álmosoly | kth✔

34.fejezet

- Boldog második X-et, húgi! – ébredtem ki tudja hány órakkor Jennie köszöntésére. Még félig az álmaimban, félig már a valóságban tornáztam magam ülőhelyzetbe. Szinte kitört a frász a nővérem ijesztően széles vigyorától és a kezébe fogott muffintól, amiben egy rózsaszín gyertya égett. Próbáltam a reggelhez képest normálisan elmosolyodni és elfújni, nem leásítani a gyertyámat. – Ugye kívántál valamit?

- Persze, még tíz perc alvást. – zuhantam volna vissza a párnáim közé, ha Jennie nem ragadja meg a kezemet, hogy kihúzzon. – Ne már! Egy hónapja nem járok reggelente futni, elszoktam a korán keléstől!

- Az a te bajod! – vonta meg a vállát, majd mintha csak egy kisgyerek lennék rám segítette a köntösömet és a lábamra húzta a mamuszomat. – Most viszont elmúlt már kilenc óra, és nem hagyom, hogy a születésnapod egyetlen perce is feleslegesen teljen!

- Akkor ezek szerint ma már lesz rám időd? – morogtam, ahogy követtem őt a konyhába.

- Csináltam neked reggelit! – jelentette ki ünnepélyesen elengedve a füle mellett a megjegyzésemet. – Tojástekercs sajttal, ahogy szereted és paradicsommal. Sütöttem minipalacsintát, amihez vettem neked Nutellát, mert tudom, hogy imádod. Ja, és főztem neked teát is! A te személyes születésnapi reggelid!

- Unni, köszönöm! – hálálkodtam szinte döbbenten, ahogy megláttam az asztalt megpakolva a kedvenceimmel. – Képes voltál felkelni hamarabb, mint én, hogy ezt megcsináld?

Jennie tapsolva bólintott, mire én nevetve leültem az asztalhoz, hogy neki lássak a reggelimnek. Az elmúlt tizenkilencévemben az összes szülinapom ugyanolyan volt. Chaemyung, a házvezetőnőnk sütött nekem valami finom sütit, amit este suli után Jennievel ketten ettünk meg, mert anyám sosem foglalkozott a szülinapommal. Előtte délután a nagyszüleimmel töltöttem egy órát, akik elhalmoztak ugyan ajándékokkal, de azért mégsem volt sosem akkora ünneplés. Így nekem már az is jól esett, hogy egyáltalán valaki emlékezett, arra, hogy egy évvel öregebb lettem.

Miután elfogyasztottam a reggeli nagy részét, nem telt bele tíz percbe, hogy csengessenek az ajtónkon. Meglepetten sétáltam Jennie után, hogy megnézzem ki jött ilyen korán, mert valójában ötletem sem volt, hogy ki lehet az.

- Boldog születésnapot, MinMin! – kiabálták az őrült barátnőim, amikor megláttak, és egyszerre lerohantak, aminek szép következménye lett egy hatalmas földre borulás.

- Te jó ég! – próbáltam kiszabadulni a rám nehezedő lányoktól. – Hogy, hogy itt vagytok?

- Jöttünk, hogy elvigyünk megünnepelni a szülinapodat! – mondta Lisa, mintha csak a világ legegyszerűbb dolga lenne. – Elmegyünk görkorizni, utána benézünk anyáékhoz, mert megígérte, hogy megfőzi neked, a híres thai mogyorós tésztáját.

- Imádom azt a tésztát! – sóhajtottam, ahogy megéreztem Manoban néni főztjét a számban.

- Tudjuk. – kacagott Rosé, majd megfordított a vállamnál fogva és szinte eltolt a szobámig, hogy készülődjek. – Húsz perced van, utána indulunk!

Egy mozdulattal rám zárta az ajtómat, én meg döbbenten kezdtem valami kényelmesebb ruha után kutatni, amiben nem baj, ha eltaknyolok a pályán. Egy egyszerű farmert vettem fel, fehér inggel, amin apró fekete szívecskék díszelegtek. A sminkemmel sem vesződtem sokat, csak egy általános mindennapit toltam az arcomra. Bepakoltam a táskámba és utolsó simításként feltettem a hajamba az elmaradhatatlan hajpántomat és indulásra készen voltunk.

- Te nem jössz velünk? – pislogtam meglepetten, amikor már cipőben és kabátban útra készen feltűnt, hogy Jennie még mindig pizsamában van.