Out Of The Blue [JIKOOK]

12. rész

Fejemet fogva csúsztam le a hideg kőre. Fogalmam sem volt, hogy miért így alakult a dolog. Jól éreztem magam a társaságában, tetszett külsőleg és belsőleg is, hogy történhezett ez? A szervezetem az agyamnak mond ellent, holott az irányítja! Le akartam kicsit nyugtatni magam, ezért elindultam egy mosdót keresni. Ha jól emlékszem Yoongi azt mondta, hogy minden hálószobához tartozik egy, úgyhogy csak hálószobát kell találnom.

Sikeresen megtaláltam az egyiket a folyosó legvégén, ahová be is nyitottam, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy egy félmeztelen Jungkookkal találom majd szemben magam. Háttal állt nekem, az ágyon pedig Sooyoung feküdt takaróba bugyolálva, több mint valószínű, hogy meztelenül. Megpróbáltam feltűnés nélkül beosonni a mosdóba, de Jungkook meghallotta a lépteim és ijedten fordult felém.

- Ne haragudj - tartottam mellkasom elé kezeimet - Csa-csak meg a-akarom mosni az arcom - dadogtam.

Jungkook közelebb lépett hozzám, ekkor pedig már éreztem, hogy semennyire sem józan. Az én szervezetemből kezd kijönni az alkohol, de ő nem hiszem, hogy tudja hol van éppen.

- Menj csak - szorította össze szemeit, mintha az ájulás szélén állna, ezért inkább magammal húztam a fürdőbe, mivel nem akartam, hogy összetörje magát.

Megmostam az ő arcát, majd a sajátomat is, aztán adtam neki egy kis vizet, hiszen borzasztóan sápadt volt. Szemei vörösek voltak, úgy festett, mint aki nem csak alkoholt fogyasztott, de én pontosan tudtam, hogy nem erről van szó. Jungkook megint sírt.

- Mi a baj? - érdeklődtem.

- Nekem ez nem megy - rázta meg a fejét - Nem tudom tovább csinálni, érted? Túl nagy a nyomás ,túl nagy!! - emelte fel a hangját.

Őszintén fogalmam sem volt miről beszélt, de jobbnak láttam, ha ismét megölelem, mert nagyon összetörtnek látszik.

- Semmi baj - suttogtam, miközben hátát simogattam.

Deja Vu?

- Hozok neked gyógyszert, maradj itt - nyitottam ki az ajtót, de megtorpantam - vagy haza szeretnél jönni velem? Anyáék  biztos alszanak - gondolkodtam hangosan, de ő válasz helyett csak megragadta a csuklómat.

Vártam, hogy mondjon valamit. Vártam, hogy azt mondja " állj, rosszul vagyok" vagy " inkább maradj itt" , esetleg, hogy válasszon a két feldobott opció közül, de nem tette. Végig tartva velem a szemkontaktust, állt előttem, a csuklómat szorongatva, szótlanul. Láttam a szemeiben a mérhetetlen fájdalmat, pontosan úgy, ahogy ő is az enyémben. Hiába vagyunk teljesen mások, ő is tökéletes emberismerő, ahogyan én is.

Hirtelen sokkal közelebb lépett hozzám, mire összerezzentem, ugyanis nem tudtam, hogy bántani akar-e vagy sem. Kezét, csuklómról az állam alá hozta fel, így kényszerítve arra, higy újra sötét íriszeibe nézzek. Tekintete lesiklott ajkaimra, majd vissza szemembe, egyre többször, egyre gyorsabban, míg az én pulzusom az egekbe szökött. Vészesen közeledett felém,  egészen addig amíg ajkaink szinte egymást súrolták. Teljesen lefagytam, gondolom azt várta, hogy ellökjem, de nem volt hozzá elég erőm. Gondolkodni sem tudtam, az agyam ott és abban a pillanatnan teljesen felmondta a szolgálatot.  Jungkook egy utolsó pillantást vetett elnyílt ajkaimra, és megszűntette a közöttünk lévő távolságot.

Ajkait lassan mozgatta, amit először nem is viszonoztam. Képtelen voltam megmozdulni, de nem sokkal később beszálltam a csókba. Testemet elárasztotta egy jól eső, bizserlő érzés, amit nem tudtam hova tenni, lábaim és kezeim is egyaránt remegni kezdtek, mikor Jungkook , nyelvével bejutásért könyörgött az enyémhez, amit meg is adtam neki. A nemrég átélt csókkal ellentétben, itt egy varázslatos érzés kerített hatalmába. A játék, amit ízlelőszerveink játszottak, a kisebb sóhajok, amiket eleresztettünk két csók között. Az ártatlan kis csók, egy szenvedélyes csatába alakult át. Mostanra már Jungkook kezei derekamon, az én karjaim pedig Jungkook nyaka körül pihentek. Azok a percek egyszerűen hihetetlenek voltak.

