Out Of The Blue [JIKOOK]

13. rész

Jungkook szemszöge
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Az iskolába érve, fáradtan csapódtam be a padomba. Nagyon szarul alszom egy ideje, pontosabban a buli óta. Te jó ég! Semmi, ismétlem semmi nem maradt meg belőle, annyit tudok, hogy lefeküdtünk Sooval, mert másnap írt, hogy ismét fantasztikus volt velem. Örülök, hogy a kedvében tudtam járni, de annak már kevésbé, hogy ehhez felejtésig kellett innom magam. Apa ragaszkodik hozzá, hogy hívjam meg valamikor Sooyougot vacsorára, mert úgyis rég töltöttünk így együtt időt, amiben igaza is van. Mindenek előtt ki kell pihennem magam, mert egy ilyen családi vacsora minden esetben megterhelő. Egy az, hogy egyeztetni kell  aka meg kell találni a tökéletes időpontot, másik, hogy azt az állandóan feszült hangulatot sem könnyű feloldani.

Bármelyik pillanatban betoppanhat a tanár, de a többiek még mindig valahol a folyosókat járják és szarnak az egészre, holott alig két hónap az érettségiig. Alapból engem sem annyira érdekel, hiszen fel vagyok készülve, amennyire csak lehet.

- Jó reggelt fiatalok - lépett be az ajtón a matek tanár és már vette is kezébe a tollat, hogy negyvenöt percig untasson minket a hülye egyenleteivel. Ezen a héten csak egyenletezünk, ami azt jelenti, hogy végig segítenem kell Jinnek.

- Már most nem vágom mi van - bámulta értetlen arccal a táblát, mire hangosan felnevettem.

- Jeon Jeongguk! - szólt rám a tanár, mire elnézést kértem és visszafordultam beszélgetni. Úgyis háttal van nekünk, amiről nem tud, az pedig nem fáj.

- Na figyelj te szivacs agyú - dőltem rá a padra és egy mély levegő után magyarázni kezdtem neki az anyagot.

Ma rövid napunk van, ami öt órát jelent. Valami ünnepség lesz megtartva az iskolánkban, ezért az összes diáknak el kell húznia a csíkot, ahogy kicsöngetnek. Kivételesen gyalog jöttem suliba, mivel azt gondoltam, attól majd felfrissülök. Nem mondom, hogy nem segített, de még mindig elég zombi vagyok, szóval az utolsó órát kibírni is egy csoda lesz.

- Sziasztok! - szaladt be a terembe Soo, majd azonnal a nyakamba vetette magát. Adtam neki egy rövid csókot és megkértem, hogy üljön az ölembe. Nem kellett kétszer kérnem.

- Helló - állt meg előttünk zsebre vágott kezekkel Jimin, amin baromira meglepődtem. Egy alkalom sem volt még, amikor feljött.

- Hát ti? - kérdeztd helyettem Jin - Te vagy Kook öccse? - kontrázott Minho.

- Igen ő az! - szólalt fel az ölemben ülő. - Szegénynek nem sikerült jól Minával, úgyhogy gondoltam felhozom ide, hogy jobb kedve legyen. - tette hozzá halkabban, hogy ne hallja az egész osztály a tesóm szerelmi bánatát.

Mellesleg nem is tudtam, hogy bárkivel alakulna neki. Ahogy ezt Sooyoung kimondta, hatalmába kerített egy különös, rossz érzés, de amikor viszont azt mondta, hogy nem lett jó vége, ez megszűnt létezni. Egyre furcsábban viselkedem, hogyha Jimin a közelemben van. Néha olyan, mintha elmenne az eszem. Többet foglalkozom vele, többször segítek neki, többet gondolok rá, mind akaratom ellenére, és ez kezd megrémíteni.

- Jungkookie - szólított meg gondolataim főstereplője. Nem nagyon szokott becézni, sőt, szinte még soha nem csinált ilyet, de be kell vallanom, hogy tőle aranyosnak találtam. - Hogy mész haza?

- Gyalog a srácokkal - mutattam a két legjobb haveromra, akik csak diadalittasan mosolyogtak Jiminre. - Gyere velünk. - kacsintottam, ő pedig látszólag erősen vacilált, de végül beleegyezett.