Sötét szerelem

Muglis dolgok

- Akkor ne hívj a vezetéknevemen Merlinre mondom! – szóltam rá nevetve, betömve még egy adag ételt a számba.

- Szét fogsz pukkadni. – mondta, de mégis jókedvűen figyelte, ahogy az alacsony és vékony lány elpusztít egy hadseregre elég adagot. Bár én nem figyeltem, de Draco észrevette, hogy többen is érdeklődve néznek felénk. Mint azt jól sejtettem, nem az a mosolygós, kedves fiú a többiekkel. De velem ilyen volt és ez nagyon tetszett.

- Hé, Rosie! – kiáltott nekem Fred. – Ők itt Hermione és Harry. Ront pedig már ismered. Be akartuk neked mutatni őket mielőtt elmegy az első nap. – nézett rá Georgera.

- Sziasztok. – álltam fel, hogy kezet rázhassak velük. – Rosalie Amleia Blackwood. – mondtam

- Blackwood? – Kérdezte a kócos hajú lány. – Már mindent olvastam a családodról. Igazán lenyűgöző múltatok van. – mondta és kezet rázott velem. – Ohh, mellesleg Hermione vagyok. Hermione Granger. – üdvözölt határozottan. Én kissé meglepődtem és meg is ijedtem tőle az az igazság, de azért mosolyogva fogadtam üdvözlését.

- Te pedig biztos a híres Harry Potter vagy. – néztem a szemüveges fiúra, aki mintha szellemet látott volna úgy nézett rám.

- Ohh, izé... Igen... Igen én vagyok de egyáltalán nem híres... nyögte ki végül és ő is kezet rázott velem.

- Nos, igazán örülök az ismeretségnek, remélem még látjuk egymást, de ha nem haragszotok meg én most vissza megyek a hálókörletembe lepihenni. – mondtam mire ők mosolyogva bólintottak. Gyorsan megöleltem az ikreket, majd elindultam, de Fred vissza húzott.

- Jó pihenést, kedvesem. – zárt a karjai közé és adott egy puszit az arcomra. Hirtelen elvesztem a szemeiben és éreztem, hogy egyre közelebb hajolok hozzá.

- Fred gyere már! – szólt Nate és George egyszerre, mire kissé zavarodottan megköszörültük a torkunkat és külön irányokba indultunk.

Mivel aznap már nem volt tanítás, tekintve, hogy este érkeztünk meg, nem volt sok teendőm. Kipakolás után leültem a klubhelységbe és rajzolni kezdtem. Még a francia iskolámban mutatták a muglik ceruza nevű találmányát, amivel kifejezetten jobban lehetett alkotni, mint azokkal a nyavalyás pennákkal. Ahogy elmélyülten rajzolgattam, éreztem, hogy a kanapé besüpped mellettem, majd megcsapta az orrom a borsmenta és a zöldalma illata.

-Mit csinálsz, Blackwood? – Hajolt közelebb, elmélyedve kézmozdulataimban.

- Mondtam már, hogy szólíts Rosienak. És rajzolok, DRACO. – válaszoltam, fel sem emelve a fejem.

- Mi az a kezedben, ROSIE? –

- Ez, kedves sárkány, egy ceruza. Mugli találmány, valószínűleg ezért nem ismered. – mondta,

- Minek használsz mugli találmányokat? És miért hívsz sárkánynak? –

- Először is, azért hívlak így, mert a neved jelentése sárkány. – emeltem rá tekintetem. – Ezt – emeltem fel a ceruzát – pedig azért használom mert sokkal szebben lehet vele rajzolni. Gyere nézd meg. – mondtam, mire közelebb húzódott én pedig egy új rajzot kezdtem. Gondoltam, ha már úgyis ő van itt mellettem, akkor rajzolok egy sárkányt. Draco közel hajolva figyelte minden mozdulatom, miközben engem teljesen megbabonázott az illata. Amikor befejeztem a rajzot ámulva nézett rám.

- Megtarthatom? – kérdezte, mire mosolyogva bólintottam és a kezébe adtam a rajzot. De előtte még rá firkantottam, hogy Rosietól Dracónak, barátságunk első emlékeként. –Honnan ismersz te ilyen dolgokat? – kérdezte a ceruzára mutatva.

- Az előző iskolámban sokat tanulmányoztuk a mugli dolgokat. Sok professzor úgy gondolta hasznosak lehetnek még számunkra. – válaszoltam vállat vonva.

- Hmm, nekem Apám sosem engedte volna, hogy ilyenekkel foglalkozzak, vagy használjam őket. Ő régen zongorázott, de amikor rájött, hogy a muglik is használják, soha többé nem nyúlt hozzá. Így most porosan áll egy kis szobában. – mondta elmélyülten.

- A családjainknak nagyon más a felfogása a világról. –

- Szerintem nekünk is eléggé különböznek a nézeteink. – mondta, én pedig bólintással jeleztem, hogy egyet értek. Végül is ebben teljesen igaza volt.
- Valóban. De talán változtathatunk kicsit egymás véleményén, hogy jobban kijöjjünk és talán jobban megértsük a világot. – vontam meg újra a vállam

- Nagy szavak ezek egy ilyen kislány szájából. – válaszolta komolya, de amint ránéztem kitört belőle a nevetés.

- Ha-ha , nagyon vicces vagy sárkány. – grimaszoltam rá és megforgattam a szemem. Dracóval még órákig beszélgettünk egymással a múltbeli eseményekről, a családjainkról és ahogy telt az idő, egyre inkább úgy éreztem, hogy mindent tudunk egymásról. Olyan volt az egész mintha haza érkeztem volna. Nem gondoltam semmi másra csak erre a fiúra, aki már az első napomon barátságot akart kötni velem és aki a többiek szerint rajtam kívül mindenki mással szörnyen viselkedett. Nem tudtam miért én vagyok a kivétel, akivel kedves és nem tudtam meddig fog tartani ez a kedvesség, de szerintem ő is hasonló képen érzett. Draco beavatott az iskolai pletykákba és hogy melyik órától mit várjak és ki fogja tanítani. Mielőtt elmentünk volna aludni, Draco komolysággal nézett rám és azt mondta vigyázzak Potterékkel. Persze rendes választ nem adott rá, hogy miért, de egyenlőre semmi okom nem volt nem bízni benne, így nem kérdezősködtem, de nem is akartam megszakítani minden kapcsolatot új ismerőseimmel.