24.fejezet

2K 125 14
                                    

˙Taehyung POV˙

Büszke mosollyal az arcomon néztem be a táncterembe. Imádtam a kialakításukat, ugyanis kívülről be lehetett látni, de belülről nem láttak ki, mert tükörként funkcionált. Így én is tökéletes rálátást kaptam a még bent mozgó barátnőmre, aki Lisa barátnőjével plusz egy órára bent maradt az órájuk után. Ennek két okai is volt. Két hét múlva lesz a gólyabál, amin fel szokott lépni a teljes elsős táncos évfolyam, valamint választott négy diák, két fiú és két lány, akik közösen és külön-külön is előadnak egy számot. Erre a feladatra idén Lisát és Minheet választották, ami engem óriási büszkeséggel töltött el. Kinek van a legjobb barátnője a világon? Hát persze, hogy nekem.

A másik ok egyszerű volt. Lisa megkérte Minheet, hogyha ideje engedi, időnként maradjanak már bent egy rövid időre kettesben táncolni, mert állítása szerint, olyankor nem gondolkozik, csak kikapcsol az agya és elengedi magát. Minhee meg természetesen jó barátnőhöz híven rábólintott így elég sokszor kettesben maradtak.

- Taehyung-ah! – érkezett egy ismerős hang valahonnan az öltözők irányából. Mosolyogva Sehun felé fordultam, és legalább, annyira meg voltam lepődve a jelenlétén, mint ő az enyémen. – Mit csinálsz még itt? Elmúlt fél hét.

- Várom Minheet. – vontam meg a vállam és nagy nehezen elszakítottam a tekintetem a táncoló barátnőmről. – Ma vagyunk együtt egy hónapja. Úgy gondoltam meglepem, azzal, hogy itt vagyok és elviszem valahova. Te hogy kerülsz ide?

- Öhm... - vakargatta meg Sehun kissé a tarkóját. Szemével a terem felé sandított, majd gyorsan visszafordult felém. – Ilyenkor már kihaltak a tánctermek, és Park edzőnő megengedte, hogy táncoljak esténként. Gyakran itt maradok, mostanában.

- Aha. – bólintottam, de egy szavát sem hittem el neki. Kai a múltkor egy kocsi bügykölése közben elárulta, hogy Sehun mostanában nincs túl jó formában. Össze-vissza mozog, néha elrontja az ütemet, látszólag teljesen máshol jár az esze. És milyen érdekes, hogy itt találom egy pénteki estén, abban az időpontban, amikor már kihalt az egyetem és már csak két lány próbál a bálra. Sehun, átlátszóbb vagy, mint hinnéd.

- Mennyire izgul, Minhee? – érdeklődött, hogy gyorsan témát váltson. Ismertem őt évek óta, tudtam, hogy mikor, akar terelni. De azt is tudtam, hogy ha akarnám, se tudnám kiszedni belőle az igazságot, miszerint tudta, hogy Lisa itt lesz este és látni akarta, mert hetek óta szóba sem álltak egymással. Legalábbis Minhee ezt mondta nekem, mert Sehun továbbra sem hajlandó elárulni mi történt vele meg a lánnyal.

- Eléggé. – bólintottam újból a terembe nézve, velem együtt pedig hyung is befordult. – Habár, azt mondja, hogy nem érdekli. Amikor színpadon lesz, majd lenyugszik.

Nem szerettem volna belemenni, hogy a múltheti volt iskolatársa miatt idegeskedik jobban, ugyanis az óta a délután óta, a Youngilnek hívott szőke picsa megszerezte Minhee telefonszámát és folyamatosan hívogatja, hogy a bocsánatáért esedezzen. Minheet láthatólag felzaklatta az eset, mert azóta néha elkapom egyszer-egyszer, hogy megint álmosolyokat küld az emberek felé.

- Nagyon jó táncos. – szakított ki a gondolataimból Sehun, aki erősen a teremben táncoló lányokra szegezte a tekintetét. Félrebiccentettem a fejemet, és sikeresen megállapítottam, hogy Sehun rá sem nézett a barátnőmre. Képtelen volt levenni a figyelmét Lisa mozgásáról.

- Ugye? – nevettem el magam, úgy téve, mintha nem vettem volna észre, amit észrevettem. – Gyönyörű nem?

- Gyönyörű. – értett egyet Sehun, továbbra is Lisát lesve. Hogy nem veszi észre, hogy nyakig belezuhant a thai lányba? Miért kell ennyire, puhapöcsűnek lennie?

álmosoly | kth✔Where stories live. Discover now