Out Of The Blue [JIKOOK]

46. rész

Jimin tegnap nem velem aludt, hanem átment a saját szobájába, mert elmondása szerint nem akar zavarni engem azzal, hogy ő alszik. Szegény hulla fáradt volt, amikor hazaértünk, amit meg is tudok érteni, mivel össze-vissza rángatták őt, hogy most melyik pontból fényképezzen, most akkor szaladjon vissza valamiért és mindezt két órán keresztül csinálták vele. Mellesleg fasza képek születtek, végre valahára van egy normális csapatképünk is, Jiminnek köszönhetően.

Ma megyünk, pár perc múlva véget is ér az utolsó óránk, aztán mehetünk is haza. Mindkettőnknek osztályfőnöki órája van jelenleg, ahol valószínűleg nekik is arról beszél az osztályfőnök, hogy milyen király lesz a kirándulás, valamint miket kell majd vinni és mégegyszer elmondja a programokat. A miénk ugyanezt csinálja, nagyon be van zsongva. Nem szeretné az utolsó osztálykirándulásunkat elrontani, ezért már öt hónapja ezen dolgozik.

- Van itt még egyetlen egy hír, aminek biztosan örülnétek, hiszen a legtöbb pillanat meg lehetne örökítve! - mosolygott az ofő. - Még nem száz százalék, viszont arra gondoltam, hogy megkérhetnénk Park Jimint, jöjjön el velünk a kirándulásra. - avatott be minket, mire én félrenyeltem a semmit és köhögni kezdtem. Jin mellettem pimasz tekintettel bámult rám, amiért legszívesebben megütöttem volna.

- Elnézést! - emelte fel a kezét Eunho - Hogyan tudna velünk jönni, ha neki is akkor van az osztálykirándulása? - tette fel a legértelmesebb kérdést, amire tényleg kíváncsian vártam a választ. Nem azért, én nagyon örülnék, ha velünk jönne, csak tudom, hogy szereti az osztályát.

- Mint tudjuk, Jeongguk és Jimin testvérek, így talán - fordult felém - a segítségeddel meg tudjuk győzni. - mondta, mire habozva, de bólintottam.Nem tudom mennyire jó ötlet, mindenesetre meg fogom kérdezni én is tőle, ugyanis gondolom nem én leszek az első, aki ezzel a témával megy hozzá.

Óra után gyorsan összepakoltam, elköszöntem a többiektől és már siettem is Jimin terméhez, hogy mehessünk végre haza. Tudom, hogy nagyon izgul még mindig, ezért szeretném, ha a lehető legkevesebbet gondolna az útra és inkább el tudnám terelni valamivel a figyelmét.
A terem előtt állva vártam őt, gondoltam sokáig kell várakoznom, mivel fényképészetről nem engedik ki őket túl gyorsan, viszont meglepetésemre, pár pillanattal később már kint volt a folyosón.

- Akkor mindened el van pakolva? - kérdezt, ahogy beült az autóba. Néha tényleg azt hiszem, hogy az anyám, olyan anyukásan tud viselkedni.

- Igen, apát ismerve már minden cuccunk a kocsi csomagtartójában van, ne aggódj. - kuncogtam, mire ő nagyot sóhajtva csatolta be a biztonsági övét.

Hagytam, hogy tudjon egy keveset relaxálni , amíg hazaérünk, onnantól kezdve úgyis újra elkezdődik a kapkodás, a számonkérések és a szüntelen pánik. Ez már csak így szokott menni a Jeon házban, én teljesen hozzá vagyok szokva. Jimin látszólag elég fáradt volt, de az izgatottságát nrm tudta volna leplezni. Hiába ült csendben, lehunyt szemekkel mellettem, láttam rajta, hogy majd kiugrik a szíve a helyéről.

Amikor megérkeztünk, Jieun és apa már a kertben pakolászták az utolsó szükséges holmikat. Apa intett, hogy siessünk, ugyanis a gép másfél óra múlva indul és még oda is kell érni, be is kell csekkolni és sorolhatnám. Nem szereti az utolsó pillanatra hagyni a dolgait, mégis valahogy minden alkalommal sikerül neki. Szemetforgatva rohantam be a házba, hogy leellenőrizzek mindent, majd mindketten felkaptunk egy kisebb táskát és szaladtunk is vissza a szüleinkhez.

- Jó, még időben vagyunk. - sóhajtott apa, amikor már mindenki az autóban ült.  Apa egyik barátja jön majd a kocsiért, amikor mi elmentünk, szinte mindig őt kérte meg erre, így már gondolom meg sem lepődik, hogy ismét utazunk Jejura. - Milyen napotok volt? - fordult hátra Jieunnel együtt, csak apa vissza is fordult, mivel nem akart belehajtani egy oszlopba sem.