Out Of The Blue [JIKOOK]

42. rész

Alig tudtam kinyitni a szemem reggel. Borzasztóan fájt mindenem, úgy éreztem, mintha minden végtagom elhagyott volna, szinte mozdulni sem bírtam. Nem értettem, hogy mi üthetett a szervezetembe egy este alatt, holott semmit nem csináltam azon kívül, hogy késő este lefeküdtem aludni. Mellettem Jimin még az igazak álmát aludta, így nem volt szívem felkelteni őt. Hihetetlenül jó érzés volt, valamint baromi megnyugtató, hogy egész éjjel mellettem feküdt, hogy éjszaka a mellkasomon fekve nyomta el az álom. El sem tudnám képzelni nélküle az életemet, ami tőlem rettentően furán hangzik, mégis képes volt ilyen nyálas, romantikus emberré varázsolni a hónapok alatt.  Igaz, még csak két napja, hogy mindent rendbe szedtünk a társaság és magunk között, viszont egyenlőre nincs bekategorizálva a kapcsolatunk Jiminnel. Egy szóval sem mondtuk ki, hogy együtt lennék, de azt sem, hogy ez nem így van. Nem is érzem szükségesnek ezt az egészet, ha őszinte akarok lenni, bár néha nekem sem ártana tudnom, hogy ő hogyan látja a szitut.

Ami apáékat illeti, egyre veszélyesebb játékot játszunk, hiszen valljuk be, nem lenne a legelőnyösebb, ha "elolvasnák" a sztori apró betűs részéz is. Nem úgy ismertem meg őket, mint akik azon nyomban kidobnának minket innen, de sosem lehet tudni. Néhány ember eszméletlen jól meg tudja játszani magát, évekig adni mások alá a lovat, elhitetni egyesekkel bizonyos dolgokat, majd ezek az emberek egyszer csak kibontakoznak, te pedig hirtelen rájuk sem ismersz. Pont ezért nem akarom, hogy tudomást szerezzenek bármely részéről a kapcsolatunknak.

Lassan és óvatosan megfordultam, ugyanis Jimin még mindig nem úgy tűnt, mint aki ébren van. Az órára pillantottam, ami hat óra ötven percet mutatott, tehát hiába nem akartam, muszáj volt felébresztenem a mellettem alvót, mert vége az érettségiknek, mehetünk újra suliba. Kissé tartok a mai naptól, hiszen lesz biosz órám, ami a múltkori műsorunk után a tanár előtt, nem biztos, hogy olyan lesz, mint ah eddigi találkozások.

- Min gondolkodsz ennyire? - motyogta Jimin a párnába, majd pillanatok alatt ülő helyzetbe tornázta magát. - Minden rendben? - aggodalmaskodott, mire felluncogtam. Nagyon aranyos, amikor csak úgy elkezd aggódni vagy megijed.

- Jó reggelt Chim - ásítottam - Aha, csak megmozdulni nem igazán tudok. - nevettem el magam a felismerésre.

- Miben segítsek? - pattant fel azonnal. Nem is látszódott rajta, hogy maximum öt perce kelhetett fel. - Ugye nem érzed rosszul magad? Hányingered van? - kérdezősködött, mire heves fejrázásba kezdtem. Nem az első ilyen volt, korábban is keltem már így. Fogalmam sincs hogyan múlt el akkor, de biztos vagyok benne, hogy nemsokára fel tudok állni innen.

- Csak gyere ide - nyöszörögtem. Semmin kedvem nem volt felkelni és elkezdeni készülődni, csak szimplán ki szeretgem volna élvezni minden pillanatot, amit Jiminnel tölthetek.

Jimin gyorsan, mégis figyelve az ölembe mászott, én pedig megpróbáltam feljebb tornázni magam, ami meglepetésemre sikerült is. A vörös hajú nem habozott, pillanatokon belül közrlebb hajolt és összeérintette puha ajkait az enyémekkel. Ha létezik ilyen életfeltétel, akkor nekem ez ebben a pillanatban vált azzá. Nem tudom megérteni, ha egy pár azonnal egymásnak esik, hiszen nekem például ez sokkal többet jelent, mint napi háromszor összefeküdni valakivel. Persze, nem tagadom, hogy nekem is megfordulnak olyan gondolatok a fejemben, de valahogy az apróbb gesztusok sokkal többet jelentenek.

Végre valahára érezni kezdzem a végtagjaim, így a kezeimet Jimin derekára tudtam vezetni. Különös, hogy ilyen nőies vonásai vannak, mégis ezzel egy időben a  férfias vonzerő is átad belőle. Kissé elhúzódhatott az akción, ugyanis arra lettünk figyelmesek, hogy a kilincs elfordul és nyílik az ajtó. Szerencsére Jimin reakcióideje rekordott dönthetett volna, mivel egy század másodperc leforgása alatt húzódott el tőlem teljesen.

- Hát ti? - ráncolta a szemöldökét apa, mire az én vérnyomásom kilépett a beszélgetésből.

