtam neki válaszolni. – Nagyon szép mosolyod van, Minhee, de most már nem kell védekezned. Nem hagyom, hogy bármi rossz történjen veled, úgyhogy szeretnélek megkérni rá, hogy ne mosolyogj mindig. Csak olyankor, ha igazán kikívánkozik belőled. Már nem vagy többé egyedül, és ha rajtam múlik nem is leszel többé magányos.

Könnyes szemekkel bámultam rá, ahogy a szavakat formálta. Ha újra keresztül kellene mennem azon a pokoltúrán, amin az elmúlt négy évben, megtenném, ha tudnám, hogy utána ezt kapom kárpótlásul. Ezt a csodálatos férfit mellettem, aki kezd elég jó úton haladni afelé, hogy teljesen beleszeressek. Éreztem, hogy legördül egy könnycsepp az arcomon hideg csíkot hagyva maga után, de egy pillanat múlva melegség váltotta fel. Tae csókot nyomott a jobb almácskámra, majd a balra, az orrom hegyére és végül a homlokomra. Átvezette a karját a vállamon és magához ölelt. Belefúrtam a fejemet a válla és a nyaka közé és szipogva szorítottam a pólójánál fogva.

- Köszönöm. – suttogtam a nyakhajlatába. Taehyung a hajamat simogatta, amitől világi megkönnyebbülés szállt rám.

- Nem kell megköszönnöd semmit, Minhee-ya. – tolt el óvatosan magától, hogy a szemembe nézhessen. – Én köszönöm neked, hogy közelebb engedtél magadhoz. Ígérem, hogy nem fogsz bennem csalódni.

Neki nyomta a homlokát az enyémnek és szinte kívántam, hogy bárcsak megcsókolna. De valahogy éreztem, hogy nem fogja megtenni. Vigyázni akart rám, és az ártatlanságomra, amiért hálás voltam neki, és egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy tényleg ilyen szerencsém van vele. Kim Taehyung, nekem sem kell már sok idő, ahhoz, hogy beléd szeressek.

Még másfél óráig ültünk egymás mellett a padon és beszélgettünk, de úgy mindenféléről. Elengedtük a szomorkodó témákat és hirtelen rájöttem, hogy még alig ismerjük egymást. Idétlen alapvető kérdésekkel bombáztuk egymást, amiken sokat nevettünk, de legalább közelebbről is megismertük a másikat. Könnyedén meg tudtunk nyílni egymás előtt és fény derült, arra is, hogy mennyi közös van bennünk. Amíg beszélgettünk, igyekeztem Taehyung minden apró gesztusát felmérni, hogy elraktározzam magamban. Sokszor vágott kissé bandzsa fintorokat, amiken nagyokat kacagtam, és megleptem vele, amikor sikerült őt leutánoznom. Annyira jól éreztem magam vele, hogy azt akartam soha ne érjen véget az este.

Kilenc óra is elmúlhatott, amikor Taehyung leállította a kocsit a házunk előtt és mosolyogva felém fordult.

- Nagyon jól éreztem ma magam, Minhee. – simította az egyik kezét a combomra. A szabad kezemmel, amivel nem a tőle kapott virágot szorongattam felé nyúltam és végig simítottam az arcán, kiseperve a haját a homlokából.

- Én is jól éreztem magam. – bólintottam megállapodva kezemmel a fürtjei között. Közel voltunk egymáshoz ismételten egy csók távolságnyira. Szinte már azt a levegőt szívtam be, amit ő kifújt. Éreztem, hogy kissé rászorít a combomra, de nem zavart különösebben. Minden új érintésétől kirázott a hideg, a jó fajta értelemben. A homlokunk összeért, mire Tae a másik kezét, amivel nem a combomat cirógatta, az arcomra tette.

- Tudod, Minhee – susogta kettőnk közé. – Iszonyatosan szeretnélek most megcsókolni.

- Akkor miért nem teszed meg? – túrtam mélyebben a hajába, hogy még közelebb legyünk egymáshoz. Kieresztett egy hosszú levegőt a száján, de nem húzódott el.

- Mert még nem lehet. – motyogta. – Ki akarom várni a tökéletes, különleges pillanatot, hogy sose felejtsd el az első csókodat! – húzta végig a hüvelykujját a számon, amitől már a kilátón is bizseregni kezdtem. Egy rövid puszit nyomott a szám sarkába, majd elhúzódott tőlem. Csillogó szemekkel, mosolyogva néztem rá. Mielőtt túl messzire húzódhatott volna visszarántottam őt és egy csókot nyomtam az arcára.

- Várni fogom, oppa. – mondtam és már a kilincsen volt a kezem, hogy kiszálljak a járműből.

- Nagyon tetszik, hogy így hívsz, Minhee. – jegyezte meg aranyosan. – Remélem jövő héten szabad leszel egy második randira!

- Szabad leszek. – nyitottam ki az ajtót. – És reménykedek benne, hogy a második randi tökéletes és különleges lesz.    

álmosoly | kth✔Where stories live. Discover now