Sötét szerelem

Kezdődik a nyár

Az egész varázslóvilágot megrázta Dumbledore halála, és az év végén letörten ültünk a vonaton úton hazafelé. Dracoval nem tudtam beszélni azóta az este óta sem és kezdtem érte nagyon aggódni. Egyre több diáktól hallottam, hogy nem jönnek vissza a következő évben, mert a szüleik túlságosan féltik őket. Néma csendben ültünk öten egy kabinban hazafelé tartva.

-Rose? – szólított meg Maeve.

- Igen? – kérdeztem vissza továbbra is kibámulva az ablakon.

- Mi történt a hajaddal? –

- Nem tudom, Maeve. Ti visszajöttök jövőre? – fordultam feléjük.

- Igen. – válaszolták mind szinkronban.

- Mit gondoltok milyen lesz?- kérdezte Nicholas. – Most, hogy nincs Dumbledore. –

- Én már semmit nem tudok, Nicholas. – ingattam meg a fejem és visszafordultam az ablakhoz.

Régen jártam otthon. Rettentően régen. Persze leveleztem a szüleimmel, vagyis inkább apámmal, de ő soha semmi jót nem tudott mondani az otthoni helyzetről. Anyám kezd jobban lenni és egyre többet beszél, de engem okol a bátyám halála miatt. Nem számítok túl sok jóra ezen a nyáron.

-Szia kicsim. – üdvözölt apám az állomáson, nyomva egy puszit a fejem tetejére. Én szorosan megöleltem őt és hálásan néztem rá amiért kijött elém.

- Szia. Anya? –

- Nem érezte jól magát. – válaszolta, de éreztem, hogy füllentett. Anyám valószínűleg nem akar látni engem.

- Tudtommal egy apa és a lánya között nincsenek titkok. – mondtam, mire ő nagyot sóhajtott.

- Nézd, Rosie. Úgy döntöttünk anyáddal, hogy külön utakon folytatjuk. Ő már nem boldog velünk én pedig nem bírom elviselni ahogy rólad beszél. Nem tudom tovább hallgatni. Megkértem, hogy amilyen hamar csak lehet költözzön el. – válaszolta én pedig döbbenten néztem rá. Apám alig mert a szemembe nézni, mintha csak azt hinné haragszom rá.

- Köszönöm, hogy kiálltál értem, apa! – mondtam és szorosan megöleltem őt. Apa először döbbenten fogadta a reakciómat, majd szorosan megölelt és hazamentünk. Anya már nem volt otthon és valószínűleg többet nem is fogom látni, de furcsa módon nem vagyok emiatt szomorú. Ő döntött úgy, hogy nem képes velem tovább élni és nem képes többé lányaként tekinteni rám. Apával remekül megvoltunk ketten. A házba visszatértek a fények és a nevetés. A bátyám szobája újra nyitva állt és apámmal hajnalig tartó kártyapartikat rendeztünk ott, egy kicsit úgy érezve, hogy Nate is velünk van.

Minden nap írtam Draconak egy levelet, hogy biztosítsam róla, hogy jól vagyok és nagyon hiányzik. De amióta elszakadtunk egymástól, nem érkezett válasz, egészen mostanáig. Draco baglya izgatottan kopogtatott az ablakomon és egy levelet dobott a kezembe.

-Köszönöm, Drágám. – vakargattam meg a bagoly nyakát, majd kibontottam a levelet.

„Drága, Hercegnőm!

Sajnálom, hogy eddig nem tudtam jelentkezni, de minden a feje tetejére állt. A nagy úr elégedett a történtekkel, de nem elégszik meg ennyivel. Hamarosan megtámadja a Minisztériumot és attól tartok az iskolát is. Kérlek, ha van rá módod, ne menj oda vissza.

Rémesen hiányzol, és remélem tudod, hogy szeretlek, Édesem. Köszönöm, hogy írtál nekem minden nap, megkaptam az összes leveled. Azok csempésztek boldogságot a napjaimba, meg persze a gondolat, hogy vagy nekem.

Maradj továbbra is biztonságban és amint lehetséges újra együtt leszünk, megígérem!

Szeretettel, a Te Dracod!

