Out Of The Blue [JIKOOK]

6. rész

Jimin szemszöge
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Korán reggel felkeltem, mivel tudtam, hogy anya megy ma dolgozni. Segíteni szerettem volna neki, plusz ételfotókat is készíthetnék órára, ami biztosan elnyerné Kim tanárnő tetszését.  Nagyjából mindennel kész voltam, már csak fel kellett vennem egy nadrágot, mert nem egy szál alsóban tervezek dolgozni menni. A szekrényemhez léptem, ami még mindig sokkolóan nagy volt és a kevés ruhám szinte elveszett benne. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen környezetben fogok élni, ilyen csodaszép házban.

Kiválasztottam a szokásos világoskék fermerem és gyorsan fel is húztam. Megigazítottam a hajam és átmentem anyáék szobájába. Nem tudtam, hogy alszik-e még vagy sem, ezért végig halkan közlekedtem a hatalmas házban. Azt tudom, hogy Seungheon már fent van, mert láttam, hogy a reggeli kávéját készíti magának. Biztos nagyon elfoglalt, még hétvégente is. Anya régebben említette, hogy szállodaigazgatóként dolgozik és elég kevés ideje van hétköznap, de úgy látszik a hétvégéi sem szabadok teljesen. Nem is értem, hogy egy ilyen elfoglalt embernek, hogyan van ideje madarakat lesni. Igen, anya és Seungheon ott lettek ennyire szerelmesek. Emlékszem, legelőször a cukrászdánkba tévedt be, amikor egy szülinapra rendelt egy csomó süteményt, aztán összefutott anyával az egyik ilyen madár akármin, ahol kiderült, hogy minkettőjüknek ez a hobbija. Ennél bizarrabb történetük nem is lehetne.

- Szia Töpörtyű! - köszönt anya, amikor meglátott. Nem szeretem, amikor ilyen hülye neveken hív, de nem akarom szóvá tenni, mert a végén rosszabbul járok.

- Jó reggelt. - motyogtam és leültem a szobában lévő babzsákba.

- Nemsokára mehetünk, csak szólok Heonnak. Szerintem nem tudja, hogy dolgozni tervezek ma. - villantotta ki fogait és el is tűnt.

Amíg anya beszélgetett, elővettem a telefonomat és kikerestem a névjegyeimből Yoongit, mert mára megbeszéltünk egy találkát, de azt nem, hogy mikor. Gyorsan bepötyögtem neki egy üzenetet ezzel kapcsolatban, majd lezártam és visszahelyeztem farzsebembe a készüléket.

- Gyere, ragaszkodik hozzá, hogy elfuvarozzon. - nevetett fel anya, mikor visszajött. Bólintottam és kiérve az előszobába, már vettem is fel a cipőmet és a kabátomat.

- Mi újság? Milyen a suli? Jungkook rendes veled? - érdeklődött a mostahaapám, ha hívhatom így. Nem akartam neki hazudni, és a hozzávágni, hogy a fia rohadtul utál, de mégis azt tettem.

- Szeretem a sulit, na és Jungkook is nagyon jó fej. - erőltettem mosolyt az arcomra, hogy még véletlenül se legyek gyanús nekik.

- Ennek örülök, remélem hamar hozzászoksz a helyzethez. - sóhajtott fel - Tudom, hogy nem könnyű ezt kezelni, de arra kérlek, hogy ne tekints rám idegenként. Megpróbálok klassz apuka lenni mindkettőtök számára  bármennyire is furán hangzik most. - Nevetett fel kínosan, amin elmodolyodtam. Ez az ember tényleg iszonyú rendes, mint anyával, mint velem.

Belegondolni, hogy van egy csonka családod, ami hirtelen kiegészül, elég érdekes. Szeretnék idővel igazi apaként tekinteni rá, csak tizenhét év után nem könnyű, de nagyra értékelem, hogy már most próbálkozik. Apa elhagyta anyát, még mielőtt megszülettem, úgyhogy nem is ismertem és tök természetes volt egy szülővel élni, ami mostanra megváltozott. Seungheon jó apa, ebben biztos vagyok, mivel Jungkookkal is nagyon jól bánik, illetve mindent megad neki, amit csak tud. Persze, neki is furcsa lehet hirtelen mégegy fiút nevelnie, de úgy gondolom, hogyha igyekszünk és megtaláljuk a közös nevezőt, akkor hamar egy család lehetünk így négyen. Már csak a drága testvéremmel kellene kijönnöm valahogyan.

