álmosoly | kth✔

11.fejezet

Egy pillanatra a saját nevemet is elfelejtettem Taehyung közelségétől. Olyan szorosan ölelt magához, hogy, ha akartam se tudtam volna elszakadni tőle. Orra hozzá ért az enyémhez, ajkai pedig vészesen közelített felém. Ha kidugtam volna a nyelvemet, hogy benedvesítsem a számat, lehet véletlenül hozzá ért volna. Vettem egy mélyebb levegőt és lehunyt pillákkal vártam, hogy mit fog tenni. Vajon most megtörténik? Meg lesz az első csókom? Másodpercekig ácsorogtunk így, de nem történt semmi. Egyikőnk se tette meg azt a pár centis távolságot, hogy az ajkaink összetalálkozzanak. De nem zavart. Kellemes bizsergető érzés volt még ez is vele. Nem volt szükségem arra, hogy egyből megcsókoljon. Ez is többet jelentett nekem bárminél.

A libegő csippenő hangot hallatott jelezve, hogy felértünk és nyílnak az ajtók. Kinyitottam a szememet, és egyből Tae édes mosolygós fejével szembesültem. Ahogy észrevette, hogy figyelem egy puszit nyomott az orrom hegyére, majd kicsit elhúzódott tőlem, hogy kiléphessünk a fülkéből. Levette a derekamról a kezeit, és egy kis hezitálás után összekulcsolta az ujjainkat és úgy sétáltunk el a libegő környékéről.

- Voltál már itt korábban? – pillantott le rám, míg a torony felé sétáltunk. Nemet intettem a fejemmel. A helyzet az, hogy ha Szöulba jöttem az elmúlt években, sosem néztem meg egy turista látványosságot sem. Anyám szerint időpocsékolás, úgyhogy mindig csak elvégeztük a dolgunkat és visszamentünk Busanban. – Akkor menjünk fel a kilátóba! – mondta és kicsit megrántotta a kezemet, ahogy felgyorsította a lépteit. Nevetve sétáltam mellette és egyszerűen képtelen voltam felfogni a tényt, hogy ilyen szerencsés vagyok. Láttam, hogy a mellettünk elhaladó lánycsoportok végig mérik őt és összekuncognak, vagy elejtenek egy „Te jó ég, mennyire helyes!" mondatot. Hihetetlen volt, hogy én tetszettem meg neki, és velem akart randizni. Ráadásul cuki romantikus módon, ahogy nem is számítottam rá. Megérdemlem én ezt a fiút egyáltalán? Elég jó leszek neki?

Kissé kifulladva tettem meg a maradék lépcsőfokokat a kilátóba. Nem nekem találták ezt a sok felefelé mászkálást. Hiába futok minden reggel, hiába étkezem egészségesen, a lépcsőzést ki nem állhatom.

- Jól vagy? – simította bal kezét a derekamra Tae, mivel ő hamarabb felért, mint én.

- Nem szeretek lépcsőzni. – fintorogtam az orrommal, közben igyekeztem észrevétlenül belesimulni a karjába. Ekkor döbbentem rá, hogy ez az észrevétlen dolog nekem nem nagyon megy, ugyanis Taehyung nevetve közelebb húzott magához, befordítva maga elé.

- Ha azt akarod, hogy megöleljelek, csak szólj és megteszem. – a másik kezét is a derekam köré fonta teljesen a mellkasára húzva ezzel engem. Tenyereimet a mellkasára tettem és fogalmam sincs milyen felindulásból felfelé végig simítottam őket rajta, amíg fel nem értem a nyakához, ahol átkulcsoltam a karomat.

- Vagy mi lenne, ha csak megtennéd, és nem kéne szólnom sem? – mosolyogtam fel rá. Taehyung kiengedett egy leheletnyi nevetést az ajkain, ahogy végigmérte az arcomat.

- Azt hiszem, nem sok idő kell már hozzá. – töprengett homlokát az enyémnek döntve.

- Mihez? – kérdeztem izgatottan pislogva, mert mindképpen jó befejezést vártam a mondatnak.

- Hogy beléd szeressek. –mondta ki. Megállt bennem az ütő, ahogy a varázslatos két szó kicsúszott a száján. Melegség áradt szét az egész lényemben, és akaratlanul csordult ki a szememből egy könnycsepp, amit még egy követett. Taehyung ijedten kapott az arcomhoz, hogy hüvelykujjával felitassa a könnyemet. – Valami rosszat mondtam?

- Nem – mosolyogtam továbbra is. – Csak nekem nem mondtak még ilyet. Soha. – vontam vállat. Kibújtam az öleléséből és óvatosan megtöröltem a szememet. Tae egy ideig csendesen nézte, ahogy lenyugszom, utána a kezeim után nyúlt és visszavezette őket a nyaka köré.

