Out Of The Blue [JIKOOK]

37. rész

Hirtelen hatalmas csend lett, amikor leértem a konyhába. Mindaddig hallottam Yeonjun és Jimin nevetgélését, ahogy a polcról egyszer-egyszer leesik valami, de a lényeg, hogy mostanáig folytonos nyüsgés és zaj volt a házban. Kissé kellemetlenül éreztem magam, valamint eszembe is jutott, hogy én nem vagyok egy konyhatündér, tehát remélhetőleg ők fognak alkotni a mai napon. Jimin ide-oda ugrált, szaladgált a konyhában, egyszer egy nagyobb, máskor egy kisebb tállal a kezében, de előkerült az olló, - mivel a koreaiak mindenhez ollót használnak a konyhában - egy habverő, illetve még rengeteg konyhai eszköz. Yeonjun a pultnak támaszkodva állt és figyelte az eseményeket, én pedig öt perc elteltévek eljutottam odáig, hogy megkérdezzem, mit is akarunk pontosan csinálni.

- Nem akarok ünneprontó lenni, - mentegetőztem - de mégis mi az a gurmé kaja, amihez ennyi minden szükséges? - vontam fel az egyik szemöldököm, ahogyan végigvezettem tekintetem a tengernyi hozzávaló, valamint eszközsoron.

- Amerikai palacsintát, kimchit és limonádét fogunk csinálni. - vigyorgott családunk legfiatalabb tagja, én pedig már itt tudtam, hogy mi lesz az egészben a szerepem.

Adogatom a kellékeket.

A két fiatal nem is húzta sokáig az időt, szinte rögtön neki is ugrottak az előkészületeknek, megkértek, hogy mindenből mérjem ki a megfelelő, előírt adagot, ami még az én képességeimet sem haladja meg, így sikerült előrébb jutnunk a sütéssel. Palacsintát még úgy ahogy össze tudok dobni, de a kimchivel engem hagyjanak lógva, mert különben felgyújtom a konyhát.

Jimin és Yeonjun fénysebességgel haladtak a feladatukkal, én már kevésbé. Éppen, hogy feladatot kaptam tőlük, ami mellesleg a zöldhagyma felaprítása lett, már sikerült elvágnom az ujjam.

- Ó, hogy basznád telibe - szitkozódtam, mire Jimin a számra tapasztotta apró kezét.

- Ne káromkodj, Jungkookie! - küldött felém morcos pillantásokat, majd elővett az egyik szekrényből egy sebtapaszt. Mi nem a fürdőben, vagy esetleg a nappaliban tároljuk az orvosi dolgainkat, hanem az egyik szekrényben, a konyhában. Szerintem apa az évek során rájött, hogy mekkora analfabéta vagyok ezen a téren, ezért inkább átköltöztette ide ezeket, hogy véletlenül se tudjak akkora kárt tenni magamban. Így nézve, kedves tőle, valamint nem is hülyeség. - Mutasd ide. - nyújtotta felém egyik kezét, mire én odanyújtottam neki a megvágott, vérző mutatóujjam. - Menj, most meg, mindjárt jövök. - utasított, majd Yeonjunhoz fordult és egy gyors puszit nyomott a fiú ajkaira.

És egy újabb vágás, most a szívemen.

Felspuriztam a lépcsőn, majd azonnal a saját fürdőszobámba rohantam, hogy ne a családit vérezzem össze, ugyanis a picike vágáshoz képest, ömlött belőle a piros lötty.
Megengedtem a csapot, amiből rögtön a hideg víz alá tartottam a sérült ujjam, és vártam, hogy csillapodjon a fájdalom, valamint a vérzés. Nagyon csúnyán megvágtam magam, irtó szerencsétlen vagyok ezzel kapcsolatban. Talán le sem kéne mennem mostmár, hiszen ketten is elboldogulnak, én pedig csak a munkájukat hátráltatom.

- Jobb? - hallottam meg Jimin hangját a hátam mögül, ezért ösztönösen arrébb léptem, hogy elférjen mellettem.

- Igen, hagyd csak. - biccentettem, és már akartam is kimenni a helységből, ha nem jön utánam.

- Lefertőtlenítem és beragasztom. -jelentette ki - Addig egy tapottat sem mozdulsz innen, mert különben bezárlak ide. - fenyegetőzött, csak éppen azt nem tudja, hogy nekem az egyedülléttel már réges rég nincsen semmi bajom. - Vigyázz magadra!

- Rendben. - vontam vállat, de ekkor belépett a szobámba Yeonjun, aki ezzel együtt lent hagyta az összes készülőben lévő dolgot, amit nem tanácsos csak úgy ott hagyni.

