Out Of The Blue [JIKOOK]

30. rész

Jimin szemszöge
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Yoongi szobájában ülve vártam a barátomra, aki pár perce ment el kaját keresni. Két órája vagyok náluk, az anyukája azóta is a munkával van elfoglalva a picike dolgozószobában. Yoongi még mindig nem jutott velem semmire, hiszen foggal-körömmel ragaszkodom a távolságtartáshoz, amit pár nappal ezelőtt levezettem Jungkooknak. Őszintén szólva nagyon fájt azokat a dolgokat a fejéhez vágni, de nem volt jobb választásom. Nem normális, hogy ilyen kapcsolatunk volt, akár csak két napig is, hiszen nem lehetett volna, ez nem megengedett , még akkor sem, ha mostohatestvérek vagyunk.

- Volt még narancslé - toppant be a szobába a legjobb barátom, mire megköszöntem, majd elvettem a pohárba töltött üdítőt. - Mostmár döntést kéne hoznod. - morogta, amikor leült velem szembe.

- Hoztam. - vontam vállat, viszont a gyilkos pillantásai miatt hozzátettem - Azt hiszem.

Yoongi az elejétől fogva nem értett velem egyet. Annak ellenére sem, hogy nem igazán szíveli Jungkookot. Múltkor már egész jól kijöttek egymással, amin meg is lepődtem, hiszen két teljesen külön világról beszélünk. Amikor levezettem az egész gondolaenetemet, ő csak szimplán tiltakozni kezdett és megmondta, hogy nem engedi, hogy faszságot csináljak.

- Te félsz. - kortyolt bele a hideg üdítőbe - Félsz a saját érzéseidtől. - jelentette ki, mire én egy pillanat erejéig elgondolkoztam azon, amit mondott. Tényleg félnék?

Kizárt.

- Nem, csak tudom, hogy hol a határ. - feleltem röviden és tömören, ő pedig csak halkan felnevetett. Nem értettem mi volt ebben olyan vicces, hiszen semmi poénosat nem raktam a mondatba, de még csak vicces kedvemben sem vagyok egy jó pár napja.

- A szerelemnek nem szabhatsz határt, Mochi - ingatta meg a fejét, az én szívem pedig itt hagyott ki egy ütemet. - Képtelen vagy rá, senki sem képes erre. - folytatta, mire én egyre jobban kezdtem kétségbe esni.

A szerelem egy nagyon nagyon érzékeny fogalom nálam, soha életemben nem voltam még szerelmes, ezért azt sem tudom, hogy milyen. Éreztem valamit Jungkook iránt, ez tagadhatatlan, de nem mondanám szerelemnek. Tizenhét évesen előjön pár hormon, amik azt sem tudják mit akarnak pontosan, csak felkavarják az állóvizet és valószínűleg itt is ez történt. Igaz, hogy minden adandó alkalommal vele akartam lenni és az is, hogy sosem aludtam még olyan jól, mint a kirándulásunk éjszakáján, de ez elmúlt. El kellett múlnia.

- Nem vagyok szerelmes, Yoongs. - tiltakoztam, de láttam rajta, hogy nem hisz nekem.

- Igazad van - bólintott rá, amin rendesen meglepődtem. - Ez annál sokkal több. - tette hozzá - Ne akarj hülyének nézni, jobban ismerlek, mint saját magam. Elmentetek ketten Busanba, ő megfogta a kezed,  megcsókolt és tudtommal hajnalban órákig ment az ölekezős, csókolózós história, mint valami romantikus , amerikai filmben. - kezdte magyarázni - Ezek mellett, lassan egy hónapja nem telik el úgy nap, hogy ne hoznád szóba, ne csillana fel a szemed, mikor meglátod a folyosón, mikor meglátogat a termedben és van egy olyan sanda gyanúm, hogy ugyanez megy otthon is. - sorolta - Életedben először találtál magadnak egy embert, akivel sokkal komolyabbra is fordulhatna a dolog, de te nem engeded kibontakozni azt a szerencsétlen érzelmet. Megijedtél attól, hogy szereted és attól, hogy mi lesz, ha ezt a család megtudja. Ha nem szeretnéd, nem érdekelne, hogy milyen következményei lehetnek a dolognak, olyan lennél, mint én, azaz kedvedre játszadoznál vele, de te nem én vagy! - emelte fel a hangját - Téged igenis érdekel, mert félsz, hogy elveszítheted, sőt, a családban sem akarsz emiatt galibát és inkább azt választod, hogy ellököd magatól? Komolyan Jimin, komolyan ezt akarod? - kérdezte, én pedig itt sírtam el magam. Ez volt az a pont, ahol mind az agyam, mind a szívem igazat adott a legjobb barátomnak.