Srácok, nem vagyok meleg!- Larry Stylinson Befejezett-

7 gay

- Nem...nem tudom, hogy erre mit kellene mondanom.- nézegette a suliszereket Jade- Nem merem kimondani, de...ah, szerintem beléd szeretett.- hadarta el, és nézelődött tovább, én pedig ahelyett, hogy idegesen ellenkeztem volna, bólintottam egyet.

- Tökmindegy, pár nap múlva úgy is feladna.- legyintettem lemondóan- Nem vagyok olyan típus, akiért küzdeni szoktak.- erre a kijelentésemre Jade egy picit belerúgott a fájós bokámba.

- Hülye vagy! - rázta meg a fejét. Megforgattam a szemeimet, majd elnéztem onnan. És min akadt meg a tekintetem? Hát persze, hogy azon a göndör hajzuhatagon,  ami az őrületbe kerget.

- Baszki, Jade, ott van!- fordítottam felé a barátnőmet, aki meglepetten nézett.

- Helyes. Akkor menj és beszélj vele.- elhúztam a szám, majd vettem egy mély levegőt. Oké, semmit sem veszíthetek.

Mikor meglátott, a vele álló szőke fiút, egy polc mögé rántotta. Bicegve indultam meg feléjük. Próbáltam nyugodt maradni és csak a bolti rádióra koncentrálni, de kezdtem remegni. Főleg, mikor odaérve, megéreztem a kellemes illatot. Az ő illatát.

- Sziasztok.- köszöntem mosolyogva.

- Szia! Niall Horan vagyok.- mutatkozott be. Harry-re néztem, aki felém sem pillantott, csak ott állt, mintha nem is létezne más a füzeteken kívül. Oldalra döntöttem a fejemet, hogy végre láthassam üveges tekintetét, mi tegnap éjjel, annyival alább hagyott a reménykedésben, mikor is kezemet közénk tettem.

- Szia, Hazza.- suttogtam teljesen kivehetetlenül. Niall próbálta felém fordítani őt, de ha ez sikerült is egy kicsit, figyelmét akkor sem kaphattam meg. Teljesen elbambultam, miközben egy kicsit csalódott is lettem. Ezt a lefagyást, egy fekete hajú fiú érkezése törte meg, aki éppen egy füzetért nyúlt, de Harry útban volt, így jóformán ráesett az említettre.

- Francba! Ne haragudj, jól vagy?- kérdezte. Magasabb volt nálam. És egy osztállyal feljebb is jár. Ha jól tudom Scott a neve. Harry ráemelte fénylő szemeit, aztán bólintott. Ijedten néztem, ahogy ez a srác milyen egyszerűen csikar ki ez mosolyt a göndörből. Csak megráztam a fejemet, majd visszafordultam Jade felé, aki szomorúan méregetett. Utánam kapott valaki, és mikor megéreztem a bőrömön azt az ismerős érintést, kirázott a hideg.

- Sajnálom Louis a tegnapit.- nézett végre rám. Vészesen közel állt hozzám már megint.

- Nem haragszom, de ne viselkedj úgy velem, mintha egy rongy baba lennék, aminek nincs valóság érzete.- hagytam ott őt ezer meg ezer gondolattal. És érdekes, hogy Scott szavaiból, csak egyet értettem tisztán: Jade.

💚💙💚

- Komolyan rólam beszélt?- kérdezte Jade a telefonba. Ott ültem a faházban a megannyi takaró között, lélekben készülve, hogy holnap bizony elkezdődik a pokol.

- Nem tudom. Csak a te nevedet hallottam.- feleltem fejemet megtámasztva az ablakpárkány részen, és Harry szobájába bámultam át.

- Scott állati dögös!- tapsikolt a vonal túlsó végén- Azok a barna szemek, és magas és a focicsapat legjobb játékosa!- áradozott róla, nekem pedig keserű íz lepte el a szám. Csak csendben hallgattam. 

Hirtelen megláttam, hogy Harry felül az ágyán, majd megrázza a fejét, végül pedig az ablakhoz sétál. Felegyenesedtem és érdeklődve figyeltem, hogy ez mégis mit csinál. Felhúzta az ablakot, aztán pedig...aztán pedig egyszerűen kimászott az ott lévő kis tetőre.

-...és a mosolya...- rántott vissza Jade hangja.

- Aha, aha, klassz, most leteszem.- választ se várva nyomtam ki a készüléket. Kicsit elidőztem a hátteremen, ahol én és Jade-ék vagyunk.

A következő pillanatban ismét Harry felé néztem. És...úristen. Térdeit felhúzta maga elé, kezén támasztotta a fejét, és így nézett engem. Feje picit oldalra volt döntve, szemei pedig olyan érdekesen csillogtak. Csak nézett. Lehet, hogy már ő is előbb felfedezte, hogy pont ide lát át? És akkor most látta, hogy őt figyeltem? Elnyílt ajkakkal bámultam a zöld szempárba. Idióta vagyok.

Vigyázva, hogy egy szálka se álljon a kezembe, kimásztam a kis ablakszerűségen, egyenesen a nagy faágra, amin a ház fele része volt. Vettem egy mély levegőt, majd leküzdve a félelmem jelentős százalékát, léptem egyet előre. És még egyet. És még egyet. Még egyet. 

Egészen addig lépkedtem, ameddig át nem értem a kis tető részhez, ahol Harry foglalt helyet. Végig nézte, ahogy a leesését kockáztatva tornászom át magamat hozzá, és nem jött volna segíteni. Viszont szemeit egy pillanatra sem vette le rólam, engem pedig sokszor már égetett pillantása. Megálltam előtte, ő pedig felnézett rám. Szó nélkül leültem mellé. Némán néztük a naplementét, ami jelezte, hogy mindjárt holnap, ma pedig időben kell lefeküdni, ha nem akarunk hullaként suliba menni. 

- Miért nem állítottál le?- kérdeztem a fás esetre célozva- Mi lett volna, ha leesek?- kérdeztem. Karjaival megtámaszkodott maga mögött, ezzel kicsit elfeküdve. Lehunyta szemeit. Basszus...olyan gyönyörű, hogy simán festhették volna őt a Mona Lisa-nak. Sokkal gyönyörűbb még annál is. Pillái picikét megremegtek, majd apró mosoly jelent meg ívelt ajkain.

- Utánad ugrok.- nyíltak fel szemhéjai. Zöldjei, egyből az én kékjeimbe akadtak- Vagy veled, vagy nélküled.

- Ígéred?- mutattam fel a kisujjamat. Most már levakarhatatlanul vigyorgott rám.

- Ígérem.- akasztotta az ő ujját az enyémbe.