Srácok, nem vagyok meleg!- Larry Stylinson Befejezett-

4 heart

Zene: Kat Dahlia- I Think I'm In Love 

Valami kopogott lent  a földszinten, az éjszaka közepén, pontosabban hajnali kettőkor. Anya csak reggel jön. Megdörzsöltem az arcomat és úgy voltam, hogyha most valaki elrabol, akkor legalább nem kell holnap kémiából év végi felmérést írnom. Teljesen kómás fejjel mentem le. A hajam az összes létező irányba állt.  Csak egy alsó volt rajtam, így aki meglát majd ott lent, akkor elájul a habtestemtől, és meg is van oldva a probléma. 

Na, igen. Csak arra nem számítottam, hogy aki lent lesz, annak nagyon is csábító leszek.

- Te mit csinálsz?- kérdeztem nagyot ásítva.

- Nem nyilvánvaló?- kérdezte természetesen- Meleg szendvicset.- mosolygott, majd tovább kente a kenyeret. Nekem valamiért pedig kicsit sem tűnt furának, hogy Harry teljesen véletlenszerűen átjött és nálunk csinál kaját. 

Mögé léptem, átfogtam a derekát, és mivel elég pici vagyok, így a gerincéhez döntöttem a homlokomat. Mikor letette a kenőkést, megfogta a kezeimet. Engedtem, hogy felém forduljon és puszit nyomjon a fejemre.

- Most már nem lépsz le.- suttogtam.

- Úgy nézek ki, mint aki képes lenne lelépni?- suttogta.

Teljesen félbehagyta a kaja csinálást, és engedte, hogy felhúzzam Őt az emeletre. Imádtam, hogy teste folyton forróságot áraszt, mintha sosem hűlne ki. Imádtam, hogy mindig képes volt felvidítani, sírhattam akármennyire. Imádtam, hogy minden csókjába belesűrítette az érzéseit? De tudjátok, hogy mit imádtam mégis a legjobban?

Hogy minden egyes alkalommal, mikor csak mellettem volt, éreztette velem, hogy neki én vagyok az örök.

Ráültünk a még mindig kedvenc kanapé szerű izére, én pedig a fejemet a vállára hajtottam. Ilyenkor nyár felé közeledve már nem engedem le a redőnyt, ezért most is kifele nézelődtem, ahogy néha-néha egy kocsi elmegy a ház előtt.

- Mi lett volna, ha sosem békülünk ki? Nem szeretsz meg megint?- kérdeztem hirtelen, magamat is meglepve kérdésemmel. Harry elgondolkozott.

- Volt egyáltalán arra esély? Várj...mikor nem szerettelek?- még szerencse, hogy sötét volt, mert úgy mosolyogtam, mint egy idióta. Azt hiszem tudat alatt nagyon is valami ilyen választ vártam.

- Szeretlek..

- Ugyan. Én jobban.- nem engedte, hogy ezzel vitába szálljak, minden szót belém fojtott egyetlen csókkal. 

Keze az enyémen volt, miközben olyan közel jött hozzám, hogy meg sem bírtam mozdulni. Szabad kezemmel megfogtam a tarkóját és úgy könyörögtem neki, hogy nehogy abba hagyja, vagy esküszöm, hogy itt hagyom.

Egész éjjel fent voltunk, majd miután...khm...sakkoztunk (igen, hívjuk így) az éjjeli lámpa fénye mellett ettük a melegszendvicset, amit Harry végül csak meg csinált. Halkan szólt a TV, amint éppen a német híradó ment, szóval nem sokat értettünk belőle, de sokkal nagyobb kihívás volt evés közben úgy egymásra nézni, hogy nem röhögjük el magunkat. Végül pedig csak mosolyogva néztük, ahogy a másik eszik, mintha megannyi érdekesség lenne benne. Pedig nem volt semmi. De Harry szemei....hú, na azok voltak az okok, amiért félrenyeltem. 

- Meleg?- kérdezte, mert szerintem nem értette miért fulldoklom.

- Dehoooogy.- mondtam, aztán erőt vettem magamon, mert nekem sosem ment a bókolás- Csak a szemeidbe néztem és egy pillanatra elfelejtettem, hogy mi az a rágás.- Harry velem ellentétben nem kipirult, hanem nevetni kezdett. A fejem olyan piros lett, mint egy paradicsom, majd zavartan lesütöttem a szemeimet- M-Most min nevetsz?

- Istenem, Louis, annyira imádlak.- adta válaszul, aztán odahajolt hozzám és adott egy puszit a homlokomra, mire csak visszafogott mosollyal az arcomon támasztottam államat a vállamra, hogy ne lássa: mennyire is ki vagyok, minden egyes szavától. Lehet ennyire szeretni valakit, mint ahogy én szeretem Őt?