Out Of The Blue [JIKOOK]

25. rész

Tegnap este, miután hazaértünk, dióhéjban annyi történt, hogy mindenki megmosakodott és elment aludni. Nem hazudok, ha azt mondom, legalább három órán keresztül az ablakon bámultam ki, elgondolkodva a mai terveimen. Sokszor jártam már Busanban, ott is születtem, illetve hat éves koromig ott laktunk, úgyhogy egyáltalán nem idegen nekem az a hely. Mindenféleképpen meg szerettem volna mutatni neki az óceánt, ami az ottani partszakaszról látszódik, hiszen valami elképesztő, főleg jó időben. Április végéhez közeledve, huszonhárom fokban pedig elég jónak lehet nevezni az időt. Már csak ki kéne kelnem az ágyból.

Fáradtan nyitottam fel szemeimet, majd tápászkodtam fel a puha, meleg ágyamból. Egyenesen a fürdőbe vettem az irányt, mivel minél hamarabb el akartam indulni, ugyanis az út legalább két óra, plusz egész napos programot tervezek Jiminnel. Miután megmostam az arcom és a fogam, visszamentem a szobámba, ahol azonnal magamra aggattam a tegnap már előre kiválasztott ruháimat, ami egy rövid farmerből, illetve egy lenge, fehér-mintás pólóbol állt, amire pedig egy rövidujjú, fekete inget vettem fel. Beállítottam az immáron barna hajam, aztán átsétáltam az öcsém szobájába.

Jól sejtettem, ő még javában aludt, amikor beléptem a sötét helységbe. Felkapcsoltam a kevéske fényt adó ledet, hogy odataláljka az ágyához, és lehetőleg ne boruljak fel semmiben, bár itt akkora rend van, hogy ez konkrét képtelenség lenne. Leültem az ágy szélére, onnan figyeltem az alvó fiút. Ajki résnyire elnyíltak, egyik keze mellkasán, másik nyújtva hevert az ágyon. Legszívesebben fel sem keltettem volna, hiszen ebben a látványban órákig el lehetne merülni. Megembereltem magam, aztán lassan simogatni kezdtem az arcát.

- Jiminie - suttogtam - Ébredj, nemsokára indulnunk kell. - montam, miközben gyönyörű arcát tanulmányoztam. Hihetetlen, hogy valaki ennyire csodálatos, mint ő.

Mocorogni kezdett, viszont szerintem esze ágában sem volt felkelni.

- Chim, fel kell kelned. - kuncogtam fel, mire már kinyitotta sötétbarna szemeit.

- Jó reggelt. - mosolyodott el.

- Jó reggelt. - köszöntem vissza neki, ő pedig felült, majd nyújtózott egy hatalmasat.

Igazán édes volt, ahogy próbált energiát gyűjteni ahhoz, hogy egyáltalán lábra tudjon állni. Nagyokat ásítozva ugyan, de sikerült elmennie a fürdőszobáig, én pedig az ágyon ülve vártam, hogy visszavánszorogjon. Nem akartam végignézni, ahogyan öltözik, vagyis de, de annak rossz vége lett volna, ezért amikor visszajött egyből kisiettem a szobából.

Lementem a konyhába, hogy csináljak valami reggelit, ugyanis ezzel még nem robbantom fel a házat, plusz az általam készített szendvicsek nagyon finomak. Valójában nem akartam sok kaját csomagolni, mivel szertnék vele elmenni étterembe vagy fagyizni, ha lesz rá lehetőség, ugyanis tényleg szeretném, ha a mai napon megfeledkezne minden rosszról és csak szimplán jól érezné magát.

Nyolckor már az ajtóban álltunk, viszont Jimin ekkor találta ki, hogy menjünk inkább vonattal, mert úgy elmondása szerint sokkal izgalmasabb. Nem volt ellenemre, csak igazából autóval könnyebb lett volna, de félretéve ezt, mosolyogva sétáltunm ki az állomásra. Szerencsénk volt, hiszen pont elértünk egy akkor induló vonatot, így nem kellett fél órát ácsorognunk a másikra várva.

- Ennyire izgulsz? - kérdeztem, amikor Jimin már tíz perce szünteleül dobolt a lábával.

- Kicsit. - felelte lesütött tekintettel, de álla alá nyúlva felemeltem fejét, hogy rám nézzen és meg tudjam nyugtatni.

- Tudom, hogy új a dolog, de még csak a vonaton vagyunk, addig felesleges izgulnod. - cirógattam meg az arcát, hiába fogadtam meg, hogy nem csinálok semmi ilyesmit. - Addig üssük el az időt valahogyan. - nyúltam táskámért, de ő megállított.