Out Of The Blue [JIKOOK]

16. rész

Kinyitottam az ablakot és óvatosan kimásztam az alatta lévő tetőre. Áldom az eget, amiért a hátsó garázs teteje az ablakom alatt hekyezkedik el, így könnyű szerrel ki tudok mászni bármikor. Kivsit talán hangosabbra sikerült, mint azt terveztem, amire Jimin is felvigyelt a túloldalról, és szóvá is tette.

- Jungkook mondd, hogy nem készülsz hülyeséget csinálni! - emelte fel a hanját, de nem adtam választ a kérdésére.

Nem sikerült magam mögött becsukni az ablakot, ami miatt szitkozódtam is egy sort, de annyira még mindig nem mozgatott meg, hogy visszamásszak. Körülnéztem, hogy esetleg az alsó szint ablakaiból lát-e valaki, de amikor megbizonyosodtam róla, hogy nem, húztam is ki a csíkot az utcára. Lábaimat gyorsan szedve indultam meg a célom felé, ahová akkor szoktam "menekülni" , amikor már véglegesen elegem van ebből az egész szarból. Nem az a fajta ember vagyok, akit kedvére szívathat akárki. Számos alkalommal verekedtem már és balhéztam másokkal, szóval koránt sem vagyok ártatlan. Az egy dolog, hogy nem szeretem a kifejezetten rossz énemet mutogatni.

- Jungkook állj már meg! - hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül.

Hallottam, ahogy a hang tulajdonosa egyre csak közeledik. Hallottam, ahogy a pocsolyákon átgázolva szalad utánam, mégsem lassítottam a tempómon. Tisztában voltam vele, hogy erősebb és edzettem is vagyok nála, ezért maradtam a gyors tempónál én is, remélve, hogy feladja az utánam való rohangálást.

- Jungkook! - rántott vissza hátulról, mire felmordultam. Egyáltalán nem volt szándékomban szóba elegyedni vele, de ő ennek ellenére is erősködött. - Gyere haza, kurvára meg fogsz fázni, ha ezt így folytatod! - emelte fel hangját, mire szemet forgatva megfordultam.

- Elmondom mit lesz - szólaltam meg kis idő után - Te most szépen békén hagysz és baszott gyorsan hazamész, mert kurvára nem vagyok rád kíváncsi! - emeltem fel én is a hangom, mire az előttem álló összerezzent.

- Nem fogok nélküled hazamenni. - jelentette ki. Láttam rajta, hogy már a sírás kerülgeti, de jelen pillanatban még ez is hidegen hagyott. Azt éreztem, mint amikor először találkoztam vele. Talán még a gyűlölet egy kisebb darabja is felbukkanni látszott.

- Jobban jársz, ha hazamész - fordítottam újra hátat neki. - Látni sem akarlak. - hajtottam le a fejem, és eröt véve magamon, tovább sétáltam, ezzel magam mögött hagyva azt utánam kiabáló Jimint. Amíg ki nem tértem a látószögéből, addig kiabálta, hogy hallgassam végig és menjek vele haza, hogy nem kellene itt lennem és meg fogom bánni az egészet, mert ő csak segíteni szeretne nekem. Vicces, hogy segíteni szeretne. Akkor nem volt ilyen kibaszott segítőkész és kedves, amikor a barátnőmmel smárolt a saját házamban?!

Szerencsére ismertem Szöul ezen részét, jobban, mint a saját tenyeremet. A mérhetetlen harag ellenére, Jimin szavai körül forogtak a gondolataim, miszerint beteg leszek, ha sokáig császkálok kint, ezért jobbnak láttam, hogyha bekönyörgöm magam Jinékhez. Nem a legelső eset, amikor este rontok be hozzájuk, de ennel ellenére is úgy hiszem, hogy a szülei az előzőket sem vették észre, vagy legalább is nem igazán érsekli őket, ha már-már éjszaka állítok be hozzájuk.

Bemásztam a kerítésen, mivel a kapuhoz nincs kulcsom és ilyenkor már zárva van, majd egyenesen az ajtóhoz sétáltam, ami szintén nem volt nyitva, ezért hátra mentem a kertbe, amire Jin szobája néz. Hála az égnek, az ő szobája a földszinten van, az ablakán pedig tökéletesen be tudtam kopogni, amit először nem hallott meg, de percekkel később felfigyelt rá.

- Te mi az anyám picsáját keresel itt este kilenckor? - kérdezte röhögve, viszont szerintem valószínűleg sejtette, vagy már tudta is a választ.