Out Of The Blue [JIKOOK]

36. rész

Lehúztam az utolsó csepp alkoholt is, majd az asztalra tettem a felespoharat. Kevin mellettem még a poharában lévő borral szenvedett, mialatt én három felest beküldtem. Teljesen kikészít a döntésképtelenség. Apa szavai, Jimin és barátja, az egyetem, egyszerűen nem megy. Éreztem, hogy bármelyik pillanatban eleshetek, ha nem kapaszkodom meg valamiben, ezért a konyhapultot választottam ki erre a feladatra. Minho és Yoongi egymással beszélgetnek a nappali kellős közepén, őket nem zavarja, hogy az emberek táncolni, pontosabban tombolni szeretnének ott. Jin elment mosdóba, én meg megígértem, hogy nem okozok galibát.

- Nem láttad Jint? - kérdezte a mellettem álló, aki végre valahára megitta az italát.

- Azt mondta mosdóban van. - próbáltam végigmondani érthetően, de nem igazán jött össze.

Kevin bólintott, nem sokkal később pedig el is tűnt a minket körülvevő tömegben. Alig tudtam kinyitni a szemem egy hosszabb pislogást követően, viszont ki kellett mennem a levegőre, hogy ne történjen semmi probléma. Jin úgyis megtalál, nem lesz belőle gond. Nagyot sóhajtva botorkáltam ki az előszobába, ahol pár perc után sikerült megtalálnom a kilincset, így kijutottam a friss levegőre.

Elővettem a telefonom, ki szerettem volna keresni Jin számát, hogy azért kapjon valami jelet a hollétemről, viszont mielőtt ezt megtehettem volna, megláttam Jimin instagram bejegyzését, amelyen Yeonjunnal sütiztek valami, számomra ismeretlen cukrászdában. A képet tegnap este töltötte fel, csodálkoztam volna, ha ebben a pillanatban eszegetnek valahol, ugyanis hajnali négy körül lehet. Elfogott a féltékenység. Szerettem volna azon nyomban megírni neki, hogy mennyire szeretem és milyen hülye, hogy nem veszi észre, de ahogy megnyitottam a vele való beszélgetést, valaki kikapta a kezemből a mobilomat.

- Ne is álmodj róla. - közölte ellentmondást nem tűrő hangon a legjobb barátom.

Szemet forgattam, majd minden erőmet segítségül hívtam a vele szembeforduláshoz, hiszen rettentően szédültem, ráadásul a legtöbb dologból kettőt láttam.

- Miért hagysz szenvedni? - tettem fel a legfájóbb kérdést, amire Jin csak összeráncolta a homlokát.

Utólag én is a homlokomat ráncolom, hiszen pont ő az az ember, aki megpróbálja megállítani, megakadályozni a szenvedésem. Utólag, ugyanis mostanra már felkelt a nap, ebédhez közeledhet az idő, úgyhogy haza kell mennem a saját családomhoz, nem lóghatok folyton Jinéknél, hiába vannak hozzászokva az őseink, hogy lassan már két otthonunk van.
Ülő helyzetbe tápászkodtam, majd lassan, de biztosan fel is álltam az ágyról. Iszonyúan hadogat a fejem, nem kellett volna annyit innom az éjszaka folyamán. Szörnyen másnapos vagyok, azt sem tudom, hogyan magyarázzam ki otthon, ha esetleg meglátnak, ami nyilván elkerülhetetlen.

- Köszönöm, akkor kedden? - köszörültem meg a torkom, amint kiértünk a bejárati ajtó elé.

Bólintott. - Vigyázz magadra - parancsolta, legalább is nekem inkább hangzott parancsnak, mint bármi másnak.

Elköszöntünk egymástól, én pedig elkezdtem hazasétálni. Beszéltem Jinnel a továbbtanulási ötletemről, amit személy szerint, ő nem tartott a leghobb döntésnek, mivel, hogy őt idézzem" Nem tudhatod mi történik egy teljes nyár alatt. " Amivel egyetértek, tényleg nem tudhatom, viszont az eddigiekből kiindulva semmi jó. Hamar az utcánkban találtam magam, ugyanis megint elkalandoztam, mialatt idáig elhoztak a lábaim. Még mindig hasogat a fejem, szóval szerintem, ahogy hazaérek, ledőlök egyet szunyálni.

Elővettem a kulcsomat, majd kinyitottam az ajtót, vagyis csak kinyitottam volna, ha nincsen alapból is nyitott állapotában. Összevont szemöldökkel vizsgáltam a nyitott ajtót, amikor megütötte a fülem Jimin hangja. Rögtön berohantam a házba, ugyanis kíváncsi voltam, hogy kivel beszélgethet, mert a szüleink jelenleg dolgoznak és egyikük sem itthon, tehát vagy magában beszél, vagy van nálunk egy harmadik személy is.