álmosoly | kth✔

32.fejezet

- Persze, halmeoni, minden oké velem. – húztam magam alá a lábamat a kanapén, miközben a fülemhez szorítottam a telefonomat. – Sok a suli, és fáradt vagyok, de egyébként elvagyok.

- És az a lüke nővéred? – hangzott a nagyi hangja a készüléken keresztül. – Egy hete kinyomja, ha hívom vagy, ha fel is veszi, pár perc alatt leráz. Mi van vele?

- Nem tudom, halmeoni. – sóhajtottam, mert valóban ötletem sem volt, arról, hogy Jennie mit csinál. – Tényleg nem tudom.

A múlt hét óta Jennie alig van itthon, keveset beszélünk, és mindig kimegy a szobából, ha hívása jön be. A gólyabál napja óta pedig ez egyre furább lett, mert kezdtem úgy érezni, mintha kerülne. Ő, Jisoo, Kai és a többiek is.

- Akkor mesélj, te, sonnyeo. – kérte kedvesen a nagyi, amitől elmosolyodtam. – Hogy van a lovagod? Mikor mutatod már be nekünk végre?

- Ő, jól van. – szomorodtam el újra. Taehyung a szombati nap óta, csak egy-egy futó csók erejéig állt meg, amikor összefutottunk a folyosón, ha hívtam gyorsan lerázott és a héten még nem is találkoztunk kettesben. Amióta lefeküdtünk különösen viselkedett, és kezdtem, attól félni, hogy nem voltam elég jó és elgondolkodott a szakításon.

- Ez nem volt túl meggyőző, Minhee-ya! – a nagyi hirtelen hangnemváltásaitól mindig frászt kaptam. – Ugye nem bántott meg valamivel, az a szemét?

- Halmeoni! – nevettem fel kínosa. – Nem szemét, és nem bántott meg semmivel. Csak mostanában elfoglalt és keveset vagyunk együtt.

- Azért remélem, készül valamivel a születésnapodra! – fenyegetőzött jó pár kilóméterrel arrébb is. Imádtam a nagymamámat! Sokkal inkább volt számomra az anyám, mint az igazi anyám.

- Jaj, nem lesz semmi nagydolog szombaton. – legyintettem, és valóban komolyan gondoltam, amit mondtam. – Tizenkilenc éven keresztül nem ünnepeltem a szülinapomat, nem most fogom elkezdeni.

- Ahogy érzed, sonnyeo, ahogy érzed. – hagyta rám. – Na, de mikor ismerhetjük meg a híres szerelmedet?

- Mi lenne, ha a karácsony egyik napját nálatok töltenénk? – ajánlottam fel és éreztem, ahogy végig fut a pír az arcomon. Ugyan Taehyung találkozott már anyámmal, azt mégsem tartottam nagy bemutatásnak. Fontosabb volt, hogy a nagyszüleimet megismerje, hiszen ők voltak az igazi családom, nem az anyám meg a mindig aktuális férje. – Velünk jöhetne Jennie és Kai is, mert ha jól tudom az ő barátjával sem találkoztatok még!

- Néha tényleg elgondolkodom, hogy te tényleg, annak az ütődött lányomnak a gyereke vagy-e! – szinte láttam magam előtt a nagyi dicsérő arckifejezését. – De legyen, igazad van. Nagy családos vacsorát csapunk, és nagyapád megsütheti a híres karamellás felfújtját!

- Remekül hangzik, halmeoni. – kuncogtam. – Szuper karácsonyunk lesz, már alig várom!

Még egy pár percig beszélgettünk, az után a nagyinak le kellett tennie, hogy segítsen valamiben a nagyapának. Mosolyogva néztem a kezemben fogott készülékre. Remélem Taenek nem lesz ellenére, hogy bemutassam a családomnak. Feltéve, ha addig együtt leszünk még, mert igazán aggódni kezdtem az elmúlt három napban a kapcsolatunk miatt. Lehetséges lenne, hogy csalódott az ágybeli teljesítményemben és, emiatt kerül engem? Vagy mivel elfogytak az elsőink, hirtelen kiszeretett belőlem és már nem vagyok neki, olyan érdekes?

Egyre mélyebbre süllyedő gondolataimból a telefonom csöngése szakított ki. A mellkasomhoz kapva pillantottam a képernyőre, majd megforgatva a szememet ösztönösen kinyomtam a hívást. Kwon Youngil hetek óta hívogatott, az óta a délután óta, amióta beolvastam neki az igazságot. Egyszer vettem fel neki, de, annyira ideges lettem a hangja hallatán, meg az esdeklő bocsánatkéréseitől, hogy azonnal kinyomtam. De ő nem adta fel. Naponta többször is próbált elérni, gyanítom, azért, mert furdalta a lelkiismerete, amiért piszok csúnyán bánt velem a középsuliban, jogtalanul. Én viszont nem voltam rá kíváncsi. Alapvetően megbocsájtó személyiség voltam, de neki nem akartam megbocsájtani. Egyszerűen nem érdemelte meg.

