Minhee arcára gyakorlatilag ránőtt a mosoly. Akármi történt, legyen az rossz vagy jó, ő mindig mosolygott. Még, annak ellenére is, hogy soha semmi jó nem történt vele. Nem voltak barátai, a fiúk ha rá is néztek nem foglalkoztak vele, a szülei meg né...
Mivel még sosem randiztam, ötletem sem volt, hogy mit kellene felvennem a délutáni találkozóra. Körülbelül egy órája dobáltam ki a ruháimat a szekrényből, amikor Jennie megszánt, és a segítségemre sietett.
- Mit szólsz ehhez? – vett ki egy galléros kis ruhát, amin aprócska virágminták voltak. Ahh, miért van nekem ilyen cuki, kislányos stílusom?
- Nem. – ráztam a fejem határozottan. – Unni, te mit vettél fel az első randidra Kaijal?
- Lássuk csak. – töprengett el. – Tavaly decemberben volt az első randink egy jég korcsolyapályán. Vastag harisnya volt rajtam és egy bordó ruha, ami eléggé feszült rajtam, de nem, annyira, hogy ne tudjak mozogni. Tök jól nézett ki, de nem számítottam rá, hogy majd kabátban leszek, úgyhogy az este végéig Kai nem is látta az outfitemet. Mondjuk utána se sokáig, mert...
- Jó nem részleteket kértem, csak ruhaötletet. – tettem fel a kezemet megállítva a nővérem fecsegését, mielőtt ecsetelni kezdhetné a nemi életét, amire nagyon nem voltam kíváncsi. – Most nyár van, és a Namsanhoz megyünk. Menjek ruhában? Vagy jobb lenne egy farmer és póló? Magassarkú vagy lapos? – összeroskadtam és letérdeltem a hatalmas ruhakupac mellé. Jennie gondolkodva megtámasztotta a szekrényem oldalát, majd néhány másodperc múlva letérdelt mellém és kihalászott egy már eldobott felsőt a ruhák közül.
- Ezt miért vetetted el? – kérdezte lesimítva a kissé gyűrött piros felsőt. Egy egyszerű spagettipántos darab volt, aminek a különlegessége az volt, hogy volt egy kis fodrozott ujj része a váll alatt. – Ez nagyon aranyos darab lehetne egy farmer sorttal.
Az orrommal fintorogva képzeltem el, hogy, hogyan állhatna rajtam. Valóban nem volt rossz ötlet, nem is értem, hogy először miért elleneztem, annyira. Lehet, hogy csak elhajítottam nem is figyelve milyen lehetne az összhatás.
- És milyen cipőt vegyek fel hozzá? – túrtam hátra a szemembe hulló hajamat. – Laposat?
- Mindenképpen. – ugrott fel izgatottan Jennie. – Sétálni fogtok, ne szenvedj a magas cipőkben. Megyek, kivasalom a felsődet, addig zuhanyozz le. Utána segítek sminkelni és megcsinálom a hajadat.
- Köszönöm. – dobtam felé egy puszit hálásan. – Te vagy a kedvenc nővérem!
- Én vagyok az egyetlen nővéred, de azért köszönöm. – nevetett, majd kiment a szobámból. Mosolyogva néztem utána, és nem győztem elég hálás lenni az életnek azért, hogy egy ilyen testvérem van. Hiszen ki más ajánlaná fel, hogy kivasalja a randi ruhámat, ha nem egy tökéletes unni?
Gyorsan lezuhanyoztam a kedvenc vaníliás-kókuszos tusfürdőmmel, a hajamat is megmostam, sőt még egy csomó kondicionálót is rákentem, amihez mindig lusta vagyok. Beletekertem a nedves hajamat egy hajszárítós törölközőbe, és, amíg vártam, hogy kicsit száradjon az arcomra tettem egy arcmaszkot, amit random kihalásztam a tükör melletti szekrényből. A kis szépségrutinom utána belebújtam a frissen vasalt felsőmbe, amihez felkaptam az első sortot, amit találtam, mert legalább a nadrágok miatt nem kellett aggódnom, hisz mindegyik ugyanúgy állt rajtam.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jennie óvatos mozdulatokkal kezdte meg a sminkemet. Egy kevés alapozó, korrektor, a szememet kiemelte egy kis barna színnel, valamit fekete enyhén cicás tusvonallal, arcomra pedig halvány pirosító került. A hajamat szárítás után csak kifésülte, és egy a felsőm színéhez passzoló hajpánttal fogta hátra. Miután a kis kiegészítőimet is feltettük készen álltam a randira. Ahogy a tükör előtt forgolódtam egy kivételesen őszinte mosoly terült szét az ajkaimon. Na, nem azért mert jól éreztem magam a bőrömben, hanem mert tudtam Taehyunggal van randevúm.
