Srácok, nem vagyok meleg!- Larry Stylinson Befejezett-

20 heart

Louis: 

- Ha Niall van itt megint, mert elfogyott az éjszaka közepén a kajája, esküszöm leütöm.- kelt ki az ágyból Harry, én pedig fáradtan, nevetve mentem utána. Tényleg volt már olyan, az éhes szöszi az ilyen késő esti órákban jött át, mert nem volt mit ennie. A szülei életét vele már nem is merem elképzelni. 

Viszont most az ajtót kinyitva, Jade-et pillantottuk meg.  Könnyes szemekkel ácsorgott előttünk, én pedig egyből bepánikoltam. Senki sem szeretné megtapasztalni, hogy a legjobb barátja sírva jön át hozzá az éjszaka közepén. 

- Jade, mi történt? Mi a baj?- húztam egyből be a házba, de Ő csak szipogott.

- Jade, szólalj meg!- simogatta a hátát Harry. Jade csak megrázta a fejét, majd végre rám nézett. 

- Nem akarom, hogy elmenjen...- nyöszörögte halkan, de mi nem értettük, hogy mi ez az egész. 

- Kicsoda?- kérdeztem továbbra is kisebb-nagyobb sikerekkel nyugtatgatva Őt. 

- Azt mondta Scott, hogy ne mondjam el nektek. Még neked se Louis.- törölgette szemeit. 

- Hát ...néha jobb is.- motyogtam. 

- Mi?- kapta fel a fejét - Van olyan, amit nem mondasz el nekem?

- A saját érdekedben.- válaszolt erősen torkát köszörülve Harry, és én is elhúztam a szám. 

- Oh.- esett le Jade-nek- Fuu, ha ezeket most elmondanátok, csak boldoggá tennétek.

- Jade!- szóltam rá halkan nevetve- Na, de vissza az eredeti kérdéshez. Mi baj? Ki megy el és hova? 

- Scott...- fújta ki az orrát. Harry-vel egymásra néztünk és szerintem mindkettőnknek nehezére esett nem kiabálni. Habár azt sem tudtam, hogy mit kiabálnék. Hirtelen ötletem sem volt, hogy mi történik, de Jade teljesen összetört volt, pedig ilyennek még nem is nagyon láttam Őt. Alig jött össze Scott-al, erre most...

- Jó, figyelj.- fogtam meg a kezét- Csinálunk neked teát, van abból a sütiből is amit gyerekkorunkban mindig ettünk, aztán elmondod, hogy mi ez az egész, oké?- öleltem magamhoz, Ő pedig csak halkan sírva bólogatott. Ilyenkor voltam hálás, hogy itt lehetek mellette és megnyugtathatom. A többiek is ezt tennék, de mi már több mint tíz éve ismerjük egymást. Ott voltunk jóban-rosszban a másik mellett, nincsen olyan, amin ne jutnánk túl.

Harry csinálta a teát, Jade pedig mellettem ült az egyik bárszéken és az említett sütit ette, amit a szülei vettek nekünk minden hétvégén. Alig bírta elmesélni, hogy mi történt, majdnem belefulladt a süteménybe is. Fejemet csóválva ütögettem meg a hátát. Utáltam, hogy ötletem sem volt mit is mondhatnék az összetört legjobb barátomnak. Ő mindig rendbe tudott tenni, amikor Harry-vel játszottuk az "utáljuk egymást", de ez a helyzet teljesen más volt. Scott a mi legjobb barátunk is. Scott az eléggé furcsa családunk része.  Nem olyan sok ideje van még velünk, de ugyan úgy szeretjük.  Fogalmam sincs mi fog történni, de...de nem leszünk képesek elengedni Őt, az ezer százalék. Jade pedig nem volt még szerelmes, de Scott teljesen más. Mint ha a menekvést látná benne és annyira jó Őt ennyire boldognak látni. Ráadásul Liam és Zayn helyzete is kétségbeejtő, ez csak még több problémát halmoz fel. Niall-nek jó, Ő szingli, lehet annak kellett volna maradnunk mindannyiunknak. Vagy esetleg távol egymástól. Persze akkor minden másképp lett volna.

Én sosem jövök rá, hogy meleg vagyok. Harry sosem kerül be a társaságunkba, mert nem keltem fel a figyelmet, csak a szomszédunk lett volna. Liam és Zayn csak barátok lettek volna mindig is. Jade lehet nem kezdi el majmolni a melegeket, a Ziam kapcsolat összehozásának sikere után. Niall-ről semmit se tudnánk, mert Harry-n keresztül ismertük meg. Scott pedig csak egy iskolatársunk lenne, akivel egy szót sem beszéltünk volna még. 
Minden más lenne, de ez a sok kavalkád...talán ez kellett ahhoz, hogy mindannyian belássuk: komolyan szükségünk van egymásra. Az a sok dolog amin keresztül mentünk, nem csupán pár levegőbe mondott dolog, hanem azok az emlékek, amik összetartanak minket. Emiatt vagyunk mi egy család, nem pedig csak barátok. És ha Scott elmegy, egy részünket is elviszi.

Mit is kéne most csinálnunk?

