Out Of The Blue [JIKOOK]

50. rész

Jimin szemszöge
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Mielőtt bementünk volna a vízbe, mindenképpen enni szerettünk volna, így a Jungkook által ajánlott sorba be is álltunk, ugyanis elmondása szerint, itt lehet kapni a legfinomabb kajákat az egész strandon. Ő teljesen odavan a külföldi ételekért, én pedig nem sokszor próbáltam szokat, így mindenre nyitott vagyok, ami szerinte jó.
Először mi kérhettünk, aztán anyáék és Jungkook nagyszülei, amíg pedig várakoztunk, leültünk egy pont árnyékba eső asztalhoz.

- Nem veszitek le a ruhátokat fiúk? Nagyon meleg van, minek rátok az a vastag póló? - kérdezte anya, mire én heves fejrázásba kezdtem. Nem terveztem levenni a pólóm, mivel még mindig ott vannak azok a lilás foltok a nyakamon, úgyhogy valószínűleg pólóban is fogok bemenni a vízbe. Igaz, reggel kentem rá elég alapozót, de nem szereznék kockáztatni.

- Vegyétek le, ne így gyertek be a vízbe! - mondta Nayoung nagyi, aki éppen a rendelt ételekkel a kezében, próbálta lerakni mindeki elé a magáét.

Jungkook itt szerencsémre átvette a szót, magamat ismerve úgysem tudtam volna semmit felhozni az ellen, hogy le kelljen vennem magamról ezt a pólót. Kook elmondta, hogy nem szeretnénk, ha megbámulnának minket, ugyanis a part tele van velünk egyidős vagy éppen kicsivel fiatalabb lányokkal. Őt tuti árgus szemekkel néznék, engem le se tojnának, de azért kedves tőle, hogy többes számban beszélt.

- Na menjünk. - állt fel Seungheon elsőként az asztaltól, miután az egész család megebédelt, őt pedig szép sorban mindenki követett. - Rakjatok le mindent és menjünk fürdeni, mert dög meleg van. - panaszkodott, amin felnevettem és Jungkook is elmosolyodott.

Visszamentünk a cuccainkhoz, majd leraktuk a telefonjainkat és a felnőttek is ott hagytak mindent, végül egy emberként megindultunk a tenger felé. A pólóm végül nem kellett levennem, de Jungkooknak muszáj volt levennie az övét. Egyrészt örültem, mert így engem békén hagytak ezzel, másrészt megbántam, hiszen valami elképesztően dögös és fogalmam sincs, hogy hova fordítsam a fejem, merre kapjam el a tekintetem, hogy ne nyálcsorgatva álljak vele szemben, akár egy éhes kiskutya.

Anya magával hozta az unikornis matrac vagy úszógumi féleségét, Seungheonnál pedig egy hatalmas fánk úszógumi volt. Ha nem ismerném őket, biztos meg nem mondanám róluk, hogy gimnazista gyerekeik vannak, de még csak annyit sem, hogy szülők. Mindketten nagyon lazák, semmit nem reagálnak annyira túl, mint egyesek és voltaképpen a legtöbb helyzetben remekül azonosulnak velünk, megértenek minket, hiába nem a vérszerinti apukám Seungheon, Jungkooknak pedig nem az anyukája az én anyukám. Eleinte furcsa érzésem volt ezzel a családdal kapcsolatban, rettegtem is egy ekkora változástól, de mostanra tudatosult bennem, hogy a négyünk között lévő kötelék, valamiért igazán különleges. Igen, három hónapja lassan, hogy összeköltöztünk, viszont olyan, mintha ez már évek óta így lenne.

- Szeretem, amikor nincsenek kurva sokan. - kuncogta Jungkook, amikor már bent voltunk a tengerben, nagyjából tizenöt méterre a parttól. Elég sekély a víz, még az én lábam is leér, holott egész messze vagyunk a szárazföldtől. Valóban, nekem szinte nyakig ér a víz, de ez nem tántorít el semmitől. - Eléggé hiányzik, hogy kettesben legyünk. - sóhajtotta.

- Nekem is, viszont egész este és éjszaka kettesben leszünk. - mosolyodtam el a gondolatra.

Borzasztó hiányt érzek mióta eljöttünk otthonról, hiszen nem csinálhatunk akármit akármikor, főleg egy strandon. Anyáék kábé három méterrel arrébb beszélgetnek, lehetetlen lenne kivitelezni, hogy egy-egy aprócska csók is elcsattanjon vagy megfogjuk egymás kezét. Nem szeretem ezt a felét a dolognak, mivel egyszerűen elvonási tüneteim vannak ilyenkor.