Miraculous: Tükrök tragédiája, amikor a kwamik elbuktak

36. fejezet: Áldozat

Marinette/

- Adrienn! 

Talán akkor tudott először megmozdulni, mikor a fiú, aki eddig védte összeesett, és a földön maradt. A fonalak, amelyek egy ideje fogságba tartották, mozgásképtelenné tették, azok gyengültek, engedték, hogy oda menjen a fiúhoz. Nem értette, hogy eddig miért nem volt képes megszólalni, vagy mozogni, amikor akart, de sejtette, hogy erről is Zrag tehetett.

Ahogy a fiút magához ölelte, látta, hogy nincs magánál. Hátranézve meglátta, ahogy Szirén nem ölte meg Reinát, csak megsebezte a tenyerénél. Egy tőrt szúrt bele, de fájdalmat már nem mutatott. A támadás előtt elveszthette az eszméletét. 

- Mit tettetek? - kiabálta el magát Marinette. 

- Hogy mertéttek ezt tenni? - jelent meg Tikky is. 

Marinette dühös volt, de ezt Tikkynél is érezte. Küzdött a könnyeivel, hogy nehogy kimutassa az érzéseit. 

- Én figyelmeztettelek, Tikky - szólalt meg Zrag, miközben önelégülten nézte őket. - Le kellett volna állítanod a bátyádat és a szerelmedet. Elkaplak, mondtam. 

A fiú sérülései is súlyosak voltak, de ha sikerül eljutnia időben orvoshoz, akkor talán túl éli, és akkor... Tudta, hogy a terve, ami most állt össze kockázatos, sőt... több buktatója van, és még több kérdéses része, de talán...

- Miért bántod mindig azokat, akiket szeretek? Miért nem hagysz békén?

Úgy tűnt, hogy a csapatában nincs igazán összhang. Szirén már készült, hogy megtámadja a lányt, miközben Shiro, a jégharcos ráakart Szirénre támadni. Ekkor persze Zrag jelzett Szirén felé, mire a vízi lény megállt, és nem támadt.

- Tudod, hogy miért, Tikky. Nem figyelted eleget ezeknek a pornépnek a pusztítását? Odaadtad nekik a világunkat, hogy éljenek, erre meg mit tettek velük? Háborúztak, szaporodtak, kifosztották az örökségünket, csak azért hogy éljenek. Elég időt adtunk neki, ideje, hogy mi uralkodjunk, mielőtt még elpusztítatják a világunkat. 

- Honnan lehetsz annyira biztos abban, hogy az ember nem képes változásra? 

Marinette ekkor vette észre, hogy valaki, egy fehér-kék ruhába öltözött hős feléje sétált. Magasabb lehetett nála, sőt biztos volt abban, hogy pár évvel idősebb is. Ahogy lépkedett feléje magabiztosnak tűnt. 

- Á! Fluff... Tényleg te lennél az utolsó remény?

Marinette mellett megállt, és ezek után nem ment tovább. Úgy tűnt megakarta ő is védeni őt. 

- Nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő megnevezésem. Egyébként is, csak Katica döntheti el, hogy harcolok vagy nem. 

Csak... Katica? 

Reina/

Hetek, vagy talán csak órák... jobb esetben pedig percek teltek el, amíg nem volt magánál, és ájultan feküdt a hídon, de ennek ellenére rosszul érezte magát. Fázott, remegett, és a lába továbbra is sajgott. Hiába próbált eszméleténél maradni, nem ment. Újfent elájult. 

Újabb elvesztegett idő, mire megint magánál volt, de most már jobban érezte magát. Bár a lábában továbbra is érezte a fájdalmat, mégis sokkal gyengében, mintha kapott volna valami gyógyszert, és szerencséjére az ereje is visszatért valamennyire, így újra kinyithatta a szemét. 

A híd helyett most valami szobába lehetett. 

- Reina-chan! Hát felébredtél!

Sophi aggódó arcát látta meg, ahogy feléje hajol. Nem látta, hogy megsérült volna először, de amikor picivel lentebb nézett látta, hogy a kezén és a lábán apró karcolások voltak.