Reggel az ébresztőm idegesítő hangjára keltem. A párnámba fúrtam a fejem, mondván, hogy én bezzeg nem fogok kikelni innen, mert semmi kedvem suliba menni. A tegnapi után el sem tudnám játszani, hogy minden oké, nemhogy Sooyounggal csináljak bármi olyat. Félreértés ne essék, nagyon szeretem a lányt, de nem úgy, ahogy ő engem. Szégyellem magam emiatt, de nincs bátorságom szakítani vele egy év hazudozás után sem. Erőtt vettem magamon és nyöszörögve ugyan, de felkeltem az eddigi kényelmes pozíciból és átslattyogtam a fürdőszobámba. Belenéztem a hatalmas tükörbe, ami tökéletesen adta vissza szörnyen kinéző valómat. Ha nem tudnám, hogy csak szimplán gyenge vagyok, még magamról is simán elhinném, hogy alkoholizálok. Egész este ha aludtam négy órát, akkor sokat mondok. Egyszerűen nem hagyott nyugodni a tudat, hogy ki is az új családtag. Most természetesen jöhetne a kérdés, hogy miért utálom ennyire, holott két mondatnál többet nem váltottunk egymással. Nos, hát addig nincs vele bajom, amíg meg nem szólal. Miután viszont kinyitja a száját, nem vagyok képes egy légtérbe maradni vele. Igen, ezt abból a pár pillanatból megállapítottam hétfőn.
Miután megmostam a fogam és az öltözködéssel is készen voltam, apa bejött és megkért, hogy csekkoljam le Jimint, nehogy elaludjon vagy bármi, mert Jieunnek ma szabadnapja van és alszik. Nem is kell mondanom mennyire örültem, hogy én kaptam ezt a megtisztelő feladatot, így unottan kopogtattam a folyosó végén lévő ajtón. Tegnap ezt a szobát kapta, mert a szülők elmomdása szerint nem árt, ha közel van hozzám. Hát szerintem meg de. Mivel nem hallottam semmit, ezért feltételeztem, hogy húzza a lóbőrt, szóval inkább benyitottam a szobába.
Meglepetésemre nem aludt, hanem éppen akkor lépett ki a fürdőszobájából, egy szál törülközőben. Felsőtestén néhol még ott voltak a fürdésből maradt vízcseppek, amik egymás után gördültek le és tűntek el a fehér anyaghoz érve. Hasán halvány kockák látszódtak, haja kissé nedves volt, rakoncátlan tincsei szemébe hullottak, amit azonnal el is tűrt onnan. Nagyot kellett nyelnem a látványra, hiszen tényleg baromi jól néz ki. De a kinézet nem ér semmit.
- Csak azért jöttem, hogy szóljak - néztem sötétbarna szemeibe - nemsomára indulunk. - közöltem és hátráltam pár lépést, mire az előttem álló csak bólintott egyet.
- Gyalog jársz? - kérdezte, ami ismételten meglelett, hiszen azt hittem lezártuk a beszélgetést.
- Kocsival - feleltem és elhagytam a szobát.
Megráztam a fejem, ugyanis az imént elémtáruló látvány még mindig szemeim előtt lebegett, pedig nagyon nem kellene. Soha nem néztem meg a fiúkat, annak ellenére, hogy a saját nemem érdekel, de ő valahogy nem tudta elkerülni a figyelmemet. Annyira gyönyörű, olyan tökéletes teste van. Vékony, akárcsak egy lány, mégis elég izmos. Kár, hogy ennyire irritáló.
Megittam a szokásos reggeli kávém és bepakoltam a táskám, majd leültem a nappaliban lévő kis fotelre, amíg Jiminre vártam. Őszintén nem akartam elvinni suliba, de ha már egy helyen lakunk és ugyanoda járunk, nem igazán van más választásom, külömben apa leszedi a fejem, ami valljuk be nem valami jó dolog.
- Mehetünk? - Kérdeztem, mikor megjelent mellettem.
- Te most tényleg elviszel? - Pillantott körbe, hogy biztosan neki szóltam-e. Nem baszki, véletlen ülök itt tíz perce.
- Nem úgy tűnik? - kérdeztem gúnyosan, mire csak megforgatta a szemét és követett az autómig - Édes Istenem.
- Te ilyen bunkón is születtél, vagy később lettél az? - kérdezte, én pedig azt hittem ott helyben leszopom magam. Ma még egy rossz szavam nem volt hozzá, vagyis annyira rossz, de már most cseszekszik velem.
- Mindig ilyen idegesítő voltál? - kontráztam, aminek hatására inkább elhallgatott, így az utunk hátralévő része csendben telt.
Szerencsére nincs messze az iskola, így nem sokat kellett vele kínos csendben ülnöm. Mikor odaértünk két idegenként folytattuk tovább a napunkat. Én mentem a tesiórámra, ő fogalmam sincs hova, azt sem tudom, hogy milyen szakom tanul.
