Out Of The Blue [JIKOOK]

7. rész

Jungkook szemszöge

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Nem hazudok, ha azt mondom, egy órája várok Jinre már megint. Illetve várunk, mert Minho is velünk jön a mai edzésre, ami különös, hiszen mindig egyedül megy, mert már előtte is gyakorol a pályán. Minho megérdemli a csapatkapitányi szerepet, nagyon tehetséges és iszonyatosan jó vezetői képességei vannak.

Órámra pillantottam, ami négy óra húsz percet jelzett és halkan megjegyzem, hogy az edzés ötkor kezdődik, szóval nem bánnám, ha jönne.

- Csá lúzerek! - lépett oda hozzánk levakarhatatlan vigyorral az arcán.

- Mire fel? - célozgatott Minho, de csórónak nem esett le, ezért kisegítettem.

- Miért van nagyobb vigyor a képeden, mint Nicki Minaj segge, haver? - egyszerűsítettem le, hogy megértse végre.

- Anyámék elutaznak a hétvégére. - vigyorgott.

Minho egy tipikus tudom mire készülsz fejjel nézett rá, ahogy én is, aztán egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.

- Bulizunk és akárki jöhet. Ez most oda fog verni. - tervezgette Jin, mi pedig bólogattunk és dobtuk fel egymás után a jobbnál jobb ötleteket. Hétvége már pont márciusba esik át, ami azt jelenti, hogy kint is tarthatjuk, mivel olyankor már jó idő lesz. Gondolkozom rajta, hogy elhívjam-e Jimint is a buliba, de annyira nagy partiállatnak nem tűnik, szóval még majd elgondolkozom rajta, ha lesz időm.

Az utunk nagyrészt abból állt, hogy a buliról beszélgettünk, néha felhozták a szerelmi életünket, amire Minho csak annyival válaszolt, hogy a lány, akinél két hónapja próbálkozik, bejelentette, hogy költöznek, ezért mostanság eléggé maga alatt van. Én nem igazán fűztem hozzá semmit, a látszat kedvéért, ha kérdeztek, azt mondtam minden rendben, holott semmi sem volt így.

- Sziasztok. - léptem be a hatalmas öltözőbe, majd elfoglaltam a szokásos helyem, a leghátsó padnál és ötlözni kezdtem. A többiek azonnal kérdezgetni és jópofizni kezdtek, ami miatt muszáj volt nekem is valami barátságos oldalamat mutatnom. Ne értsétek félre, kedvelem őket, de a folytonos csaj téma nem jön be annyira, hogy aktívan részt tudjak venni ezekben a csevegésekben.

Felhúztam a térdszorítóm, amit az orvos szogorúan követelt tőlem, miután meggyógyultam abból a kibaszott keresztszalag szakadásból. Igen, ez az oka annak, hogy nem folytathatom rendesen. Egy régi meccsen az ellenfél szabálytalan volt és meglökött ugrás előtt, pont mikor lendületet vettem. A lábam lent marad, a testem viszont mindenképpen fel akart emelkedni, így egy reccsenést hallatva szakadt el a keresztszalagom aznap. Életem egyik legszörnyűbb napja volt.

A doki és az edző is meg akartak fosztani a játéktól, mert hát valljuk be, nem tanácsos ilyen térddel egyáltalán edzeni, de kikönyörögtem.

- Ma taktikázni, illetve egy kicsit erősíteni fogunk, majd a végén lesz egy húsz perc játék is. - jelentette ki az edző - Mr. Jeon - pillantott rám - Magáról még eldöntöm, hogy beállhat-e.

Ha nem említettem volna még, két edzőnk van, illetve volt is. Az egyik, Mr. Choi, aki nem mellesleg a testnevelés tanárunk is, a másik Yoo edző bá'.
Határozottan bólintottam, majd beálltam a sorba, mivel mint mindig, most is futással fogjuk kezdeni az edzést. Utálom ezt a részét, annyira unalmas csak úgy futni.

- És még egyet! Kik maguk? Holmi kislányok, akik nem bírják a száz fekvőtámaszt? - kiabált az edző, amíg mi vért izzadva erősítettünk. - Kim Seokjin, maga még női testépítőnek sem lenne jó! - rivallt rá barátomra - Jeon Jeongguk - szólított teljes nevemen - Az utolsó fekvőre inkább nem mondok semmit, mert a végén még felidegesítem magam.

Ja, hogy most nyugodt volt?

Miután sikeresen meghaltunk, Yoo úgy döntött, hogy beállhatok játszani, hogyha odafigyelek és nem ökörködöm el az egészet. Eszem ágában sincs eszetlenül játszani, nem vagy tiennégy éves faszagyerek, hiába néz annak a sérülésem óta.