Elhajítottam a telefonomat a kanapé másik végébe, és hálát adtam a csengőkre akaszkodó személynek. Elhatároztam, hogy még ha csak a postás is az, a nyakába borulok, amiért eltereli pár pillanatra a figyelmemet a telefonomról, Taehyungról meg minden hülyeségről, ami éppen átszáguldott a fejemen.

- Rosé! – lepődtem, meg, amikor magas szőke barátnőmet pillantottam meg a küszöbön ácsorogni. – Hogy kerülsz ide ilyen későn? Lisát hol hagytad?

- Lisa Sehunnal van. – húzta el a száját és belépett mellettem, amikor félreálltam, hogy beengedjem. – Én meg unatkoztam és beszélnem kellett valakivel. Lehetőleg az egyik legjobb barátnőmmel, mert fontos. Reméltem, hogy itthon vagy... a nővéred hol van? – nézett körbe meglepetten, amikor a nappalin áthaladva a konyhába léptünk.

- Miért, Jennie a legjobb barátnőd? – néztem rá nevetve, mire Rosé gyorsan megrázta a fejét és realizálta, hogy mennyire bután jött ki a kérdés. – Egyébként nem tudom. Nem mondta meg se azt, hogy hova megy, se azt, hogy mikor jön. Kérsz egy teát?

Rosé hitetlenül kacagni kezdett, de nem mondott semmit csak bólintott. Ismertük egymást és már hozzá szoktunk, hogy egyik témából lazán átugrunk a másikba. Csináltam két bögre erdei gyümölcsös teát, majd szembe ültem barátnőmmel az asztalnál és vártam, hogy elkezdje.

- Lehet, hogy furcsa kérdés lesz, de te meg Tae ugye ti szombaton... - próbált utalgatni.

- Igen, mi igen. – válaszoltam röviden félbeszakítva a habogását. Valóban közeli barátnők voltunk, így nem szégyelltem neki bevallani, a történteket. – De ugye nem a részletekre vagy kíváncsi?

- Jaj, nem dehogy! – ellenkezett a fejét rázva. – Figyi, tudom, hogy neked az első volt meg minden, de hogy érezted magad utána?

- Nem is tudom. – tettem magam elé a bögrémet. Összekulcsolt ujjaimra támasztottam az államat, ahogy elgondolkodtam. – Boldog voltam, olyan jó érzés volt tudod, mint, amikor egy régi vágyad beteljesül. Azt éreztem, hogy minden a helyén van, és jó helyen vagyok. Miért kérdezed?

- Csak mert – fújta ki a levegőt zavartan a száján. – én is lefeküdtem szombaton Chanyeollal.

- De hát ez szuper! – vidultam fel, de Rosé csak kínosan belekortyolt a bögréjébe. – Vagy nem? Nem volt jó, vagy mi?

- De, de jó volt. – harapott az alsó ajkaiba, majd indulatosan dörzsölgetni kezdte a halántékát. – Vagyis nem tudom. Maga a tudod, jó volt, de utána furán éreztem magam. Vége lett, nem is mondtunk semmit csak feküdtünk egymás mellett, mint két idegen. Annyira kínos volt, hogy felöltöztem és eljöttem.

- És beszéltetek az óta?

- Igen, tegnap odajött hozzám, hogy megkérdezze, hogy vagyok... - fújtatott. – De fogalmam sincs, Min. Nagyon tetszik, nagyon kedvelem, de nem tudok nem arra a kínos légkörre gondolni, ami szex után volt. Mit csináljak?

Gondolkodóba estem, mert igazán nem akartam neki rossz tanácsot adni. De közben fogalmam sem volt, hogy mit mondhatnék.

- Nézd, Rosie – nyúltam át az asztalon, hogy megfogjam a kezét. – Lehet csak azért volt kínos, mert még nem ismeritek eléggé egymást. Talán egy-két randi után jobban megismerkedtek és, akkor nem lesz semmi fura köztetek. Nem veszítesz semmit, hiszen azt mondtad tetszik neked, nem?

- De – bólintott és láttam rajta, hogy kissé megkönnyebbül. – Köszönöm Min. Igazán, nagyon jó barát vagy!

Felálltunk és megöleltük egymást. Oltári nagy mázlista vagyok, amiért ilyen barátaim vannak, és nem győzök elég hálás lenni értük. De a nővérem és a barátom mi a francért kerül engem mostanában? Komolyan nem értem!