Out Of The Blue [JIKOOK]

2. rész

Jungkook szemszöge

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

- Hogy holnap délután? - csaptam homlokon magam. Tényleg, nemrég mondta, hogy összeköltöznek. Hogy örülök-e a hírnek? Nos nem igazán. Féltem apát, miután anya olyan csúnyán vált el tőle. Évekig csalta, ráadásul le sem tagadta, de apám annyira szerette, hogy képes lett volna neki megbocsátani az egészet, de az a hárpia beadta a válópert, aminek én örültem egyedül. Végig kellett néznem, ahogy anya ismeretlen férfiakkal találkozgat, hozza fel őket a lakásba és aztán ki tudja mit művel velük. Egy tíz éves gyereknek és egy harminc éves apának sem ez járna. Senkinek sem járna ez, mégis megszenvedtük.

Bármennyire is lesz jó hozzá a nő, mindig bennem lesz a félsz, hogy megcsinálja ugyanazt az aljas húzást és pont emiatt vagyok ennyire ellene a dolognak.

- Fiam, elmondtam, hogy mikor jönnek, ne viccelj - forgatta meg szemeit apa.

Várjunk, azt mondta...Jönnek?!

- Jönnek?-kerekedtek ki szemeim - Ő és ki? - értetlenkedtem.

- Hát lehet, hogy elfelejtettem szólni - nevetett fel kínosan - Jieunnek van egy tizenhét éves fia- világosított fel. Ez valóban annyira feledhető tény lenne, hogy eddig nem szólt róla?

- Oké, azt hiszem mostmár indulok - vettem mély levegőt és egy köszönés után kiléptem a házból.

Az idő elég jó volt, így tavasz felé közeledve. Ma kivételesen nem apa vitt suliba, mert sétálni szerettem volna egy kicsit. Fel kell készítenem magam arra, hogy újra felvegyem a megszokott álarcom, miszerint a lányok érdekelnek. Pontosabban a barátnőm, Sooyoung. Tudom, hogy nem helyes amit művelek, de ha kiderülne, hogy ferde hajlamaim vannak, valószínűleg ki lennék tagadva mindenhonnan. A saját családomat beleértve.

Szerencsére a suli nincs messze, nagyjából tíz percet kell gyalogolnom, hogy odaérjek. Nem siettem el, egyáltalán nem. Lassan, komótosan szedtem lábaimat, miközben próbáltam pozitívan gondolkodni és rákészülni, hogy órákon keresztül el kell játszanom a tökéletes életet élő fiú szerepét.
Kigomboltam a kabátomat, ugyanis kezdtem megsülni, pedig még csak öt perce indulhattam el. Erősen gondolkodtam, hogy bekopogjak-e Jinékhez, de végül nem tettem, mivel pont akkor sétált mellém.

- Reggelt, Jeon - karolta át a vállam, ahogy szokta.

- Szevasz, Kim - nevettem el magam a megszólításon, hiszen nagyon ritkán hívjuk egymást a vezetékneveinken.

- Elég búbánatos fejed van, mi történt? - érdeklődött az arcomat vizsgálva.

- Semmi, csak próbálom összeszedni magam - vallottam be az igazat. Jin az egyetlen, aki tudja a kis titkomat és nem is nézi jó szemmel, hogy így állok hozzá. Szerinte hazugságban élni nem megoldás, sőt, csak ártok vele magamnak. Nem tagadom, számtalanszor eljátszottam a gondolattal a nehezebb napjaimon, miszerint inkább önmagam leszek, elmondok minden apámnak és onnantól félelemmentes életet élhetek, de valahogy soha sem volt elég bátorságom ekkorát lépni.

- Sooyoung, ugye? - eresztett ki egy gondterhelt sóhajt ajkai közül. - Nem élhetsz így egész életedben - húzta el a száját.

Igazat kell adnom neki, de akkor sem fogok változtatni. Egyenlőre biztosan nem.

Egy pár percre elhallgattunk, mivel beértünk az iskolába és véletlenül sem akartam, hogy bárki bárminek fültanúja legyen. Mondhatni a gimi egyik legmenőbb gyerekének számítok, amit szerintem a sportnak köszönhetek, mások szerint a kinézetemnek. Nem tudom, nem igazán vagyok egy egoista típus. Nyilván látom magam, de a jóképűség és a sportos testalkat nem jellemzi az embert annyira, hogy menőnek titulálják.

Felszaladtunk az ezernyi lépcsőfokon, egészen a negyedik emeletig, ugyanis a végzősök terme ezen a szinten van, plusz két tizenegyedikes osztályterem is található ezen az emeleten. Belépve a termünkbe, megcsapott az a jellegzetes fülledt-tanterem szag, ami miatt grimaszoltam egy sort. A kisebb klikkek szokásukhoz híven, szétszórtan beszélgettek a helység egyes pontjain. A gazdag, elkényeztetett picsák egy csoportban, a különcök szintén és még sorolhatnám.

