Out Of The Blue [JIKOOK]

24. rész

Jungkook szemszöge
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Elrontottam. Életemben először, vagyis, ha beleszámítjuk a részeg énemet, akkor másodszor nem tudtam kontrollálni az cselekedeteim és meg is történt a baj. Egyetlen egy gyengéd puszit nyomtam Jimin homlokára, ő pedig azonnal, bármilyen reakció nélkül kirohant a szobámból. Nagyjából egy órán keresztül ki sem mozdultam onnan, annak ellenére, hogy apa beszélni akart velem. Olyan szinten bűntudatom volt, hogy képtelen lettem volna bármelyik családtagom szemébe nézni, ezért előbb hatvanszor elátkoztam magam, és csak azután mentem apával beszélgetni, aki közölte, hogy ma esére foglalt asztalt a kedvenc éttermünkbe, úgyhogy ne nagyon szervezkedjek, mert ez valami rettentő fontos, halaszthatatlan dolog lesz.

A napom további része elég unalmasan és egyhangúan telt, mivel végig tanultam, vagy éppen a laptopomon szórakoztam. Akármennyire is szerettem volna elterelni a figyelmemet Jiminről, valamiért tehetetlen voltam ezügyben. Nem számított mennyire mélyedek el egy tevékenységemben, ha egy szempillantás alatt vissza tud férkőzni az öcsém a gondolataimba. Fél kettő tájékán eldöntöttem, hogy átfestem a hajam, úgyis ötkor kell csak elindulnunk, az alatt pedig bármekkora melóba akarok belevágni, simán végezni fogok. Levettem a polcról kellékeket, majd nekiálltam a már alig rózsaszín tincseimet egy sötétbarna árnyalatra színezni. Szerencsémre a festék tökéletesem befogta a hajam, így már nyoma sem volt az előző festésnek, úgyhogy állhattam be a zuhany alá egy hajmosára.

Miután mindennel készen voltam, a hajamat is kellően belőttem, úgy döntöttem, hogy lecsekkolom az időt, viszont arra egyáltalán nem számítottam, hogy Jimin pont velem szembe fog jönni. Elég letörtnek nézett ki, és csak reménykedni tudtam, hogy nem a reggeli faszságom miatt érzi szarul magát. Nagyon szerettem volna megölelni, megkérdezni, hogy hogyan tudnám felvidítani, de csak annyira telt tőlem, hogy átadjam neki az apa által közölt információkat.

- Ötkor étterembe megyünk, kezdj el készülődni. - mondtam, majd el akartam menni, de a karom után nyúlt.

Nem értettem miért bámul percekig, ahelyett, hogy megszólalna, de semmi esetre sem akartam belekötni a dologba, ezért szótlanul vártam, hogy kibámészkodja magát.

- Csak feltűnt, hogy más lett a hajad. - mosolyodott el zavartan - Nekem tetszik. - bólintott, aztán besietett a szobájába.

Elmosolyodtam. Iszonyú jól esett, amit mondott, még akkor is, ha ez valakinek egyáltalán nem számít nagy ügynek. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ennyire, végtelenül szerelmes leszek, hogy már a legkisebb gesztusok is rettentően meg tudják melengetni az eddig fagyottnak hitt szívem. Jimin csodálatos fiú, megérdemli, hogy boldog legyen. Ami fáj, az a tudat, hogy nem én leszek az a valaki, aki majd boldoggá fogja tenni, aki reggelit készít neki, ameddig ő békésen alszik korán reggel. Fáj, hogy nem csókolhatom meg újra, hogy nem én leszek az, akivel meglépi azt a bizonyos mérföldkövet, hiszen miért is lennék? A mi sorsunk nem így lett megírva.

- Jó lett a hajad. - szólalt meg mögűlem egy vékony hang. Jieun.

- Köszi, kellett a változtatás. - nevettem fel halkan, mire az ő arcára is halvány mosoly kúszott. - Mikor indulunk? - érdeklődtem, mert szerintem nemsokára idő van.

- Ha az a csavargó végre készen lesz. - forgatott szemet, majd kopogás nélkül benyitott Jiminhez.

Inkább nem szerettem volna zavarni, ezért lementem az előszobába, ott vártam, hogy a többiek megérkezzenek és végre elindulhassunk. Az étterem nincs olyan messze, maximum húsz perc autóval, de ez azért nagyban függ a forgalomtól is, ami jó időben, egy tavaszi estén elkerülhetetlen. Nem sok idő kellett, mire a család többi tagja ideért, és mire kettőt pillantottam, már a kocsiban ültem, az ablak hideg üvegének támasztva a homlokom.