Már nagyban ment a játék, megint egy baromi jó csapatban voltam, de azért az ellenfél sem volt gyenge, hiszen most velük volt Minho. Taemin és Yoongi, a két tizenegyedikes srác jöttek lendületből, az egyik ma tanult taktikát gyakorolva, amit egyébként nagyon ügyesen csináltak, de szerencsére le tudtam vadászni a labdát és gyors megindulásból végig is tudtam vinni, de amikor el akartam dobni, Taemin kigáncsolt, én pedig a földre zuhantam.

Azonnal térdemhez kaptam, mert nagyon fájt, de pontosan nem tudtam volna megmondani, hogy mit érzek. Közel sem volt ahhoz, ami akkor történt, mégsem volt a világ legkellemesebb érzése. Valamiért Taeminnel soha nem jöttünk ki egymással, pedig vele tényleg nem voltam köcsög!

- Jézusom Kook, megvagy? - rohant oda hozzám Jin.

- Edző bá'! - ordított át a pálya másik végébe Chan - Jungkook megsérült!

- A kurva életbe! - mordultam fel a fájdalom hatására. Mit ártottam Taeminnek, amiért ezt kellett tennie? Tudja jól, hogy vigyáznom kell, ennyire nem lehet féltékeny, amiért évekig, sorozatban én lettem a csapatkapitány!

- Ezt most miért kellett Taemin? - állt le vitatkozni Minho, de miután elkiáltottam magam mindenki csendben maradt.

- Ne okoljunk senkit.

Megláttam, hogy Yoo csak méreget és tudtam, hogy nem lesz jó végkimenetele a dolognak, ezért megpróbáltam felállni, hogy elhitessem vele, semmi baja a lábamnak.

Nem vette be.

- Valaki vigye haza. - parancsolt rá a társaságra, mire Yoongi előlépett a tömegből.

- Hazaviszlek. - felelte és lassan kivezetett a tornateremből.

Nagyon meglepődtem, amikor pont ő jött azzal, hogy segít nekem, pedig eddig két szónál többet nem hiszem, hogy váltottunk egymással. Mindig megvolt a maga társaságában, ahogy én is az enyémben. Remélem nem el akar tenni láb alól vagy valami ilyesmi, mert akkor inkább hazasétálok.

- Jimin legjobb barátja vagyok. - mondta, miután be segített ülni az autóba. - Hívd ki kérlek.

Leesett az állam a hallottaktól. Honnan a nyavajából ismerik ezek egymást? Ráadásul ilyen jóban vannak? Ez a gyerek elsőtől ide jár, Jimin pedig egy hete jöhetett kábé. Látszólag teljesen más a két tizenegyedikes, nem is értem, hogy hogyan ápolhatnak ilyen szoros kapcsolatot. Nem volt meg Jimin száma, ezért villámgyorsan rákerestem instagramon, de ott sem volt fent.

- Ne szopass, hogy nincs meg a száma. - pillantott rám, mire csak megráztam a fejem. Pont pirosat kaptunk,  ezért gyorsan kikereste a fiú számát és lediktálta nekem, én pedig már hívtam is. Féltem, hogy nem fogja felvenni egy ismeretlennek, de hála az égnek nem így lett.

A házunk előtt már ott várt a fekete hajú, egy szál pizsamában. Yoongi leparkolt és segített kiszállni, én pedig megköszöntem neki a fuvart.

- Nincs mit, remélem nem zavar, hogy nem limuzinnal hoztalak. - nevetett fel, de én nem találtam annyira viccesnek. Pláne, hogy hallani lehetett a gúnyt a hangjában.

A sofőröm átadott Jiminnek, aki szó nélkül bekísért a szobámba. Alapból ellenkezdtem volna, mert nem szeretem, ha bejárkálnak, de jelen esetben inkább érdekelt a térdem,  mint ez.

- Mi történt? - kérdezte, majd megkért, hogy vegyem le a nadrágom, hogy jobban szemügyre tudja venni a lábam.

Éreztem, hogy a félreérthető kijelentése után kissé elpirultam és csak reménykedtem, hogy nem vette észre, vagy ha igen, akkor betudta az edzésnek.

- Az egyik kölyök kigáncsolt én pedig szarul estem. - mondtam. Kíváncsian fürkésztem a fiú fáradt arcát, amint próbál valamit kezdeni a megduzzadt térdemmel.

- Lejegeljük, utána várunk, amíg anyáék megérkeznek, mert nem tudlak kórházba vinni. - húzta el a száját.

Mégis miért kéne ezzel kórházba menni? Nem szakadhatott el benne még valami! Ez nem lehetséges!

Miért büntet a sors?

2020.05.07.