Out Of The Blue [JIKOOK]

33. rész

A második és a harmadik nap is viszonylag gyorsan eltelt. Túl vagyok a legnehezebb tárgyakon, szóval a hét második felében már kissé visszavehetek. Úgy érzem, igazán jól sikerültek az eddigi érettségik és nem kell azon aggódnom, hogy felvesznek-e majd ebbe az iskolába. Jiminnel minden ugyanolyan, csak mintha most kevésbé keresné a társaságom. Lehet, hogy neki sok az az együtt töltött idő is, ami van, nem hibáztathatom emiatt. Csütörtök van és nagyjából öt perce jöttünk ki a teremből. Minho, elmondása szerint,  nem teljesített a legjobban, viszont én pont az ellenkezőjét véltem felfedezni magamon. Az angol ment a leggördülékenyebben, nem is izgultam, amikor reggel bejöttem ide. Ma be kell mennem a gimibe, ugyanis egy fotózásunk lesz Jiminnel. Ez lesz a legleső alkalom, hogy fotózni fog a sulis promóció miatt, és voltaképpen együtt szerettem volna menni Jiminnel, de pont pár perce írt, hogy ő már ott van, úgyhogy asszem ott találkozunk. Ez a fotózás annyiból fog állni, hogy egyenlőre civil ruhában próbálják majd megtalálni a legfotogénebb, legjobb oldalamat, ami kötve hiszem, hogy létezik, de Jimin szerint minden szögből tökéletesen fotózható vagyok. Mellesleg ezt is kedden este mondta, amikor úgy volt, hogy nálam alszik. Aztán mégsem lett így.

Elköszöntem Minho barátomtól és egyenesen a parkoló felé vettem az irányt. Ma is apa hoz, apa visz, csak annyi különbséggel, hogy most nem haza megyünk. Nagyon különös érzésem van vele kapcsolatban, viszont elmagyarázni nem éppen tudnám az okát. Egyre többször érdeklődik Jimin felől és sokszor tereli az asztalnál feldobott témát szerelmi irányba. Nincs ezzel semmi baj, csak eddig nem igazán csinált ilyesmiket, de ameddig nem sejti a dolgot, én simán terelem tovább a témáit.

- Szia! - virult fel az arca, amikor beszálltam mellé az autóba. - Hogy ment? - tért egyből a lényegre, mire én is halványan elmosolyodtam.

- Ez volt eddig a legkönnyebb. - dőltem hátra, amennyire csak engedte az ülés. Igaz, hogy nem volt húzós a mai vizsga, de azért ez is kellő képpen lefárasztott. - Ki tudnál tenni a sulinál? Jiminnel mára tették a fotózást és nincs túl sok időm. Itt van a ruhám is. - fordítottam oldalra a fejem, hogy lássam apát.

- Persze, mikor jöttök haza? - kérdezte. Lopva az órámra pillantottam, amelyen pontban negyed tizenhárom volt, nekem pedig voltaképpen fél egyre kelleme odaérnem és akkor végeznénk kettő körül.

- Háromra legkésőbb otthon vagyunk. - feleltem kicsit eltúlozva a dolgokat, ugyanis szívesen elmennék vele valahova enni, megenni egy fagyit, meginni valamit, de ez nyilvánvalóan nem rajtam múlik, ezért nem tudok mást mondani apának.

- Jó szórakozást. - húzta be a kéziféket, amikor megérkeztünk az iskola parkolójába, én pedig azonnal pattantam is ki az autóból, ami által csak egy gyors "szia, köszi" elköszönésre volt időm.

Szinte futólépésben közelítettem a tornaterem felé, hiszen azt mondták valamelyik nap, hogy mindenképpen ott találkozzunk. Kinyitottam az ajtót és meglepődtem, amikor csak Jimint és az egyik barátját, Yeonjunt találtam bent. Újra rápillantottam az órámra, ami huszonötöt mutatott, így köszönés nélkül siettem be az öltözőbe és vettem át villámgyorsan a ruhámat, ami egy igazán változatos szürke rövid farmer és fekete póló volt. A cipőmet is átvettem, pontosabban a papucsom, ugyanis nyáron nagyon ritkán hordok mást, mint papucsot. Remélem megértik, hogy nem akarom belerohasztani a lábam egy sportcipőbe.

Nagyot sóhajtva álltam fel a padról és mentem vissza a tornaterembe, ahol ekkor már csak Jimin volt bent. Megmosolyogtatott a tény, hogy kicsit kettesben lehetünk a fotózás előtt, ezért egy percig sem haboztam. Helyet foglaltam mellette a lelátón, mire ő mosolyogva rám emelte tekintetét. Akárhányszor belenézek abba a fekete szempárba, úgy érzem, nincs semmi problémám, semmi olyan, ami elszomoríthatna. Jimin egész lénye ezt az érzést váltja ki belőlem, hiába nincs különösebb kapcsolatunk. Ironikus, hogy ami a legmagyobb örömöt okozza, ugyanakkora bánatot képes csempészni a mindennapjaidba.