Sötét szerelem

Végeztünk...

- Sziasztok. – jelent meg négy mardekáros barátunk mire egyből visszavettünk a hévből. – Rosszkor jöttünk? – kérdezte Nicholas.

- Nem. Éppen jókor jöttetek. – morogtam szúrós szemmel a szőke fiút nézve. Ő is hasonló tekintettel nézett vissza rám, ami egyáltalán nem segített a hangulaton. Draco hirtelen felállt az asztaltól.

- Hova mész? – kérdezte Pansy.

- A mosdóba az ég szerelmére, hagyjatok már! – csattant fel és elindult a mosdóba a táskájával együtt.

- Balhé a paradicsomban? – nézett rám Maeve, mire mindenki kuncogni kezdett.

- Kuss. – mondtam nekik és újabb kortyot ittam a vajsörömből.

- Mit művelt már megint? – kérdezte Blaise aggódva. Nem válaszoltam, csak morogtam egyet és jól is tettem, hogy csöndben maradtam, mert draco abban a pillanatban jött vissza.

- Gyerekek, arra gondoltam hatan felehetnénk pár napra a nyaralónkba a téli szünetben. – vetette fel Nicholas téma terelés gyanánt. A többiek mind belelkesedtek, Draco viszont csendben nézett engem.

- Mikor mennénk? – kérdeztem. – Mert én az első héten a Weasley családnál leszek. – mondtam.

- Hát persze hogy ott leszel! – csapott az asztalra hirtelen a szőke fiú mire mind elcsendesedtünk.

- Probléma? – kérdeztem.

- Igen probléma! Ne menjen már a barátnőm nélkülem egy olyan házba ahol az exe van. –

- Freddel már nincs közöttünk semmi. De kezdem azt hinni, hogy közöttünk sincs. – néztem rá halálosan.

- Az igen. – mondta a fiú enyhe megvetéssel. – Akkor Blackwood, legyen így. Nincs köztünk semmi. – mondta én pedig a döbbenettől pislogni sem tudtam.

- Mi van? – kérdeztem.

- Jól hallottad. Végeztünk. – nézett rám érzelemmentesen.

- Nem értem, akkor most kérjem el a nyaralót vagy ne? – szólt közbe Nicholas nagyokat pislogva. Ez nem normális.

- Kérd. – válaszoltuk szinkronban Dracoval farkasszemet nézve. Gondolom azt hitte én nemet fogok mondani, ami nem meglepő mert én is azt hittem, hogy ő nemet fog mondani. De nem így lett, szóval a téli szünet második hetének egy részét együtt töltjük.

A napok egyre teltek és az egyetlen örömöm a legendás állatok voltak. A hetek során megismerhettünk Billiwygeket, amik apró zafírkék rovarok, Bólintéreket, amik kicsi zöld élőlények és úgy néznek ki mint egy kis növénypalánta. Igazán ragaszkodó élőlények és az egyiket majdnem minden nap vissza kell vinnem az erdőbe, mert kiszökik hozzám. Hagrid szerint meg kellene tartanom és Salmandernek is volt egy ilyen kis barátja, de nem akartam elszakítani az élőhelyétől. Ellenben elneveztem Piklinek. Ezen a héten pedig Occamykkal foglalkoztunk amik szárnyas kígyótestű lények. Alapjáraton kb. négy méterre nőnek meg, de sokan kitöltik a rendelkezésükre álló teret, így kis terráriumokban kell tartani azokat az egyedeket.

A téli szünet első napján elköszöntem a barátaimtól, miközben éreztem Draco fagyos pillantását a hátamon. Fájt, hogy szakítottunk, de nem tudtam nem haragudni rá. Hihetetlen, hogy a hülye kis titka fontosabb volt neki a kapcsolatunknál. Az állomáson Fred és George nagy mosollyal az arcukon vártak és szorosan a karjukba zártak.

-Hiányoztál Rose. – mondták szinkronban.

- Ti is nekem srácok. –

- A szőkének mi baja? – mutatott rá Georgie, mire hátra fordultam és láttam, hogy Draco minket néz miközben az anyja hozzá beszél. Az apja hirtelen megragadta a karját és megrántotta. Draco ijedt pillantással fordult a szőke hajú férfi felé, nekem pedig hirtelen bűntudatom lett.

- Nos, a szőke már nem az életem része. – mondtam.

- Mesélj hugi. – mondta George, mire Fred átkarolta a vállam és elindultunk a lakásuk felé. A téli szünetet az egész Weasley család otthon töltötte, meghívva Harryt és persze Hermionet is. Hála Merlinnek Fred és George szóltak az anyjuknak, hogy nem igazán jövök ki az említett párossal, ezért csak távozásom utánra hívták őket.

- Rosie Kedvesem! Hát végre megjöttél! Hogy vagy? A szüleid hogy vannak? Tudják hogy nálunk vagy? Milyen az iskola? – záporozott a kérdésekkel Molly, az ikrek anyja, miközben borda roppantó ölelésbe zárt.

-Anya megfojtod! – szólt rá Fred.

- Ugyan Georgie, alig értem hozzá. – mondta a nő.

- Hihetetlen, hogy ennyi év után sem tudsz minket megkülönböztetni. Fred vagyok! – morgott, mire Molly csak zavartan legyintett egyet én pedig felnevettem.

- Jól vagyok Molly. A szüleim is jól vannak, viszonylag. Tudják, hogy itt vagyok, csak anyám nem igazán örül neki, de mivel már fél éve nem beszélünk, így nincs rám igazán hatással. A suli pedig rendben van. – mosolyogtam rá. Nem szeretek beszélni az otthoni helyzetről. Mióta Nate meghalt a házunkból eltűnt a nevetés. A szobák sötétek és nincs beszélgetés. Én apámmal szoktam pár futólagos szót váltani, de anyám alig hagyja el a szobáját. Fontolgatják a külön költözést is.

- Fiúk, mutassátok meg Rosenak a szobáját. – mondta Molly.

- De anya, megbeszéltük, hogy Rose velünk alszik. Tudod a rémálmok miatt. – néztek ártatlanul.

- Nem fiúk. Ti elmeséltétek a helyzetet én pedig nemet mondtam. Nem fogom hagyni, hogy két túlfűtött fiatal közé feküdjön egy ilyen kedves lány! – mondta a nő és az ikrek szomorúan kísértek fel az emeletre. Bevitték a cuccaimat a szobájuk melletti szobába. 

- Ugye átjössz hozzánk aludni? – kérdezték szinkronban.

- Azt hittem ez nem is kérdés. – nevettem el magam. – Persze, hogy átmegyek. – mondtam és visszamentünk a földszintre mivel elkészült a vacsora.