U.i.: koppints kétszer a pecsétre. Mondtam, hogy az első saját varázslatom ez lesz. "

Többször is elolvastam a levelet, majd kalapáló szívvel követtem az utasítását. A vörös pecsétből pedig kivált egy csodaszép vörös rózsa. A növény illatozva esett a kezembe és egyből vázát varázsoltam az asztalomra, hogy bele tudjam tenni. Emlékszem, Draco az első évünkben azt mondta, 17 évesen az első iskolán kívüli varázslata egy rózsa lesz számomra. Boldogan dőltem be az ágyba a levelemet szorongatva.

Két hetet töltöttem otthon, amikor baglyot kaptam egy meghívással a Weasley családtól. Szeretnék, ha velük töltenék egy kis időt a nyári szünet alatt és meghívtak Bill és Fleur esküvőjére is. Apám persze egyből igent mondott és másnap már meg is érkeztem a kedvenc vörös családomhoz.

-Fred, George! Ajándékot hozott nektek a bagoly! – kiáltotta Ron amikor meglátott engem. Szélesen elmosolyodtam és szoros ölelésbe húztam a fiút.

- Jól vagy Ronnie? – kérdeztem tőle.

- Voltak már szebb napjaink is, de jól vagyok Rose. Te? – kérdezte őszinte érdeklődéssel.

- Hasonló képen érzem magam én is. – nevettem kínosan. Léptek hangos dobogását hallottuk a lépcső felől és Ron kicsit odébb állt tudva mi következik.

- Milyen meglepetés? – kukucskáltak be az ikrek, majd megláttak engem.

- Fred, a szemem káprázik, vagy tényleg teljesült a kívánságunk? – kérdezte George.

- George, azt hiszem ő most valós és nem képzelgünk. – válaszolta a fiú és összenéztek, majd vissza rám. Hatalmas hévvel rohantak felém és nekem csapódva, szó szerint a nyakamba ugrottak. Ettől persze elvesztettem az egyensúlyom és a földre borultam, rajtam két testvérrel.

- Ti is hiányoztatok nekem! – nevettem fel.

- Miért nem szóltál, hogy jönni fogsz? Fehér a hajad? – kérdezték.

- Anyukátok küldött nekem levelet, hogy töltsek itt egy kis időt, meg maradjak az esküvőn is. Azt hittem tudjátok. – magyaráztam figyelmen kívül hagyva a második kérdést.

- Nem tudtuk. De nálad jobb meglepetés nem is kellene. – nevetett George és mindenkit felrántott a földről.

- Áhh, Rosie drágám, megjöttél? Minden rendben édesem? Éhes vagy? – jött a konyhába Molly.

- Igen Molly, minden rendben. Nem igazán, ettem otthon. – mosolyogtam rá és hagytam, hogy kicsit megszorongasson.

- Nos, rendben akkor sütök egy kis sütit. – mosolygott mintha meg sem hallotta volna, hogy nem vagyok éhes. – Ti ketten! – nézett az ikrekre. – Segítsetek Rosenak kipakolni, és ne csináljatok semmi rosszat. – mondta Molly mire az ikrek megragadták a karomat és felhopponáltak velem az emeletre.

- Nem lett volna egyszerűbb felsétálni? – kérdeztem, mire szinkronba válaszoltak egy nemmel.

- Na és meddig maradsz? – kérdezte Fred.

- Az esküvőig biztos maradok. Utána ki tudja, most, hogy anya nem él velünk apa nem kötelez rá, hogy a nyár nagy részét otthon töltsem. – mondtam

- Ezt valahogy kihagytad a leveleidből. Mikor ment el és miért? – ráncolták össze a szemöldöküket és leültettek Fred ágyára, majd mellém ültek.

- Élőben akartam elmesélni nektek. – mondtam. – Nem igazán bír velem egy levegőt szívni és apa sem bírja már elviselni őt. Szóval elment. –

- Nála nagyobb bolondot nem ismerek. – mondta George döbbenten.

- Miért? – kérdeztem vissza.

- Ki az aki nem akar a közeledben lenni? Mi mindent megadnánk, hogy veled legyünk egész nap. – mondta Fred és hálásan néztem rájuk.

- Szeretlek titeket. – mondtam és átkaroltam őket.

- Mi is téged, Szépség. – válaszolták szinkronban.