- Köszönöm. - bólintottam mosolyogva, aztán az ablaküvegnek döntve a fejem, bámultam a mellettünk elsuhanó tájat.

Kora délután végeztünk anyával, hála Istennek nem volt olyan sok rendelés, mint a múlt héten, így mehettem is találkozni Yoongival. Suliban nem találkozunk olyan sokat, meg beszélni sem nagyon van időnk, ezért inkább megbeszéltük, hogy kijövünk az egyik parkba.

- Szia Yoongs! - rohantam oda hozzá, hogy szokásomhoz híven megölelhessem.

Alapból nem valami érzéskimutató emberről beszélünk, de mivel engem tíz éve ismer, így már hozzászokott a néha kitörő szeretetrohamomhoz.

- Szia Chim, mi történt? - ült le az egyik padra.

- Tudod ki az a Jeon Jungkook? - érdeklődtem, mert, ha nem kellene személyleírást tartanom, somkal egyszerűbb lenne mesélni róla.

- Persze, ő a suli legmenőbb gyereke. Nincs olyan, aki nem ismeri. - dőlt hátra - De miért olyan fontos ez?

- Ő a mostohatesóm - közöltem, mire barátom szemei a kétszeresükre tágultak. Vicces volt így látni, mintha csak azt mondtam volna, hogy meleg vagyok. Na jó, ez még viccnek is rossz.

- Az a srác kibaszott bunkó tud lenni! - csattant fel egy kis fáziskéséssel - Egy csapatban játszom vele három éve, valami borzasztó! - háborgott tovább, mire felkuncogtam.

Igen, valóban ilyen is tud lenni, de hiszem, hogy legbelül egy nagyon törődő és jószívű ember. Hátrányos sorsú gyerekként könnyedén átlátok másokon, ahogy rajta is, na meg alap pszichológia, hogy ha valaki így viselkedik, legtöbbször valamilyen fajta sérelem állhat a háttérben. Lehet az a múltjában, lehet az folyamatosan.

- Engem utál, - feleltem - de szerintem jó ember. - tettem hozzá, ami látszólag eléggé meglepte a mellettem ülőt.

- Te hülye vagy. - nevetett fel - A legjobb barátom vagy, Jimin, de totál elment az eszed!

Csak megingattam a fejem, inkább nem folytattam ezt a témát, úgyhogy felhoztam egy kicsit boldogabb hangvételűt.

- Egyébként az apja és így egyben a család nagyon jó. Azt hiszem hamar össze fogunk szokni. - mosolyodtam el a gondolatra. - Veled mizu? Volt valami Eunha nevű csaj, nem?

- Még mindig Yuna a neve, te Isten áldása. - tört ki hangos röhögésben. - Dobtam, mert meghülyült. - vont vállat, majd belekortyolt a kólájába.

Sosem értettem, hogy valakinek hogyan mennek ilyen jól a kapcsolatok. Úgy értem, mi az, amit szarul csinálok? Még sosem volt senkim, de még csak nem is alakult semmi. A lányok valószínűleg azért nem vettek figyelembe, mert nem voltunk gazdagok, nem jártam a legújabb ruhákba nap mint nap. Nem mintha engem annyira érdekeltek volna, mivel idáig egy sem volt túlzottan megnyerő, hiszen az összes csak bizonyos dolgokra ment. Én bízom benne, hogy egy nap találok majd valakit, akit nem az érdekel, hogy honnan jöttem és feltétel nélkül fog szeretni. Tizenhét évesen már nekem is kezdenek azért ilyesfajta szükségleteim lenni.

- Irigyellek basszus.

- Te is tudod, hogy ez nem egy jó formája a csajozásnak. - célzott ezzel arra, hogy általában csak pár alkalmas kapcsolatai vannak.

- Tudom, de kíváncsi vagyok, milyen, ha valaki igazán szeret. - sóhajtottam.

- El fog jönni az idő, higgy nekem. De ha nagyon ragaszkodsz hozzá, akkor jövőhéttől segíthetek neked. - kacsintott, mire azonnal beleegyeztem.

Lehet, hogy tényleg nem ez a legjobb megoldás, de végre én is élni akarom a velem egykorúak életét. És élni is fogom.

2020.05.05.