Jimin villámgyorsan rendbe szedte az ujjamat és már szaladt is le a konyhába, hogy ott is valami vállalható állapotot teremtsen, ami miatt én kettesben maradtam a barátjával. Ennél kínosabb szituációba még talán soha nem keveredtem, vagy kevertem magam. Josszas percekig csak egymást, a földet vagy bármi mást bámultuk, de még véletlenül sem mukkantunk meg. Nincs semmi mondanivalóm Yeonjunnak, ahogyan neki sem, ezért fogalmam sincs, hogy miért van még mindig itt. Lenne ideje lemenni Jiminhez, folytatni amit elkezdtek, én meg maradhatnék a gondolataimmal itt fent.

Ahogy annak lennie kellene.

- Na jó - sóhajtott fel - Mostmár beszélnünk kell. - törte meg a kettőnk közé beállt kínos csendet Yeonjun. - Valamit tudnod kell. - pillantott a szemembe, én pedig kíváncsian vettem fel vele a szemkomtaktust.Vajon mi a fene lehet ennyire fontos?

- Hallgatlak. - bólintottam, jelezve, hogy kezdheti, amit ennyire el akar nekem mondani.

Yeonjun megköszörülte a torkát, illetve sétált egy teljes kört a szobámba, mielőtt egyáltalán belekezdett volna a mondandójába, ami egy hangyányit irritált egy kis idő után.

- Szakítani szeretnék Jiminnel. - mondta rezzenéstelen arccal, mire én teljesen lefagytam, konkrétan köpni-nyelni nem tudtam meglepettségemben. - Tudom mit gondolsz, és nem, nem őrültem meg! - emelte fel a hangját, mielőtt még bármit hozzáfűzhettem volna. Valóban le akartam hülyézni. - Nem kellett volna összejönnöm vele. Nem működik közöttünk semmi, minden olyan érzéstelen, ha van egyáltalán ilyen szó, - magyarázta - ez nem az ő hibája, nem is az enyém. - tette hozzá - Viszont, tudom mi az oka mindennek, és pontosan ezért vagyok most itt, mert máskor nem tudtam volna beszélni veled, Jungkook. - kezdett rátérni a lényegre, mire én felkaptam a fejem.

- Mégis mi az az egetrengető ok? - forgattam szemet, hiszen számomra teljesen hihetetlen volt minden, ami az imént elhangzott.

- Jimin nem engem szeret. - ingatta meg a fejét, de a csalódottságot, a szomorúságot egyáltalán nem lehetett látni rajta. Végig teljesen nyugodt és összeszedett volt, a hangja sem remegett meg, pedig egy szerelem, egy szakítás kegyetlen tud lenni a felekkel.

- Yeonjun - sóhajtottam, ő pedig azonnal a szavamba vágott.

- Téged szeret. Jimin mindennél jobban szeret téged, Jungkook. - harapta be alsó ajkát, ahogy végigmondta az utóbbi mondatot. Szemeim legalább kétszeresükre tágultak, az ereimben megfagyott a vér. A szívem gyorsabban kezdett verni, mégis volt valami, ami ezt túl szépnek tartotta. Túl szépnek, hogy igaz legyen, és ez a valami nem más volt, mint a józan eszem.

- Ne viccelj, honnan veszel ekkora baromságot? Testvérek vagyunk, nem lehet köztünk semmi, nem is lehetett és nem is lesz. - jelentettem ki, ugyanis a legbizarrabb még mindig az volt, hogy tud valamit.

- Mindent tudok, nem éri meg hárítani. - húzta el a száját. - Jimin azért van velem, mert fél saját magától, a helyzettől, az érzéseitől. - sorolta - És én nem haragszom sem rá, sem rád. Segíteni akarok, azt akarom, hogy végre észrevegyétek egymást, mert ezt már nekem fáj nézni! - csattant fel ismét.

- Ugyan mit tudhatnál erről? Jimin nem szeret engem. Ez viszonzatlan szerelem, nekem pedig érzékem van ehhez, vonzom az ilyet és undorító embernek tartom magam, amiért őt szeretem. Jimin általam lett valami olyannak az áldozata, amit nem tudok befolyásolni! - vesztettem el végleg az ömuralmam. - Testvérek vagyunk, barátok, de köztünk soha nem lehet semmi több. Jimin nem képes erre, én pedig fel kell hogy fogjam, meg kell, hogy értsem és végül, el kell, hogy fogadjam. Beadom a jelentkezésem Busanba, elmegyek itthonról és soha többet nem okozok problémát neki a saját faszságom miatt. - magyaráztam - Köszönöm, hogy segíteni akarsz, de amit hiszel, az nem az igazság. - remegett meg a hangom a végére.

- Jöttök már? - kiáltott fel az emeletre Jimin, aki ezzel pont meg tudott menteni engem az újabb dilemmába eséstől, az ezernyi megválaszolatlan kérdéstől, valamint attól, hogy eseltegesen meggondoljam magam.

Felálltam a székből, majd elindultam a földszintre, de előtte intettem Yeonjunnak, hogy jöjjön velem, ne keltsünk ennél is nagyobb feltűnést.

2020.08.28.