- Holnap mennénk Busanba. - szólaltam meg hirtelen, ugyanis eszembe jutott, hogy azt a napot beszéltük meg. - Ugye nem terveztetek semmit?

- Tudjuk - bólintott apa. - menjetek csak. - nézett hátra a visszapillantóból, mire hálásan elmosolyodtam. Szeretnék egy emlékezetes napot Jiminnel, illetve, ha minden jól meg az is lesz. Feltéve, ha hajlandó velem a mai után eljönni.

Az említett is az ablakon meredt kifelé, mintha nem is hallotta volna, hogy miről beszéltünk az előbb. Kezemet óvatosan a combjára csúsztattam, amitől biztosan megugrott volna, ha nem lennénk egy autóban, mert így is éreztem, hogy kellemetlen helyzetbe hoztam.

- Ugye eljössz? - döntöttem oldalra a fejem.

- Miért hiszed, hogy nem akarok elmenni? - kérdezett vissza. - Ne legyél bolond. - villantotta ki fogait, de véleményem szerint koránt sem volt őszinte az a mosoly. Átlátok az embereken, még a legtöbbször rajta is, így nem volt nehéz meglátnom a mögötte lévő feszültséget.

Az út további része viszont némán telt  csak a rádióból átszűrődő halk, retró zenék zaja töltötte ki az autót. Ahogy megérkeztünk, szinte villámsebességgel pattantam ki, majd rohantam a másik oldalra, hogy Jiminnek ki tudjam nyitni az ajtót. Nem tehetek róla, ezt muszáj volt megcsinálnom. Apa, beérve a hatalmas épületbe, nyomban a recepciós hölgyhöz sietett, aki elmondta neki, hogy a szokásos helyre menjünk, csak a hatos asztalhoz. Jieun és apa is alig tudták visszafogni magukat, szinte képtelenek voltak nem mosolyogni. Ezernyi gondolat eszembe jutott, rengeteg variációt gyártottam, hogy vajon milyen kimenetele lesz a dolognak, de ők meg nem szólaltak volna, amíg ki nem hozzák  a már feljegyzett ételeinket. Jiminen látszódott, hogy soha nem volt még ilyen helyen, azt is tudom, hogy az árak miatt is kellemetlenül érezte magát, de odasúgtam neki, hogy nyugodtan válasszon, sőt, még desszertet is kell ennünk, mert olyan sokszor azért nem járunk ide, hogy ezt a lehetőséget elszalassza.

- Nos srácok - törte meg a csendet apa - eljött az idő, hogy bejelentsünk valamit. - pillantott Jimin anyukájára, aki csak bólintott egyet.

- Reméljük jól fogtok a dologhoz állni, mivel mi úgy látjuk, hogy már elég jól összeszoktatok. - tette hozzá Jieun.

- Nyáron összeházasodunk. - mondta végre ki apa a várva várt mondatot. Kevésbé lepődtem meg, mint a mellettem ülő, hiszen lehetett sejteni, hogy előbb-utóbb bekövetkezik majd. Vegyes érzelmekkel álltam hozzá, nem Jieun miatt, hanem a régi emlékek miatt. Bízom benne, hogy ő más, mint anyám, de túlságosan féltem az egyetlen szülőmet az újabb csalódástól. Mindesetre örülök, hogy boldogak együtt.

- Áldásom rátok. - emeltem fel a poharam, amibe már alapból pezsgőt kértek.

- Nagyon örülök nektek! - vigyorgott a fiatalabb , mire az őseink elnevették magukat.

- Mostmár együnk, majd később még megünnepeljük a dolgot. - jelentette ki apa, én pedig nem bírtam tartani magam, hangosan felnevettem. Ha kajáról van szó, apa szinte megállíthatatlan.

Őszintén fogalmam sincs, hogy mit hoz majd a jövő, azt sem tudom, hogy itt akarok-e maradni, elvégre lassan húsz éves leszek, megtehetném, hogy elköltözök. Természetesen nem messze, valahova Szöulba, de ezen még gondolkoznom kell, hiszen nem szívesen hagynám el apát. A Jiminnel való kapcsolatom pedig úgy sem igazán bontakozhatna ki, mert attól még egy család vagyunk, hogy két külön lakásban élünk. Csak rájuk nézek, és látom, hogy mennyire boldogak együtt. Semmi áron nem szeretnék ennek az elrontója lenni, ezért maradok a testvéri kapcsolatnál, az érzelmeim elrejtésénél, ameddig csak lehetséges.

2020.06.23.