Out Of The Blue [JIKOOK]

23. rész

Jimin szemszöge
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Szerda van, ami azt jelenti, hogy ma találkozom Yoongival. Tegnap kezdődött a szünet, de szinte egész álló nap Jungkookkal voltam, amit egyébként nem bánok, mivel nagyon élveztem, csak úgy érzem szükségem van most a legjobb barátomra, mert egyre nagyobb a baj. Korán reggel elmentem anyával bevásárolni, így a többieknek nem kellett ezzel foglalatoskodniuk. Amikor nem laktunk itt, mindig korán megcsináltuk a nagybevásárlást, hogy a nap további része szabad legyen ilyen szempontból. Miután ezt letudtuk, felszaladtam a szobámba, hogy a maradék képszerkesztést elkészítsem, mivel hiába van szünet, a tanárom rengeteg feladattal árasztott el minket erre az időszakra is.

- Szia Öcsi - nyitotta résnyire az ajtóm Seungheon. Általában öcsinek hív, amivel egyáltalán nincs bajom. Örülök, hogy megkapom tőle a kellő "apai szeretetet". - Jungkook merre van? - érdeklődött.

- Szerintem még alszik. - feleltem az órámra pillantva, ami fél tizet mutatott. Láttam rajta, hogy nagyon örlődik magában, amire már volt példa ezelőtt, pontosabban ugyanez történt. Beszélni szeretett volna a fiával, de ő aludt, aztán nekem kellett felkelteni, mondván, hogy rám úgysem fog annyira haragudni, mint rá. Elmosolyodtam, mivel nem volt ellenemre, hogy ismét felkeltsem, de azért tudni szerettem volna , hogy valóban ez-e a feladatom.

- Felkeltsem? - kérdeztem.

- Jövök neked egy koktéllal! - tapsikolt, mire felnevettem, bár a koktélos részt egyáltalán nem értettem. Mit sem törődve a kijelentésével, átbattyogtam Jungkookhoz, ameddig Seungheon visszament a földszintre.

Ahogy beléptem a még mindig sötét szobába, megbizonyosodtam róla, hogy a bátyám javában húzza a lóbőrt. Próbáltam a lehető leghalkabban odaosonni az ágyához, amire fel is másztam, mert én szerencsétlen, pont a másik oldalról mentem oda. Az a kis semmitmondó, beszűrődő fény is az ő arcát világította meg. Sosem értettem hogyan lehet valaki alvás közben is tökéletes, de neki valahogy még ez is összejött. Ahelyett, hogy elkezdtem volna keltegetni, inkább csak az alvó lényét nézegettem. Ahogyan teltek a napok, a hetek, úgy kezdtem valami egészen különöset érezni iránta, amit ma meg is szeretnék beszélni Yoongival. Jungkook egyszerűen csak tökéletes. Hiába próbálja elrejteni a gyengéd, törődő énjét, amikor kettesben vagyunk, valamiért képtelen rá. A csókunk óta baromi nehéz kivernem a fejemből az idősebbet, nincs olyan nap, amikor ne játszódna le a fejemben újra és újra az a pár perc. Valami gond van velem, ezért sürgősen tenni kell ellene.

- Hyung - vezettem ujjaim rózsaszínes tincsei közé. - Ébresztő. - suttogtam, majd áttértem az arca cirógatására, aminek hatására, már kinyitotta sötétbarna szemeit.

- Mhvég öth pherch. - motyogta, és újra lehunyta szemeit. Megelégeltem, hogy nem akar felkelni, ezért gyorsan az ölébe másztam, amire már tényleg kipattantak a szemei. Néha rohadt furcsán viselkedik velem. - Fent vagyok.

- Apud beszélni szeretne veled. - mondtam, még mindig az ölében ücsörögve. - Kelj fel, aztán menj le hozzá. - szálltam volna le róla, de visszarántott és szoros ölelésbe vont. Szeretem, amikor megölel, hiszen egyfajta védelmet éd biztonságérzetet nyújt, ugyanakkor viszont előjönnek a fura érzelmeim.

- Köszi, hogy szóltál. - mosolyodott el, majd gyors, mégis gyengéd puszit nyomott a homlokomra. Szívem hirtelen hatszor gyorsabb tempót diktált, a pulzusom az egekbe szökött és rendesen remegni kezdtek a végtagjaim. Éreztem, hogy vészesen vörösödik az arcom, ezért kipattantam az ágyból és szó nélkül ott hagytam Jungkookot.