- Mostantól minden máshogy lesz, Minhee-ya. – az egyik tenyerébe véve az államat szinte kényszerített, hogy a szemébe nézzek. – Megígérem neked. Bármi történt veled a múltban, ami miatt elsírod magad, az nem fog megismétlődni. Mert én melletted leszek, akár tetszik neked, akár nem. És nem hagylak el! Soha.

A boldogságtól újból sírni támadt kedvem. Odahajoltam hozzá és ajkaimat az egyik arcának nyomtam.

- Köszönöm – súgtam a füléhez hajolva. – Oppa.

˙Taehyung POV˙

Kedvtelve nézegettem, ahogy Minhee minden egyes plüssmackót alaposan megnéz a kiállításon. Mindegyik kiírást elolvasta, mindegyik macit megsimogatta. Édes volt, mint egy kisgyermek. Az egyik pultnak támaszkodva vártam rá, hogy ki örömködje magát, addig viszont le sem vettem róla a szememet. Nem tévedtem, amikor azt mondtam neki, hogy közel állok, ahhoz, hogy bele szeressek. Tudom, még alig ismertem, de, amennyit eddig láttam belőle, már elégnek bizonyult, ahhoz, hogy valami mélyebb érzést kiváltson belőlem, ami több mint a kedvelés. Igazság szerint volt már barátnőm, nem is egy. De egyikbe sem voltam szerelmes. Kedveltem őket, jól éreztem magam velük, de nem tudtam beléjük szeretni, akárhogyan próbálkoztam. Ezért értek véget a kapcsolataim két hónap után. Nem voltam nagy kaszanova, aki hajtja a csajokat úgy, mint Sehun barátom, de az elmúlt időszakban én is elég sok csajjal kikezdtem, amire nem vagyok, annyira büszke. Erre megjelent az életemben Minhee, aki a legelső találkozásunkkor levett a lábamról és elérte, hogy ne tudjak senki másra gondolni rajta kívül. A gyönyörű mosolyára, csillogó szemeire, hosszú puha hajára, karcsú alakjára és a csilingelő nevetésére. Egy dolog, hogy megfogott a külsőjével, de most, hogy kezdett közel engedni magához, kezdtem rádöbbenni, hogy mennyire meseszerű ez a lány. Kedves, önfeledt és halálosan aranyos, aki a legkisebb dolgokért is úgy tud lelkesedni, mintha valami nagydolog lenne. Akartam őt, mert éreztem, hogy ő lehet a lány, akibe halálosan bele tudok majd szeretni és akár egy egész életet együtt leélni vele.

Minhee egy közepesméretű macit fogott a kezében, aminek a pólójára a Szöul felirat volt nyomtatva, a jobb fülén pedig egy piros pöttyös masni volt. Odaléptem hozzá, és végig húztam a kezemet a gerince vonalán.

- Illik hozzád. – jegyeztem meg, mert valóban hasonlított a maci a lányra.

- Gondolod? – fordult fél oldalasan felém és az arca mellé téve a macit próbált összehasonlítást kérni. Hümmögve bólintottam, majd lehajoltam és egy puszit nyomtam a halántékára. Minhee bazsalyogva neki hajtotta a fejét a vállamnak és visszatette a kiállított játékot a helyére. Örültem neki, hogy ilyen könnyedén fogadja a közeledésemet, ugyanis piszkosul jó érzés volt őt a karjaimban tartani. Amikor puszit adtam neki éreztem milyen selymes és édes a bőre, amitől akaratlanul is elgondolkoztam rajta vajon az ajkai is ilyen finomak-e. Várni akartam még, azzal, hogy megcsókolom, mert egyszerűen ki akartam élvezni vele minden apróságot és nem egyből elsietni mindent. Vele a kis dolgok is nagyobbak voltak, mint bárkivel. Te jó ég, ha Sehun hallaná a gondolataimat, megölne! De majd ha egyszer ő is ilyen közel kerül valakihez, megérti majd.

Kisétáltunk a kiállításról és az ajándék bolt felé vettük az irányt.

- Szeretnéd fellakatolni a nevünket? – kérdeztem, amikor megálltunk egy polcnyi lakat és kulcs mellett.

- Igen. – bólintott izgatottan Minhee. Kiválasztottunk közösen egy szimpatikus lakatot, amire mindkettőnk nevét felírtuk és a mai nap dátumát. Kimentünk a kilátórészre és kerestünk egy szabad helyet, ahová felcsatoltuk a tárgyat. Minhee végtelenül boldogan nézte a kis dolgot, amin a neveink álltak. Úgy viselkedtünk, mintha egy pár lennék, amit nem bántam. Még nem akartam a kérdést elsietni, de szerettem volna már Minheere a barátnőmként gondolni.

Még pár másodpercig nézte a lakatunkat, ami után lejjebb eresztette a mosolyát és felém fordult. Aggódva mértem őt végig, mert bár még mindig ott ült az arcán a szokásos gesztusa, kissé elkomorodott.

- Taehyung – szólított meg keresve a szemkontaktust velem. – El szeretnék neked mesélni valamit.