- Héj Kook - szólított meg Minho, a kosárcsapat kapitánya, egyben a második olyan ember, akit tényleg bírok. - Hogyhogy nincs itt a csajod? - kérdezte.

Valóban furcsa, hogy nincs még itt, mert minden áldott nap előttem érkezik suliba és a termünkben vár rám. Sooyoung eggyel alattunk jár, ő is sport szakon van, mivel szurkolólány. A mi iskolánk elég szigorúan követi a tipikus amerikai mintát, ezért kosárcsapattól kezdve, pompomlányokig minden megtalálható. Még saját úszoda is van a földszinten.

- Nem tudom, azt hittem itt lesz - vontam vállat, de pont ekkor lépett be beszélgetésünk főszereplője a tanterembe. A francba.

- Szia édesem! - erőltettem mosolyt az arcomra , ő pedig azonnal rám vetette magát és gyors csókot lehelt ajkaimra. Egy év után eljutottam arra a pontra, hogy nem kell összeszorítanom a szemem a rendkívül kellemetlen érzés hatására.

- Hiányoztál Kookie - mosolyodott el, ami tényleg aranyod volt, de sajnos nem tudtam vele mit kezdeni.

Becsengettek, ezért gyorsan elmormoltam egy te is nekemet és Jin mellé beülve vártam, hogy elkezdődjön a bioszunk. Nemsokára érettségiznünk kell, alig van hátra pár hónap, a tanárok minden egyes órán felhívják erre a figyelmünket, de a többiekkel ellentétben, én mégsem izgulok vagy bármi ilyesmi.

A tanárnő hamar meg is jelent és kezdett is papolni a két órája fenn álló témáról  amit már aznap megtanultam, ezért végig a tollammal szórakoztam, mialatt Jin szünetenül körmölt mellettem. Bevallom, vicces volt nézni, hogy milyen szorogasan jegyzetel, egészen óra végéig elvoltam a figyelésével.

- Arra gondoltam, hogy szerdán lehetnénk egy kicsit kettesben - súgta a fülembe Sooyoung, a harmadik és negyedik óra közötti szünetben. Nagyot nyeltem a gondolatra, hogy újra együtt akar lenni velem, úgy , amit észre is vett, de hála az égnek nem értette a reakciómat.

- A szerda nem jó - jutott hirtelen eszmbe. Aznap költöznek hozzánk Jieunék. - Családi nap lesz - tettem hozzá.

- Mégis milyen családi nap? Sosem csináltok ilyet! - duzzogott. - Ráadásul nincs is nevelőanyád vagy akármi - forgatta meg szemeit, mire nekem ökölbe szorul a kezem. Én értem, hogy hiányolja az együttlétet,  de semmi joga nincs ilyeneket mondani. Arckifejezésemet látva azonnal szájához kapta kezeit és látszódott, hogy megbánta, amit mondott. - Ne haragudj, nem úgy értettem - magyarázkodott, de leintettem és inkább felálltam a helyemről.

- Semmi gáz, most megyek, oké? - léptem el tőle, de azért a biztonság kedvéért még utána szóltam. - Legyen inkább csütörtök.

Idegesen szedtem a lépcsőfokokat, hogy végre odaérjek a férfimosdóba. Le kell nyugtatnom magam ezek után. Nagyon rosszul tud érinteni, ha a családomat és anyámat hozzák így szóba.

Megnyitottam a csapot és megmostam az arcom. Belenéztem a tükörbe, ahol szembetaláltam magam csapzott valómmal. Úgy néztem ki, mintha épp most jöttem volna testnevelés óráról. Mély levegőt vettem és egy utolsó pillantást vetettem magamra, majd megfordultam és kinyitottam az ajtót.
Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy egy nekem háttal álló fiúba fogok belebotlani, aki a nagy erő hatására elesik.

- Máskor figyelhetnél baszki. Hülye barom - morogtam és készültem volna tovább menni, de visszaszólt.

- Máskor nem kellene felöklelned az embereket bunkókám!

Lenéztem az alattam fetrengő srácra, de lehet, hogy jobban tettem volna, ha elindulok. Vékony testalkatú, mégis kellően izmos fiú volt, fekete, szemébe hulló tincsekkel és gyönyörű telt ajkakkal. Egyszerűen megbabonázott az egész lénye, mégsem tudott annyira lekötni, mivel rettentően mérges voltam jelen pillanatban.

- Erre a folyosóra sem jövök egy ideig , remélem nem találkozunk többet! - forgattam meg szemeimet és ott hagyva az ismeretlen fiút, sietős léptekkel haladtam a termem felé.

Ez a nap már nem is lehetne elcseszettebb.

2020.04.29.