Sötét szerelem

Éjszaka a gyengélkedőn

- Blackwood! – mondta Piton hirtelen, aki kitudja mióta nézett minket. – Meg tudná magyarázni honnan ismeri ezt a bűbájt? – kérdezte kimérten és kissé döbbenten.

- Olvastam róla valahol. – vágtam rá, a mellettem fekvő fiú pedig halkan felnyögött. – El kell vinnünk a gyengélkedőre. – néztem a felém magasodó tanárra, aki némán bólintott és velem együtt felvitte a fiút a gyengélkedőre. A csendes szobába szinte berobbantunk és minden suttogásunk üvöltésnek hallatszott. Elindultunk egy üres ágy felé és szememmel folyamatosan az ápolónőt kerestem, mire végre találkozott a tekintetünk.

- Te jó Merlin, vele meg mi történt? – kiáltott Madam Pomfrey meglátva a félájult fiút. – Tegyék az ágyra és kifele. – mondta de én lecövekeltem az ágya mellett.

- Nem megyek sehova. – mondtam.

- A sírba fognak vinni ezek az akaratos kölykök! – panaszkodott, de utána minden figyelmét Draconak szentelte. Amíg az asszony dolgozott, én az ágy lábánál álltam és elmélyülten figyeltem az eseményeket. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak reméltem, hogy Draco fel fog ébredni és minden rendben lesz vele.

- Jól van. Rendbe fog jönni, de hagyd pihenni. – nézett rám az asszony kicsit kisimultabb arccal.

- Itt maradhatok mellette? – kérdeztem kimerülten, mire egy pillanatra elgondolkodott, majd halvány mosollyal bólintott és elment. Leültem egy igen csak kényelmetlen székre az ágya mellett, és megfogtam a kezét.

- Itt vagyok, Draco. – húztam közelebb hozzá a székem. Finoman megszorítottam a kezét, majd lassan álomba merültem. Álmomban a Roxfortban voltam egy csata közepén. Voldemort csapatai egyre jobban nyomultak előre és egyre több áldozatot szedtek az átkaikkal. Láttam magam előtt az ikreket, ahogy mellettem harcolnak és láttam Dracot, aki a halálfalók ellen fordult. Voldemort szólt hozzánk és elrendelte a szünetet. Koszosan és véresen rohantam be a nagyterembe, ahol a sebesültek voltak és megláttam Nate oldalán állni Fredet és Dracot.

- Rosie! – rázott fel valaki álmomból. Izzadtan és kissé remegve riadtam fel, majd realizáltam hol is vagyok. – Ne haragudj, de rosszat álmodtál és Draco azt mondta ébresszünk fel. – magyarázkodott Nicholas.

- Semmi baj. – válaszoltam kimerülten. – Várj mi? – fogtam fel, hogy mit mondott és felpattantam a székemből. Tekintetem találkozott a szürke szempárral és mosolyra húztam a számat.

- Hála Morgana! Hát felébredtél! – borultam a nyakába és szorosan magamhoz öleltem.

- Hála neked inkább. Piton elmondta mi történt. – tolt kicsit el magától jelezve, hogy túl erősen szorítom.

- Piton itt volt? Nem is hallottam. –

- Kedvesem téged egy kibaszott bombarobbanás nem tudna felébreszteni. Úgy alszol mintha halott lennél. – nevetett mire karba csaptam.

- Ne viccelődj a halállal! Tudod, hogy megijedtem? – szóltam rá és mérgesen mutogattam felé mutatóujjammal.

- Valaki nem akar minket is beavatni, hogy mi is történt? – kérdezte Blaise.

- Rose megmentette az életem, az történt. – mondta Draco és hátra vetette a fejét.

- Azt felfogtuk. Ennyire hülyék mi se vagyunk. De hogyan? – kérdezte Maeve.

- Hát ott voltam a fiú mosdóban, amikor Harry lesectumsemprazta Dracot, én meg pont olvastam egy mély vágásokat gyógyító bűbájról és hát próba szerencse, gondoltam. – mondtam.