Három órakkor pontban csörgött a telefonom, ami kissé meglepetten, de örültem neki. Nem számítottam rá, hogy pontosan érkezik.
- Sok sikert! – kiáltott utánam Jennie, mire zavartan intettem neki és elindultam az épület elé.
Taehyung az autójának dőlve várt rám, nekem meg kedvem lett volna azonnal a nyakába ugrani. Aranyos mosollyal az arcán mért végig, amitől igyekeznem kellett nem elvörösödni. A kezeit szorosan a háta mögött tartotta, és csak, akkor húzta elő, amikor elé értem. A szám elé kaptam a kezemet a szál fehér rózsa láttán, és igen majdnem könnyekben törtem ki tőle.
- Úgy hallottam, hogy a középkorban a lovagok a kiszemelt hölgyeknek mindig fehér rózsával kedveskedtek, ha a hölgy kölcsönös szimpátiát mutatott feléjük. – mondta és felém nyújtotta a virágot, amitől a szívem hevesebben kezdett verni, pedig, azt hittem ezt már nem lehet sehova se fokozni. – Ezért arra gondoltam én is kifejezem a hálámat, amiért érdeklődsz irántam.
- Istenem, Tae. – suttogtam meghatotta elvéve a virágot. – Köszönöm. – néztem bele csillogó szemeibe. Biztos voltam benn, hogy tökéletes délutánunk lesz együtt, ha már az első percben sikerült levennie engem a lábamról.
˙Taehyung POV˙
Képtelen voltam levenni a szememet az izgatott Minheeről az oldalamon. A jegypénztárnál álltunk sorba, de a lány egy percre sem nyugodott meg. Mindent megnézett, elolvasott és tátott szájjal nézte a képeket, amikkel ki volt állítva a váróterem. Szerettem volna megfogni a kezét, magamhoz ölelni és soha többé el nem engedni, de nem akartam elsietni vele semmit. Olyan aranyos és ártatlan volt, nem szerettem volna elrontani vele semmit. Minden aprócska első lépcsőfokot lassan és kedvesen terveztem vele megmászni. Még, akkor is, ha nagyon nehéz lesz, várni fogok rá, hiszen már az első találkozásunkkor levett engem a lábamról.
Alig fél óra múlva beszálltunk a libegőbe egy négytagú család kíséretében. Minhee nekinyomta a fejét az ablaküvegnek, ahogy bámulta az egyre gyönyörűbb városképet, miközben egyre feljebb értünk. Hiába volt mellette szép a kilátás, én az ő elvarázsolt arcát tudtam csak nézni. Hibátlanul festett. Kellemesen telt ajkai, amikre látszólag semmit sem kent, magától is sötétebb színe volt, kis pisze orrocskája volt, amit mindig mozgatott, ha zavarba jött. És nem tudtam elmenni a tény mellet, hogy a sort, amit viselt kiemelte formás fenekét és feszes, csinos lábait. Elfojtottam egy kis nyögést, ami felkívánkozott belőlem, és a saját szabályaimat megszegve mögé léptem és előre vezettem a kezeimet a derekán. Megint éreztem, hogy egy pillanatra lefagy az érintésemtől, de meglepően hamar ellágyult és simult a mellkasomnak a háta. Összefontam az ujjaimat a hasán, ő pedig mindkét kézfejét az enyémeken pihentette. Fejét a bal vállam és az állam közé fúrta, amitől megint megcsapott kellemes illata. Jó érzés volt őt ilyen közel érezni magamhoz.
- Szerinted is gyönyörű a kilátás? – fordította el a fejét, hogy a szemembe nézhessen. Egy másodpercre sem fordítva el a fejemet róla, aprócskát biccentettem.
- Sose láttam még, ennél szebbet. – értettem egyet, holott ki se néztem még az üvegen, mióta beszálltunk a libegőbe. Csak őt figyeltem, de nála valóban nem láttam még szebb lányt.
Minhee érthette a célzásomat, ugyanis pici vörös foltocskák jelentek meg az arcán. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem magamon a levegőt, amit kiengedett a száján. Kicsit lejjebb hajtottam a fejemet, így már az orrunk összeért. A szánkat is csupán pár centi választotta el egymástól. Meg akartam őt csókolni. Ó, te jó ég, de mennyire, hogy meg szerettem volna tenni! Főleg, hogy látszólag neki sem volt ellenére a dolog, ahogyan reszketegen lehunyta a szemeit és mély levegőt vett.
