Out Of The Blue [JIKOOK]

39. rész

Jimin szemszöge
---------------------------------------------------------

Kilenckor keltem, bár nem mondanám, hogy magamtól. Arra ébredtem, hogy valaki az ágyamon ülve, félig rajtam tehénkedve próbál felverni álmomból, ami sikerült is az illetőnek.
Yoongi volt az, aki reggel felkeltett, szóval már csak azt kellene megtudnom, hogy mi okból kifolyólag tartózkodik ilyenkor a szobámban. Félreértések elkerülése érdekében hozzátenném, hogy nem zavar, csak szimplán nem értem az egészet.

- Kelj már fel! -morogta, mire szinte kipattantam az ágyból és már húztam is a csíkot a fürdőszobába, de ő még oda is képes volt követni. Elég fontos lehet a dolog, ha ennyire türelmetlen és ilyen módon sürget szombaton.

- Fogat azért moshatok? - próbáltam artikulálni, miközben mostam a fogaim, Yoongi pedig mindenz az ajtónak támaszkodva, karba tett kézzel figyelte. Nem válaszolt semmit, csak várta, hogy készen legyek és beszélhessen velem. Nagyon melehen ajánlom neki, hogy fontos legyen, mert nem így képzeltem el a mai napom.

Amikor végeztem a készülődéssel és a ruhámat is átcseréltem valami kényelmes, itthoni pulcsi-melegítő kombóra, helyet foglaltam a székemen és érdeklődve figyeltem Yoongit, aki magában számolt el újra és újra tízig. Hogy honnan tudom? A legjobb barátom, ez a legkevesebb tőlem.

- Jungkook le fogja adni azt a kibaszott jelentkezési sorrendet ki tudja hány percen belül, de feltehetőleg van legalább egy óránk, mert Jinnél van, úgyhogy itt és most dalolni fogsz nekem kismadár! - árasztott el egyszerre túl sok információval, így időbe telt, mire azokat mind fel tudtam dolgozni.

Szótlanul ültem, miközben ő velem szemben állt és várta, hogy végre mondjak valami értelmeset. Nem tudom milyen sorrendről beszél és azt sem, hogy az miért baj. Jungkook itt, Szöulban, Korea egyik legjobb egyetemén akar tanulni, miért kellene nekem ezzel bármit kezdenem? Jungkook...
A neve hallatán egy jól ismert bizsergő érzés árasztotta el a testem és ezzel egyszerre rossz előérzetem is lett. Ami Jungkook illeti, úgy érzem, egyre távolságtartóbb. A napokban sok időt próbáltam vele tölteni, viszont ő minden egyes alkalommal indokokat keresett ellene. Nem sikerült neki, így minden nap csináltunk valamit közösen, amit láttam rajta, hogy ő is őszintén élvezett. Yeonjun pár napja volt itt, azóta alig váltottunk pár szót, ezért félek, hogy a Jungkookkal való kapcsolatom miatt elveszíthetem őt.

- Nem értem miért baj az, hogy azt teszi, amit tennie kell minden áldott végzősnek. - feleltem összezavarodva.

- És te csak így hagyod, hogy elmenjen? Nem is zavar, hogy nem fogod látni, hogy kisétál az életedből? - emelte fel a hangját - Komolyan, Jimin - sóhajtott - Mit érzel iránta? - kérdezte, de én még mindig az első pár mondaton rágódtam. Mégis mit ért az alatt, hogy elmegy és nem fogom látni? Már hogyne látnám, ha itt lakik és csak a belvárosba fog mászkálni nap mint nap?

Yoongi telefonja rezgett, gondolom valaki írt neki, de ő ahelyett, hogy ignorálta volna az illetőt, azonnal felkapta a készüléket és elolvasta az üzenetet. Egy megkönnyebbült sóhajt hallatott az úzenet elolvasása után, viszont ugyanolyan komolysággal folytatta hegyibeszédét, mint ezelőtt.

- Nem értelek Yoongs! - fakadtam ki, hiszen tényleg képtelen voltam összerakni a képet - Miért menne el és miért érdekel hirtelen minden? - pillantottam fel rá, ő pedig ekkor realizálta, hogy én voltaképpen tudatlanabb vagyok, mint egy ma szülezett kisbaba.

- Először meséld el, hogy mit érzel. - jelentette ki.

