Miraculous: Tükrök tragédiája, amikor a kwamik elbuktak

29. fejezet: Váratlan látogató

Reina/

Miközben végig sétáltak a sötét utcán, Reina folyamatosan azt figyelte, hogy senki se támadja meg őket. Marinette ehhez képest magabiztosabban sétált az utcákon, jobban viselkedett turistaként (tehát a megbeszéltek szerint viselkedett), és így bele is olvadt a környezetbe.

- Nyugodj meg, Reina-chan. Tikkyék már körülnéztek és senkit se találtak – szólalt meg megnyugtatóan. – Végre elköszönhetsz tőle.

Ahogy balra nézett, meglátta a Balaton ismerős partjait. Mennyire sok időt töltött el itt régebben, amikor még nem nagyon ismerte a Szövetség célját, és még a nagyija is életben volt. Mintha egy évszázad telt el azóta, és ez egyébként nem volt igaz.

- Köszönöm, Marinette.

Ahogy a partot elhagyták, úgy sétáltak be a most már népes utcákba, és kezdtek elvegyülni a tömegbe. A turisták különböző nyelveken beszéltek, néhol magyar, néhol angol vagy francia szavakat is meghallott.

- Mióta élsz itt? – kérdezte meg végül Marinette.

Hiába hallotta Reina a kérdést, mégse tudta értelmezni, mert annyira elbambult.

- Reina?

- Tessék? – ébredt fel végre Reina.

- Csak annyit kérdeztem, hogy mióta élsz itt? Nem figyeltél?

Reina végül megrázta a fejét. Zavarba érezte amiatt magát, hogy nem figyelt. Nagyon is aggódott amiatt, hogy megtámadják, de ami igaz, az igaz. A szövetség elbukott, és így a tagjaik is eltűntek. Lehet, hogy Zrag emberei el is intézték már őket.

- Elég régóta. Anya halála után a nagyihoz kerültem, aki foglalkozott a nevelésemmel, és a tanulmányaimmal. Alex később költözött Balatonra, őt az édesanyja nevelte elég sokáig. Nem is kérdeztem, hogy miért költözött ide, de előfordulhat, hogy azért, mert az apja elintézte, hogy az anyja ne nevelje többé.

- Alexnak mindig ilyen nehéz volt a testvéreivel? – szólalt meg Marinette.

- Frederickel és Arnolddal? – kérdezett vissza Reina. – Igen, nem nagyon kedvelte őket. Amikor még Pesten laktunk, nem is igazán találkozott velük. Mindig negatívan beszélt róluk, és édesanyja se igazán szeretett a két másik fiúról beszélni. Az is megfordult a fejembe, hogy csak féltestvérek, de erre se akartam rákérdezni.

Ezen Reina is elgondolkozott. Lehet, hogy tényleg csak féltestvérek voltak, és emiatt se jöttek ki túlságosan? Erre nem igazán volt bizonyíték, és Alextől se akarta megkérdezni.

Amíg gondolkozott elérték a temető ismerős kerítését, a fekete rácsokat, amelyek résein keresztül már láthatóak voltak a sírok is. A szobrok és a sírkövek elég iránymutatást adtak ahhoz, hogy Reina megtalálja a családi sírt, ahova édesanyját és nagymamáját temették. Vagyis csak az édesanyja emlékét ide állították fel.

A sír helyén egy anya és gyerek szobor állt, ahogy a két figura egymáshoz ölelik egymást. Nagyija mindig azt mondta Reinának, hogy ezzel édesanyja szeretetét akarták szimbolizálni. A szobor talpazatán szerepelt édesanyja neve a születési és halálának évével, mellette pedig a nagyanyja neve.

- Szia, Nagyi! – térdelt le a sírhoz. – Sajnálom, hogy nem tudtam előbb meglátogatni.

A sír mellett nem volt virágcsokor, és ez elszomorította Reinát. Senki se akart megemlékezni a nagyijáról, ő pedig nem hozhatott virágot, mert akkor kiderülne, hogy itt járt.

- Ide lett temetve édesanyád is?

Amióta a temetőbe érkeztek, azóta el is felejtette, hogy vele volt a lány, annyira akarta látni a nagyiját, és emiatt bűntudata is volt.