álmosoly | kth✔

41.fejezet

Letöröltem a rúzsomat, a számról, majd a tükörbe nézve megráztam a fejemet és inkább újra felkentem. Nem tudtam eldönteni, hogy mennyire öltözzek ki az idióta „családi" vacsora miatt, amire egyáltalán nem vágytam. Én csak egy nyugis karácsonyt szerettem volna eltölteni a nagyszüleimmel, a nővéremmel, Kaijal és szerelmemmel, na meg persze Kumával. Erre anyám szokásához híven beleköpött a levesembe, azzal, hogy meghívatja magát és a vőlegénye családját a vacsorára. Sajnos Jennievel erről nem sikerült normálisan kommunikálnom, először a Youngiles ügy miatt, utána pedig azért nem, mert Jennie felkészületlen volt. Nem számított rá, hogy ma be kell mutatnia a rémes anyámat a barátjának. Egy évig sikerült ezt a találkozót megúszni, most viszont kőkeményen szembe kellett néznie a valósággal.

A nagyszüleim állítólag már találkoztak Woonam-ssivel, és a fiaival, mert, mint megtudtam Woonamnak gyógyszergyárai vannak szerte Ázsiában, és az idősebbik fiú a koreait vezeti. A fiatalabbik fiúról csak, annyit sikerült megtudnom, hogy Jennivel egyidős, és ennyi. Semmi többet. Ja, meg a nagymama szerint mindketten elég jóképűek. Remek, erre az információra volt szükségem, hogy jól érezzem magam az este folyamán.

- Feszültnek látszol. – hajolt le hozzám Taehyung és egy puszit nyomott az arcomra. – Idegesít a családi vacsora?

- Az nem kifejezés! – fordultam meg a fésülködő asztalomtól, majd felálltam és hozzálépve segítettem megkötni a nyakkendőjét. Nem értettem, miért akarja a nagyi, hogy ennyire kiöltözzünk, de egye fene. Ennél rosszabb már úgysem lehet ez az este! Gondoltam én...

- Végig melletted leszek, jagi. Ha felmegy a víz a kis buksidban anyád miatt, csak fogd meg a kezem és szorítsd meg, amilyen erősen szeretnéd. – fogta két keze közé az arcomat, hogy a szemébe nézhessek.

- Nem félsz, hogy eltöröm a kezed? – sóhajtottam lebiggyesztve az ajkaimat. – Mert van egy olyan érzésem, hogy egész este szorítani fogom a kezedet.

- Akkor majd elkísérsz az ügyeletre, de ez legyen a legkisebb gondom. – cirógatta végig az arcom, majd egy puszit nyomott a homlokomra. – Próbálj meg lazítani, ne engedd, hogy elvegyék tőled ezt a szép ünnepet!

Rövideket bólintva beleegyeztem, de különösebben nem nyugodtam meg. Szerettem volna kulcsra zárni a szobánk ajtaját, és megvárni, hogy véget érjen az este, anélkül, hogy mi ketten kimereszkednénk, de tudtam, hogy van odakint még valaki, aki ugyanolyan ideges, ha nem idegesebb, mint én.

Jennie kezében egy pohár martinivel ücsörgött a kanapén, és hiába simogatta Kai a karját, ő továbbra is üres tekintettel meredt maga elé. A nővérem nem volt stresszelős fajta. A legtöbb helyzetet lazán kezelte, nem kerített nagy feneket a dolgoknak, de a gondolattól, hogy be kell mutatnia a párját az anyánknak, kirázta a hideg. Be kell, valljam, én sem örültem neki, amikor néhány hete Taehyung szembekerült vele. Ha lehetett volna, évekig elhúzom a találkozást, mert szégyen ide, szégyen oda: szégyelltem, hogy ilyen anyám van. Nem akartam, hogy a hozzám közel állók megismerjék, mert belül féltem, hogy engem is azonosítani fognak vele. A pénzéhes szajhával, aki képes évente többször is megházasodni, majd elválni, ha így több pénzhez jut.

- Unni – kulcsoltam az ujjaimat Jennie szabad ujjaira. – Melletted vagyunk.

- Tudom. És köszönöm. – pillantott rám a száját rágcsálva. – Csak érzem, hogy ez lesz életem egyik legkínosabb estéje.

- Ne aggódj, jagi. – mosolygott rá szelíden Kai. – Ez után is ugyanúgy szeretni foglak.

- Mernél mást mondani! – forgatta meg Jennie a szemét, Kai pedig boldogan nyomott egy csókot a lány haja közé, mert tudta, hogy így sikerül őt kizökkentenie és visszahozni eredeti önmagát.