- Én... Én össze vagyok zavarodva, érted? - kezdtem - Mióta ismerem, már a legelső pillanattól kezdve éreztem valami különös érzést a szívem mélyén, hiába indult furán az egész. Ahogy kezdtem megismerni, egyre inkább előjött bennem ez és egyre kevésbé tudtam neki ellent mondani. - magyaráztam - Amikor Busanban voltunk és megcsókolt, - emlékeztem vissza az ott történtekre - Akkor jöttem rá, hogy mi is ez az érzés és megijedtem! Féltem, hogy mi lesz, ha ezt valaki megtudja és próbáltam ellökni magamtól. Folyton jött a visszaesés, az apró dolgok, amik köztünk történtek, aztán egyszer csak közelebb kerültem Yeonjunhoz, aki azt hittem, - mondtam ki az igazat, amitől hirtelen lesokkoltam  - azt hittem tetszik és ezért nem akartam tovább húzni az időt. Összejöttem vele, hogy a Jungkook iránti érzelmeimet iránta érezzem, de nem sikerült! - bosszantottam fel magam teljesen - Nem ugyanaz semmi, nem érzem azt a melegséget, amikor megcsókol, nincs bizsergő érzés, amikor átölel vagy éppen megfogja a kezem. Persze, Yeonjun egy áldás , egy iszonyú rendes fiú, de - akadtam el egy pillanatra, Yoongi pedig kapott az alkalmon és befejezte a mondatomat.

- De ő nem Jungkook.

A könnyeim mardosni kezdtek, viszont nem engedhettem el magam. Már a kezdetektől fogva tudtam, hogy Yeonjun nem helyettesítheti Jungkookot, de én önző módon ragaszkodtam hozzá. Nem tudja, hogy mi az igazság, nem tudja, hogy mindazt, amit elvileg iránta kellene éreznem, igazából Jungkook iránt érzem. Nem akarom összetörni, nem érdemli meg, hogy ezt tegyem vele! Borzalmas ember vagyok, amiért ekkora szarba kevertem megunkat és fohalmam sincs, hogyan fogom ezt az egészet kimagyarázni és megoldani.

- Szerelmes vagyok Jungkookba, Yoongi. - remegett meg a hangom.

- Akkor tudod mit kell tenned, ha most azt mondom, miattad változtatta meg a sorrendet, amit egy órán belül lead az iskolátokban. - felelte - Miattad fog Busanba költözni, ha nem mered felvállalni az érzéseid, mivel jobb, ha tudod, hogy az a balfék ugyanígy érez! - csattant fel, mire nekem lepergett a szemem előtt az egész életem és eljött a pont, ahoo már képtelen lettem volna visszatartani a könnyeimet.

Zokogva bújtam Yoongihoz, aki, hiába szorított az idő, azon volt, hogy minél hamarabb megnyugtasson. Szüntelenül mondogatta, hogy nincsen semmi baj, beszélt Yeonjunnal, de én mégsem tudtam erre koncentrálni. El sem hiszem, hogy Jungkook képes lenne elmenni Korea másik végébe tanulni, csak azért, mert állítása szerint nem szeretem. Akkora hülye voltam, hogy nem léptem, hogy nem álltam a sarkamra, amikor kellett volna és most ez lett a következménye. Az ember, akit őszintén szeretek, akivel a korom ellenére az egész életemet el tudnám képzelni, ki tudja melyik pillanatban véglegesíti a döntését. Fel sem fogtam, hogy én az előbb komolyan bevallottam minden Yoonginak és ezzel együtt végre önmagamnak is. Mostmár nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak majd,  hogy a szüleink mit fognak reagálni, ha ezt egyszer megtudják, csak az lebegett a szemem előtt, hogy most azonnal oda kell mennem és megállítanom őt abban, hogy ezt csinálja.

- Mennünk kell, futva tíz perc vagy kevesebb és ott vagyunk ! - tolt el magától, amikor érezte, hogy csillapodik a sírásom és kezdem összeszedni magam.

- Induljunk. - helyeseltem, majd felkaptam a telefonom az éjjeliszekrényről és Yoongival a nyomomban, rohanni kezdtem a gimi felé.

El kell őt érnünk és el kell mondanom neki mindezt. Nem hagyhatom, hogy hülyeséget csináljon, csak mert én is hülyeseget csináltam.

2020.10.31.