5 Seconds of Summer- Amnesia

4 hónappal később:

Már kezdett érezhető lenni, hogy közeleg az október. Délután fele eléggé hideg volt, ezért magamra vettem az egyik pulcsimat, aztán lementem a földszintre. Harry már az ajtóban állt és megint azzal a hülye játékkal játszott, amivel mostanában mindig. Csak szórakozottan megforgattam a szemeimet, majd elvettem tőle a készüléket és megfogtam a kezét.

- Mehetünk?- kérdeztem, Ő pedig csak fáradt mosoly kíséretében ajkain, bólintott. 

Magunk mögött bezártuk az ajtót. Liam és Zayn ott álltak a kapu előtt, kézen fogva. Muszáj minden egyes alkalommal elmosolyodnom, mikor ezt látom. Két barom, de komolyan...képesek voltak konkrétan a semmin összekapni, aztán három hétre a fesztiválra, már ki is békültek. Be kellett látniuk, hogy túlságosan szeretik ők egymást ahhoz, hogy külön legyenek.

- Úgy néztek ki, mint akik temetésre mennek.- jegyezte meg Harry, ahogy a két sötét lovagot végigmérte.

- A fekete beszívja a meleget.- mondta Zayn- Nem mintha mi négyen nem lennénk elég melegek, de...- tette hozzá, mire a helyzethez képest felnevettünk- Na, szedjük össze Niall-t is.- biccentett az út felé, mi pedig bólintottunk.
Ez a vasárnap nem a kedvenc napjaink közé fog tartozni, de már beletörődtünk. A szöszi eléggé elkednődve állt a ház előtt és kezét tördelte. 
Szívesen fordultunk volna a játszótér felé, vagy a park irányába, hogy mások véleményén nevessünk, mert mi nem olyanok vagyunk, mint ők, de nem tehettük. Scott háza felé vettük az irányt.

Már messziről lehetett látni,hogy a színes hajú, hippi lány mennyire szomorúan kapaszkodik barátja karjába, aki szintén lefele görbülő ajkakkal puszilgatja sokszor meg, hogy megnyugtassa. 

- Sziasztok.- köszönt Scott- Jade...kicsim, nyugi.- ölelte magához az említettet, aki nem akarta Őt elengedni.

- Összetörtél, remélem tudod.- nézett fel rá kissé könnyes szemekkel.

- Jaj, Jad...- simította meg a karját Liam- Scott, ha nem hívsz fel minket minden héten, akkor nem tudom mit csinálok veled.

- Persze, több ezer kilométerről tényleg egyszerű lenne bármit is.- hülyéskedték el az egész helyzetet, mintha ez az egész annyira egyszerű lenne.

- Mi lesz az ígéretünkkel?- kérdeztem halkan, de mind rám figyeltek- Hogy örökre együtt marad a csapat?- haraptam be ajkaimat, mert valami hihetetlenül fájdalmas dolog őrölt most belülről.

- Talán...talán megtörik.- felelte Niall- De az minket nem érdekel, nem?- folytatta, mire csak megráztuk a fejünket.

- Csak arra kérlek, hogy ne cserélj le minket.- nézett rá szomorúan mosolyogva Harry.

- Soha, srácok. Soha.- húzott oda minket magához, így csináltunk egy csoportölelést. Azt hittem, hogy ott szakad meg a szívem. Most tehettük ezt meg utoljára és abban a pillanatban azt kívántam, hogy bárcsak többször tettük volna. Zayn Niall-t is közelebb húzta, még Liam az én vállamhoz ért keze végével, mert még közöttünk volt Harry. Scott állt közvetlenül mellettem, mellette pedig Jade. Nem tagadhattuk, de ha hangosan nem is, belül mindannyian zokogtunk. 
Ahogy elengedtük egymást, Jade Scott nyakába csimpaszkodott. Scott biztosan nem akarta, de ott volt az az árulkodó könnycsepp az arcán, hogy szerelme elvesztése egy örök sebet hagy most rajta. Harry vállára hajtottam a fejemet, miközben egy szaggatott sóhajt engedtem ki magamból. Niall közénk és Liam-ék közé állt, úgy vont minket össze egy sorfallá.

- Scott, mennünk kell...- mondta halkan Scott anyukája, akinek látszott, hogy semmi kedve nem volt megszakítani ezt az egészet.

- Nagyon, nagyon, nagyon szeretlek.- puszilta meg Jade homlokát.

- Én is, Scott. Már tizedik óta.- mondta sírva, aztán muszáj volt elengednie a fiút. Scott lesütött tekintettel ült be a kocsiba, ami mögé az utánfutó volt kötve. Csak pár cuccuk volt azon, a többit már elvitték a költöztetők.
Jade mellénk állt, én pedig odahúztam magamhoz Őt. Csak némán néztünk az egyre távolodó kocsi felé, mert nem tudtunk mást tenni. Csendben kellett tűrnünk, hogy elveszik egy részünk. Egy családtagunk. És ki tudja...lehet örökre. 

- Elmegyünk a faházba enni és sírni?- kérdezte Zayn, mire mindannyian csak egy bólintással jeleztük, hogy: igen. Egy olyan hely kell most nekünk, ahol mi heten a legtöbb időt töltöttük. Most már csak hatan leszünk...de a szívünkben mindig hét marad.