Out Of The Blue [JIKOOK]

17. rész

Két hete szinte hozzá sem szóltam Jiminhez. Számos alkalommal próbált nyitni felém és beszélni velem, de mindig inkább magamba fordulva vártam a csodát. Két napja befejezte, feladta, hogy bármire is jusson velem, azóta tényleg reggelente köszönünk csak egymásnak. A suliban is észrevették, hogy valami nem oké Sooyounggal és velem, mert sosem látnak minket együtt. Ami Soot illeti, vele sem igazán tartom már a kapcsolatot. Úgy voltam vele, hogy ha készen állok rá, meg fogom keresni, de ez a nap sem ma jött el, úgyhogy inkább csak összepakolom a holmim és hazamegyek, mert vészesen közeledik az érettségi, illetve nemsokára itt lesz a tavaszi nyitómérkőzés is, amin szintén részt kell vennem valamilyem formában.

Mélyet szippantottam a friss tavaszi levegőből, amikor kiértem a suliudvarra. A diákok zöme most végezhetett, mert hatalmas a nyüzsgés a kapunál és a földszinten is alig lehet közlekedni. A szokásos duóval az oldalamon indultam haza, szintén gyalog. Már egy ideje jobban alszom, de ettől függetlenül élvezem, hogy ilyen szép időben sétálhatok. Minho és Jin a mai kosáredzésről tárgyaltak, míg én az utat bámulva haladtam egyenesen előre.

- Te is jössz ma? - bökött vállba Minho.

- Nem tudom, elvileg már mehetnék. - vontam vállat. Olyan szinten kikészített az egész két héttel ezelőtti műsor, hogy konkrétan sehova nincs kedvem menni, még a kosarat is képes vagyok hanyagolni emiatt.

- Még szép, hogy jön! - karolt át oldalról Jin, mire mosolyogva megingattam a fejem.

- Mi bánt még ennyire? - érdeklődött Minho.

Na igen, ő nem igazán tudja a történetet, annyit mondtam el neki, hogy Sooyoung és Jimin smároltak, amíg én tudtukkal lent maradtam apáékkal, viszont az a része véletlen kimaradt a mesélésemből, hogy voltaképpen meleg vagyok és vonzódom Jiminhez. Minho annak ellenére, hogy az egyik legjobb haverom, nem tudja, és nem is hiszem, hogy sejti a   dolgokat, bár, ha Jint nézzük, pontosabban azt, hogy őt teljes mértékben elfogadta, akkor nálam sem lenne probléma, bár én nem igazán akarom jelenleg elárulni ezt az apró részletet.

- Összekapott Jiminnel. - felelt helyettem  Jin.

- Miért nem beszéled meg vele? - kérdezett vissza.

- Nagyon bonyolult az egész. - sóhajtottam - A lényeg, hogy egy méretes fasz voltam vele a történtek után napokig, plusz egymáshoz sem szólunk hetek óta, úgyhogy nem tudom mit mondhatnék. - magyaráztam.

- Akkor jobb lesz, ha kitalálod, mert az út másik oldalán sétál. - vigyorgott rám Jin, én pedig hirtelen lefagytam.

Szerintem nem lenne a legbölcsebb döntés a hazafelé vezető úton megvitatni az eddigieket, mivel simán kilökbet egy kocsi elé, vagy esetleg egy busz elé, ami éppen erre jár. Tudom, hogy neheztel rám, azt is, hogy rengeteget romlott a kapcsolatunk az utóbbi időben, ezért sem gondolom megfelelőnek az időzítést, ahogy azt sem akarom, hogy ország-világ hallja a káosz címmel ellátott életünket.

- Majd otthon. - zártam volna le ennyivel, de az út végi kanyarnál Minho átlökött a másik oldalra, amit a testvérem is észrevett, így már elkerülhetetlen volt szóba elegyedni vele.

Visszapillantottam a másik irányba tartó két mamlaszra, akik összemosyogva integettek nekem, Jin még puszikat is dobált, Minho pedig a saját seggét csapkodta. Esküszöm, hogy fogalmam sincs miért barátkozom velük.

Némán ballagtunk egymás mellett, tisztes távolságot tartva. Sem ő nem tervezett kezdeményezni, sem én. Először is azért, mert nem igazán gyártottam le a fejemben, hogy mit is szeretnék neki mondani, másodszor pedig kínosnak éreztem a helyzetet. Bevallottam magamnak, hogy eléggé kedvelem, most mégis két idegenként sétálunk egymás mellett, holott anyáék kapcsolatát tekintve, jó sokáig élünk majd még egy fedél alatt.