- Atya ég - sóhajtottam fel, amikor elváltunk egymástól. Abban a pillanatban csapott fejbe a felismerés, hogy a mostohatestvéremmel csókolóztam az imént, aki nem mellesleg fiú.

Idegesen túrtam fekete tincseim közé és próbáltam visszapörgetni az időt, de mind hiába. Megtörtént és ezen képtelenek vagyunk változtatni. Jungkookon láttam, hogy ő is most realizálta, mit is műveltünk az előbb, de kötve hiszem, hogy sokáig fog emlékezni erre. Elég, ha én tudom mi történt, így kevesebb az esély arra, hogy az elkövetkezendő időszak kínos lesz.

- Hazaviszlek - jelentettem ki és már rohantam is le, vele együtt a földszintre  leszarva, hogy a barátnője ott fekszik, azt is, hogy a buli két órája tart nagyjából. Semmi nem érdekelt, csak haza akartam jutni.

Szerencsénk volt, hogy Kook és Soo is sétáltak, mert hogyha kocsival jöttek volna, az bizony itt marad holnap reggelig. Végig fogtam az idősebb kezét, de már nem olyan volt mint régebben. Tetszett az érzés, amit az érintései váltottak ki belőlem, tetszett, hogy közel lehetek hozzá. Tudtam, hogy ez nem helyes és ennek nem kellene így lennie, de teljes szívemből reméltem, hogy csak a bennem maradt pia hatása teszi ezt, és igazából semmi különös érzés nem köt hozzá.

- A kurva életbe - nyöszörgött, mikor befektettem az ágyába. Nagyon keményen berúghatott, ha ilyen szarul van.

- Hozok gyógyszert, ne ordibálj! - rivalltam rá, mert nem lett volna a legjobb, ha anyáék felébrednek.

Lelopakodtam a lépcsőn és bementem a konyhába, ahol hamar rá is találtam a gyógyszerre, amit kerestem. A szegénység ellenére, örülök, hogy ilyen talpraesett lettem. Soha nem punnyadhattam el, nem tehettem meg, hogy nem fogadok szót, mert tényleg napról napra éltünk, nyomorogtunk hosszas évekig. Túl hamar nőttem fel és túl sok mindent tudok, amit csak később kellene kitapasztalnom, de néha mégis jól jönnek.

- Ezt vedd be, aztán próbálj meg aludni - adtam kezébe a fehér kis bogyót, amit nyomban be is vett. Szófogadó, részeg Jungkook. Nagyon helyes.

- Jimin - motyogta - Sajnálom, én eskü nem tudom mit csináltam és mit és mi volt velem és - beszélt össze vissza, amin akaratlanul is felnevettem. - szóval én nem tudom miért csináltam, ne haragudj - kapálózott, viszont én lefogtam. Édes Istenem, soha többet nem hagyom inni, ha ilyen nehéz vele!

- Elfelejtjük - feleltem, hatalmas gombóccal a torkomban - Mintha semmi sem történt volna - tettem hozzá.

Láttam, hogy válaszolni akar, de olyan szinten álmos és gyenge volt, hogy pár pillanattal később elnyomta az álom. Betakargattam rendesen, nehogy fázzon éjszaka. A ruháját nem tudtam átcseréltetni vele, örültem, hogy egyáltalán felerőszakoltam az emeletre. Megsimogattam az arcát és megágyaztam magamnak a földön. Nem akarok átmenni a saját szobámba, ki tudja mire képes egy részeg ember, ha felébred az éjszaka folyamán, vagy ha rosszul lesz és nem tud szólni. A legjobb döntés, ha itt maradok.

Jungkooknak franciaágya van, de ezek után nincs az az Isten, hogy mellette aludjak, mert jelenleg gőzöm sincs mi van velünk, vele, velem, közöttünk, vagy úgy egyáltalán, és nem is éjfél környékén akarok ezzel foglalatoskodni. Baromi fáradt vagyok, szükségem van egy kiadós alvásra, hogy holnap tiszta fejjel tudjam végiggondolni a történteket, újra és újra, addig, amíg ki nem hozol belőle valami értelmes magyarázatot.

Felvettem a nekem legkényelmesebb pozíciót, majd egy utolsó alkalommal lecsekkoltam a békésen szuszogó végzőst, és leoltottam az egyetlen, kis fénnyel égő villanyt. Tök jó, hogy pont felettem van a kapcsoló, így el sem kellett mozdulnom. Több milliónyi kavargó gondolattal a fejemben, illetve még ezrnyi megválaszolatlan kérdéssel hunytam le a szemem, hogy végre magával ragadjon az álom.

2020.05.17.

Remélem tetszett a rész, esetleges hibákért elnézést kérlek!