álmosoly | kth✔

15.fejezet

˙Taehyung POV˙

Mosolyogva néztem, ahogy Minhee két kezét az üvegnek támasztva fürkészi a fagylalt kínálatot. Ahogy az üvegpult fölé hajolt, felcsusszant a haspólója, ezzel többet mutatva meg ki látszódó pocakjából. Kedvtelve bámultam őt, és magamban hálát adtam Jennienek, akivel pont összefutottam a folyosón, amikor indulni akartam haza.

- Taehyung! – integetett nekem az előadó előtt állva. Mellette Jisoo keresgélt valamit a táskájában, érkezésemre, azonban felkapta a fejét.

- Sziasztok. – köszöntem nekik. – Mi újság?

- Van még előadásod? – érdeklődött Jennie figyelmen kívül hagyva a kérdésemet. Ismertem őt elég régóta, ahhoz, hogy ezen ne sértődjek meg, csak nyugodtan válaszoljak nemmel. – Nekem még van egy előadásom, de nem akarom, hogy Minhee metróval haza menjen.

- És mit szeretnél? Vigyem haza? – dobott fel azonnal a gondolat, hogy eltölthetek egy kis időt a lánnyal.

- Nem – rázta meg a fejét Jennie. – Csak szeretném, ha szórakoztatnád vagy tudom is én, amíg vár rám. Nem szeretném, hogy egyedül legyen, mert még a végén el kezd gondolkodni és...

- Oké – nevettem el magam félbeszakítva Jennie gondolatmenetét. Tudtam miért nem akarja Minheet egyedül tudni, és megértettem. – Nem is kellett volna ennyit mellé magyaráznod, csak megmondanod, hogy Minhee egyedül van és már repültem is volna.

Jennie hálásan összeérintette a két kezét, amíg megköszönte nekem, de még ez is felesleges volt. Kedveltem Minheet, egyre jobban és vágytam rá, hogy együtt töltsük a szabadidőnket.

- Halálosan cukik lesztek együtt. – mondta ábrándozva Jisoo. – Mennyi ideig akartok, még ismerkedni mielőtt végre megkéred, hogy a barátnőd legyen?

- Nem akarok elsietni semmit. – válaszoltam. – Nagyon tetszik nekem, annyira különleges. Megérdemli, hogy mindent a normális tempóban csináljak vele.

- Tae – tette a vállamra a kezét Jennie. – Ha el akarod venni a húgomat, áldásom rátok.

A fejemet fogva felkacagtam és úgy döntöttem inkább elköszönök, mielőtt még jobban belemélyedhetnék a témába. Ráadásul egy édes lány egyedül volt, akivel azonnal foglalkoznom kellett.

Egy-egy fagyival a kezünkben kiültünk a cukrászda előtti asztalok egyikéhez. Szemben ülve egymással beszélgetésbe elegyedtünk.

- Hogy tetszett az első napod az egyetemen? – érdeklődtem, mert igazán kíváncsi voltam rá. Meg úgy bármire, ami vele történt.

- Érdekes volt – vont vállat a fagyijába nyalva. – Nem volt semmilyen érdekes dolog, mert még nem volt ma táncóránk.

- Holnap már lesz?

- Hm. – bólintott egy aprót, amitől véletlenül fagyis lett az orra. – A csudába! – nyúlt volna az asztalra kihelyezett papírtörlőért, de mielőtt észbe kaphatott volna én már le is simítottam az ujjammal róla a foltot. Mosolyogva elvörösödött zavarában, de nekem nagyon bejött ez a kislányos éne. Főleg úgy, hogy látszólag cseppet sem játszotta meg magát sem előttem, sem bárki előtt.

- Régóta tanulsz táncolni? – tereltem el a témát, mert nem szerettem volna, ha megáll a beszélgetésünk a kis incidens miatt.

- A nagymamám balerina volt. – mesélte izgatottan. – Nagyon a szívén viselte a művészeteket, ezért ragaszkodott hozzá, hogy engem és Jenniet is táncolni tanítson. Miután felhagyott a tánccal, inkább tanítani kezdte, ezért magán órát adott nekem és a nővéremnek is. Emellett jártam magánórákra hiphopból is, mert az is közel állt a szívemhez.

Olyan lelkesedéssel és szenvedéllyel tudott beszélni a táncról, hogy még én is kedvet kaptam hozzá, hogy eljárjak. Közel állt hozzám a tánc, de sosem erőltettem meg magam vele kapcsolatban.

- Alig várom, hogy lássalak táncolni. – kacsintott rám és bedobtam a számba az utolsó falat tölcsért.

- Tudod, rájöttem valamire. – mondat édesen bazsalyogva. Kérdőn néztem rá várva, hogy folytassa. Kezét előre csúsztatta az enyém felé, amit örömmel fogadtam és összekulcsoltam az ujjainkat. – Mindig rólam beszélünk. Szeretnék rólad is hallani valamit.

A hüvelykujjammal simogattam a kézfejét és egyszerűen elöntött a boldogság, a miatt a tudat miatt, hogy őt magam mellett tudhattam. Meddig fogom még kibírni, hogy ne csókoljam meg?

- Lássuk csak. – sóhajtottam eltöprengve mit is mondhatnék magamról. – Az apám vállalkozó, az anyám pedig imád jótékonysági eseményeket szervezni és bolondul a festészetért. Engem nem köt le különösebben, de sokat járok galéria megnyitókra. A fiúkkal sokszor lógunk Kai apjának az autószerelő műhelyében. Szeretem a kocsikat és érdekel, hogyan működnek. Szociológiára járok, mert kíváncsi vagyok a társadalom működésére is és szeretnék segíteni az embereknek. – egy pillanatra elgondolkodtam, majd közelebb hajoltam hozzá. – És szeretnék magamnak egy olyan barátnőt, mint te, Minhee-ya.

A lány kiengedett az ajkain egy aprócska sóhajt. Neki nyomta az orrocskáját az enyémnek, amitől én is megdermedtem egy pillanatra. Vanília illata felkúszott az orromba és szinte késztetést éreztem, arra, hogy a számat az övének nyomjam, és addig csókoljam, amíg ki nem fulladunk. Ehelyett azonban csak a nózijára leheltem egy puszit, az után felálltunk és kézen fogva visszamentünk az egyetem kapmuszára.

- Lenne kedved szombaton elmenni valahová? – fordítottam magammal szembe és másik kezére is rákulcsoltam az ujjaimat.

- Persze, hogy lenne. – nézett fel rám csillogó szemekkel. – Gondoltál már valamire?

- Mindig csak rád gondolok. – hajtottam a homlokom az övének. Minhee kuncogni kezdett. Kezeimet kihúztam az övéből és a dereka köré fontam, közelebb vonva őt magamhoz. – Szeretsz vidámparkba járni?

- Igen. – mondta határozottan. – Főleg ha felülünk a hullámvasútra!

- Ez nem is volt kérdés. – cirógattam meg jobb kezemmel az orcáját. Vettem egy mély levegőt és úgy döntöttem egy pici ki gesztusból még nem lesz probléma, így ajkaimat óvatosan az övéhez érintettem egy másodpercre, majd rögtön elhúzódtam. Minhee szaporán kapkodva a levegőt nézett rám, töretlen mosollyal az arcán. Végig húztam a hüvelykujjamat az alsó ajkán. – Még nem megyek ennél tovább, kislány. Még nem.

- Tudom. – bólintott édesen. – De mikor fogsz?