- Jungkook nem érzi jól magát és megnéztem, hogy lázas-e. - felelte kissé bizonytalanul Jimin, én pedig magabiztosan bólintottam.

- Kimerítő ennyit vizsgázni - tettem hozzá, de apa még mindig egy helyben állt.

- Jimin, anyád nem bír magával, muszáj lemenned a konyhába, mert valami receptet kérdezget tőlem, de annyi közöm van a konyhához, mint Jeongguknak a lányokhoz, így nem tudok neki segíteni. - váltott témát, az én állam pedig a földet súrolta a hasonlatát hallva. Hogy érti, hogy annyi köze van ahhoz, mint nekem a lányokhoz?

Jimin is látszólag megijedt apa kijelentése hallatán, de próbált nyugodt maradni, majd egy elmormolt köszönöm után lesietett az említett helyre, mire apa ezt az alkalmat látta megfelelőnek arra, hogy leheveredjen mellém. Nem tagadom, a szívem majd kiugrott a helyéről, viszont nem tehettem meg, hogy mimdezt kimutatom, így megpróbáltam a lehető legmagabiztosabb lenni, amíg itt van.

- Mit keresett itt ilyenkor? - gondolkodott el apa, ahogyan az órát tanulmányozta.

- Bejött felkelteni - füllentettem, amivel látszólag sikerült megvédenem magunkat, hiszen egy hümmögést követően témát is váltott.

- Örülök, hogy kibékültetek, de mostmár kapd össze magad, mert Jieun a reggelivel bajlódik odalent. - mosolyodott el, majd segített kikelni az ágyból, úgyhogy nem volt más választásom, le kellett mennem vele reggelizni.

Nem bírom figyelmen kívül hagyni apa különös viselkedését mostanában. Nyugtalanít a dolog, néha úgy érzem, mintha valójában mindent tudna, csak nem akarja kimondani. Olyankor mondjuk elgondolkozom és rájövök, hogy ez lehetetlen, így abban a tudatban élek, hogy ez a kettőnk titka Jiminnel a családon belül. Szörnyű vége lehetne annak, ha ezt Jieun vagy apa megtudná, úgyhogy inkább türtőztetem magam és résen leszek egész álló nap.

Mikor leértem a földszintre, a reggeli már tálalva volt mindenki előtt. Nagyon finomnak nézett ki és szerencsére mehint nem kellett csalódnom Jieunben. Ez a nő komolyan remek anyuka, örülök, hogy Jiminnek megadatott, hogy így nőhessen fel. Persze, tisztában vagyok vele, hogy apukája viszont sosem volt, de mégis néha jobban jön, ha az anyád veled van és nem hagyja el a családot csak mert kedve támadt hozzá.

Evés közben apa felhozta a nagyiékat, Jimin pedig érdeklődve fogadta az ötletet, miszerint elutazhatnánk hozzájuk pár napra. Korábban is volt már róla szó, akkor sem volt ellenvetésem, hiszen szeretem a nagyszüleimet, rengeteg időt töltöttem náluk kisebb koromban és amúgy is régen jártunk már náluk. Kicsit nehéz eljutni oda, mivel a Jejuban laknak, ami ugyebár egy teljesen különálló része az országnak, ezáltal nem lehet kocsival átruccanni oda.

- Olyan időpontot kellene találni, ami mindkét fiúnak jó, ők nem itthonról dolgoznak Seungheon. - kuncogta családunk egyetlen női tagja, mire apa egyetértően bólintott.

- A hétvége jó lehet, öt órára kell bemennünk. - Szállt be a beszélgetésbe Jimin.

- Jieun? - fordultam felé, ugyanis már csak ő maradt hátra az időpont egyeztetésben.

- Pénteken kettőkor végeznék - sóhajtott gondterhelten - De befoghatlak titeket egy kis plusz melóra előző nap suli után és akkor részemről mehetünk is. - kacsintott ránk, mi pedig vállat vonva egyeztünk bele az ötletébe.

- Ma délután felhívom őket. - mosolygott apa, aztán felállt az asztaltól, minket pedig elküldött készülni, mert állítása szerint el fogunk késni az iskolából.

Nem tévedett volna, ha nem kaptuk volna össze magunkat kő kemény tíz perc alatt. Az óra mutatója már nagyon vészesen közeledett a nyolcas felé, így inkább az autóval suliba menős módszert alkalmaztuk Jiminnel. Kíváncsi leszek, hogy milyen lesz majdnem három napot eltölteni a nagyiéknál négyesben. Legutoljára, sőt, évekig apával kettesben jártunk le hozzájuk, anya szinte feledésbe is merült az évek során. Remélem jól kijönnek majd, mivel nem szeretném, ha bármelyikük paranoiás lenne anya után apa kapcsolatát tekintve. Jó kis család vagyunk, holott csak pár hónapja élünk együtt. Nekik is látniuk kell, hogy ez már egy teljesen új fejezet.

2020.11.13.

Köszönöm, hogy elolvastátok, remélem tetszett!
Gimis sorstársaim, hogy telik az otthon ülős online tanulás?