Srácok, nem vagyok meleg!- Larry Stylinson Befejezett-

Epilógus

Tudom, kicsit elkéstem<3333333

10 évvel Scott elköltözése után: 

- Ne is mondjátok, az annyira  durva volt!- dőltem hátra a kávéscsészével a kezemben. Jade nevetve bólogatott, haja pedig szana-szét terült körülötte. Már egészen a derekáig érnek a tincsei, ezért jobban tenné, ha összefogná, nem nagyon hallgat ránk.

- És akkor esett le, hogy nem vicceltek, szóval gondolhatjátok én mit éltem át.- fogta a fejét Niall. Niall vega lett, el sem hiszitek. Amikor beállított ezzel a hírrel, szó szerint majdnem dobtam egy hátast a hintaággyal együtt, ami a házunk kertjében van. Habár itt az új városban, új emberekkel, új szokásokat is szedhetünk össze.

- Komolyan ezt kell még mindig mesélnetek?- kérdezte arcát dörzsölve Liam, akiről az egész "részegen karaoke-zós,, sztori szólt- Nem volt olyan humoros, még a fülemben is maradt az akvárium kavicsaiból.

- Szívem...ott sem voltam, de mikor hallottam, hogy mi történt, azt hittem belehalok a röhögésbe.- nyomott egy puszit Zayn Liam homlokára, aki továbbra is eléggé zsörtölődött. Ők ketten éppen vőlegények, szóval nem lenne jó, ha összekapnának valami ilyen egyszerű kis dolgon, hogy Liam hogyan is esett bele az akváriumba. Jade pedig szinte több dolgot tervez nekik az esküvőre, mint maga az esküvőszervező, de legalább biztosra megyünk. Most is tőle visszhangzik az egész kávézó, de már törzsvendégek vagyunk, ennyit megszokhattak tőlünk. 
Jade pedig a leghangosabb, ha lehet még jobban, mint volt. A szingli, szivárványos lány sosem volt még  boldogabb. Scott elköltözése után úgy látszott, hogy szinte teljesen magába fordul, de mi mindent megtettünk, hogy tereljük a figyelmét a témáról, még ha nekünk is rettenetesen fájtak a történtek. Szerencsére sikerrel jártunk és már nem csak örömmel, hanem egy Lola nevű kutyussal is gazdagabb már.

Na, és mi van velem és Harry-vel? Szakítottunk még évekkel ez előtt....

Jó, persze, hogy nem. Ami az illeti, nagyon is nem.   Nyolc éve lesz szeptemberben, hogy összeházasodtunk. Konkrétan a tizenkettedikes búcsúbulinkon kérte meg a kezem, én pedig szó szerint elájultam. Mire magamhoz tértem, Jade már persze, hogy minden egyes kis részletet eltervezett és úgy sikoltozott, hogy majdnem megsüketültem. De megértem, hiszen ha ő boldog volt, én mennyire lehettem az? Zokogva öleltem magamhoz Harry-t, mert el sem akartam ezt az egészet hinni. Az esküvőn anya és Dasmond már egy párként jelentek meg, szóval eléggé jól behoztak minket párkapcsolati dolgokban. Minden nap eszembe jut, ahogyan kimondtuk az igent, a családjaink, barátaink pedig tapsoltak, ahogyan megcsókoltuk egymást. Visszagondolok és mindenem beleremeg. Apropó, ha már a férjemnél tartunk...

Itt az új városban, ahova költöztünk, orvos lett. Hihetetlenül szurkoltunk neki, aztán amikor vigyorogva jött ki a korházból, mert felvették, egyből a nyakába ugrottam...vagyis ugrottunk. Ki látott már huszonévesek úgy örülni, mint néhány hülye tini? De hát kit is akarunk átverni? Mindig is azok a tinik maradunk, akik voltunk. Együtt jöttünk ide, egymás melletti házakba költöztünk, amikor csak tudunk programokat szervezünk. Úgy látszik tényleg nem törtük meg azt az ígéretet, amit a kertben tettünk. Vagyis...egy valaki igen, ha úgy vesszük. Viszont senki nem gondolt arra, ami ezen a napon történt.

- Itt annyira jó a kávé.- ismételte el megint Harry, mintha nem hallottuk volna az első három alkalommal is. Nevetve megráztam a fejemet.

- Jade, mint kávészakértő, szerinted?- kérdeztem felé tartva a telefonom, mintha éppen egy interjút készítenék vele, de Ő csak lefagyva bámult a kirakat felé- Jade?- néztem én is arra. Egy eléggé ismerős srác állt kint, nagyon hasonlított valakire, de a világért sem tudtam volna megmondani, hogy kire.