- Nem hallottam még ilyen varázslatról. – mondta Pansy

- Pont olvastál az ellenátokról? – kérdezte Blaise

- Mit kerestél a fiú wc-ben? –Kérdezte Nicholas. Mindannyian a fiúra meredtünk és kitört belőlünk a röhögés.

- Téged tényleg csak ez érdekel? Az egész sztoriból? – értetlenkedett a hasát fogva Maeve.

- Biztos nem vagytok ennyire hülyék? – kérdeztem a fekete hajú lánytól, mire még jobban nevetni kezdtünk.

- És mond csak, milyen varázslatot használtál? – kérdezte Blaise.

- Ohh. Nem tudom, nem emlékszem már rá. Hirtelen ugrott az eszembe és már el is felejtettem a sok aggódástól. – hazudtam szemrebbenés nélkül a fiú arcába, de nem nagyon győzte meg a dolog. Engem sem győzött volna meg.

- Srácok, hagyjátok már. – szólt közbe Draco, látva, hogy egyre kényelmetlenebbül érzem magam. – Szeretnék pihenni, a barátnőmmel. – mondta és elzavarta a többieket.

- Miért hazudtál nekik? – kérdezte a fiú.

- Mert nem tudhatja meg senki, hogy sötét mágiát alkalmaztam, Draco. Senki. Neked sem szabadna tudnod róla. – kicsit lejjebb vettem a hangerőmet. – Ha Voldemort belenéz a fejedbe és megtudja ezt... Nem tudom mit csinálna velem. – mondtam, mire megértően bólintott.

- Na gyere ide, hercegnő. – mondta és felemelte a takarót. Draco hamar elszundított mellettem, engem viszont nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy majdnem elvesztettem őt. Mi van, ha Harry megint próbálkozik valamivel? Vagy nem tudja megölni az igazgatót és Voldemort végez vele?

Halkan kimásztam a fiú mellől és elrohantam a szobámba. Elővettem Morgana könyvét és kutatni kezdtem. Tudom, hogy van egy bűbáj ami védelmet nyújt külső támadások ellen, de azt területeken szokták alkalmazni. Biztos van valami, amivel megvédhetem Dracot.

-Salvium Hexianum. – olvastam fel az igét. Az eredeti Salvio hexia bűbáj átalakítása. Emberekre használható nagy erejű védőmágia. A kézmozdulat viszonylag egyszerű és gyorsan elvégezhető. Arra az átokra kell közben gondolni, amelyiktől a leginkább féltjük a megvédeni kívánt egyént és sikerülni fog. De minél erősebb az átok, ami ellen védelmet helyezünk fel, annál nagyobb energiát emészt fel.

A könyvet a talárom zsebébe rejtettem és rohantam vissza a szőke fiúhoz, remélve hogy amíg alszik én el tudom végezni amit tennem kell. És szerencsém volt. Draco édesdeden szunyókált, arca csupa nyugalom. Párszor megszólítottam, hogy biztosra menjek és tényleg mélyen alszik-e majd belekezdtem a varázslatba. Madam Pomfrey szerencsére nem volt a közelembe, így halkan elővettem a pálcámat és újra kikerestem a bűbájt.

-Salvium Hexianum. – mondtam csukott szemmel és közben a halálos átokra gondoltam, ami már elvett egy fontos embert az életemből. A pálcám kéken kezdett világítani és füst szerű fénycsóvák fogták közre az alvó fiút. Egyre közelebb és közelebb értek hozzá, majd beleivódtak a bőrébe. Draco egy pillanatra kéken kezdett világítani, majd minden visszaállt a normális kerékvágásba. Kerek szemekkel, mélységesen kimerülten estem a székbe, amibe korábban aludtam. Szédültem és úgy éreztem, hogy menten elhányom magam. Lassan felálltam a székből és befeküdtem Draco mellé az ágyba. A szédülésem kezdett alább hagyni, majd végül engem is elnyomott az álom. Nem tudom sikeres volt-e amit az imént csináltam, de ha igen akkor biztos, hogy az ikreken is alkalmazni fogom.