Átvettem a tesicuccom és besiettem a terembe, ahol Mr. Choi már felsorakoztatta az osztályt. Szerencsére nem szidott le, amiért két perccel később értem be az órájára, mivel engem bír. Amíg le nem sérültem, én voltam a suli kosárcsapatának kapitánya egészen négy éven keresztül. Ez volt az egyetlen dolog, ami igazán boldoggá tett, de a szalagszakadásom miatt fel kellett adnom a versenyzést és csak az edzéseken vehetek részt. Fél év alatt nagyjából elfogadtam a sorsom ezen részét, de mégis iszonyúan rossz érzéssel tölt el a tudat, hogy nem lehetek szabad soha többé.
- A mai duplaórán először kosarazni fogtok, mivel nemsokára itt a tavaszi forduló. - hallottam meg a tanár mély hangját. - Jungkook, ha szeretnél, beállhatsz játszani, ha nem, akkor kérlek menj a lányokat felügyelni. - intézte felém szavait. Persze, hogy beállok! Milyen hülye feltételezés volt ez!
Kezembe vettem a lasztit és a csapatok elosztása után el is kezdtünk játszani. Minho és Jin az én csapatomba voltak, Seungmin és Kevin az ellenkezőben, ezért viszonylag nehéz dolgunk volt, de nem érdekelt, mert nagyon örültem, hogy végre játszhatok egy kicsit.
Az órák hamar elröppentek és mire észrevettem, már az utolsó angolom előtti szünetben üldögéltem a szokásos társaságommal.
- Sziasztok fiúk. - hallottam meg egy ismerős hangot, mire felkaptam a fejem. Úr Isten, mára hívtam át Sooyoungot.
Egyszerre köszöntünk a barátnőmnek, aki egyenest az ölembe ült és onnan beszélgetett tovább.
- Mikor menjek? - kérdezte, én pedig nem tudtam mit is kellene mondanom.
- Elhozlak suli után. - mosolyogtam - Ez lesz az utolsó órád? - kérdeztem, ő pedig bólintott, majd egy hosszabb csókba invitált.
Megcirógattam puha arcát és egy utolsó puszit nyomtam az említett helyre, aztán mindketten mentünk órára. Az angol mindig nagyon hamar eltelt, legalább is szerintem. Jin szerint már megkérőjelezném, mivel mindegyik órát végigszenvedi szegény.
- Tippelj ki költözött hozzánk tegnap. - rebegtettem meg pilláimat. - Igen, Park Jimin.
- Mi? Azta, Kook ezt jól beszoptad - kapta szája elé kezét. - Nem kellett volna bunkóznod vele. - vont vállat és visszahúzta a karom, mert majdnem elsétáltam Soo mellett.
Elköszöntem a legjobb barátomtól és barátnőm kezéért nyúlva jeleztem, hogy induljunk. Össszekulcsoltam ujjainkat, majd nagyot sóhajtva haladtam tovább vele az oldalamon. Mikot leértünk a lépcsőn, összefutottunk Jiminnel, aki csak kérdőn pillantott ránk. Bakker őt is haza kellene furikáznom?
- Hazasétáljak? - érdekezett a kérdés tőle, amikor kiértünk az épület elé. Legszívesebben rávágtam volna, hogy igen, de Soo előtt nem akartam ezt az oldalamat mutogatni, ezért heves fejrázásba kezdtem és at autó felé kezdtem lökdösni.
- Szia, te vagy Kookie tesója? - villantotta ki a fogait a barátnőm.
- Szia, igen én - mosolygott vissza. - Jimin vagyok. - Mutatkozott be röviden.
- Te vagy az új fotós srác, ugye? - folytatta a kérdezgetést.
- Aha, a költözés miatt jöttem csak át. - felelte rövidre zárva.
A kormány mögül hallgattam, amint a két tizenegyedikes végigbeszéli az utat. Fura volt, hogy ennyire jól kijönnek egymással, ráadásul sok bennük a közös. Igen, ez által jó sok mindent megtudtam róla, akaratlanul is. Többek között azt is, hogy mi a kedvenc színe. Melyik fiú szereti a lilát? Buzi létemre nem kedvelem ezt a színt ennyire!
- Ha van kedved valamikor összefuthatunk hárman is. - Lelkesedett be Sooyoung, de Jimin hála az égnek, elutasította az ajánlatot, aztán el is vonult a saját szobájába, ezzel kettesbe hagyva engem és a barátnőmet.
2020.05.01.
Most nagyon benne vagyok a posztolásban, remélem nem bánjátok^^
ESTÁS LEYENDO
Out Of The Blue [JIKOOK]
De Todo"Ő csak váratlanul itt termett és fenekestül felforgatta az életem" Jeon Jungkook, a tizenkilenc éves, végzős gimnazista, aki édesapjával éli mindennapjait egy hatalmas házban. A kis család látszólag tökéletes életet él, a pénz sosem volt akadály se...