Sötét szerelem

Újabb titkok derülnek ki

- Astoria! Te meg mit keresel itt? – kérdezte tőle Draco, mire a lány vidáman közelebb lépett hozzánk és Draco karjaiba vetette magát. Élesen beszívtam a levegőt és próbáltam nem törődni a gyomromban keletkező görccsel. Éreztem a többiek sajnálkozó és együtt érző pillantásait, aztán belém csapott egy gondolat. Miért néznek így rám? Ők is tudják mit kért a Sötét Nagyúr Dracotól? Az lehetetlen, hiszen akkor... Akkor mindannyian halálfalók. Döbbent tekintettel néztem rájuk majd Dracora és az újonnan érkező lányra.

- Astoria, megbocsátanál nekünk egy pillanatra? – fordultam felé ellenkezést nem tűrő hangon. A lány félénken bólintott, majd Dracora nézett és nyomott egy puszit az arcára. Felvont szemöldökkel néztem a barátomra, aki a szemembe se mert nézni.

- Mindannyian a konyhába. MOST! – szóltam rájuk, ők pedig lesütött szemekkel kerülték ki Astoriát és elindultak a konyhába. Beérve lecsaptam a sapkámat a konyha pultra és ingerülten néztem a többiekre.

- Nem akartok elmondani valamit? – kérdeztem, ők pedig összezavarodott fejet vágtak, de a szemükben tisztán láttam, hogy tudják miről beszélek.

- Öhm... Maeve és én összejöttünk. – dobta be csak úgy előzmények nélkül Blaise. Döbbenten felé kaptam a fejem.

- Mi van? – néztem rá, majd a legjobb barátnőmre, aki vörös fejjel püfölte a barátját.

- Megvesztél? Mondtam, hogy majd én szólok neki! – csapkodta továbbra és Blaise már kezdett meghátrálni a félelemtől. Maeve lehet hogy pici és édes kívülről, de kibaszott agresszív tud lenni.

- Mikor történt ez? – kérdeztem a lánytól aki félve nézett rám.

- Tegnap. Már egy ideje randizgatunk, de Blaise tegnap megkérdezte lennék-e a barátnője és igent mondtam. Tudom, sajnálom, hogy nem mondtam el, de annyi bajod volt és féltem, hogy Blaise elszúr valamit, te meg megölöd. – hadarta, mire Draco elröhögte magát.

- Kösz szépen bébi. – forgatta meg a szemét Blaise.

- Végül is, Rose kicsi, de vérbeli gyilkos ha a barátairól van szó. – nevetett még mindig Draco, mire Blaise rettegve nézett rám. Én is elmosolyodtam halványan és rájuk néztem.

- Maeve, nem haragszom. Örülök nektek és később mindent el kell mondanod. – mutattam rá a mutatóujjammal, majd Blaise felé mutogattam. – Kinyírlak ha megbántod. – mondtam mire Dracoból megint kitört a röhögés.

- Imádni való vagy. – ölelt meg, de én kiléptem az öleléséből és végignéztem a barátaimon.

- Tudjátok, hogy nem erről akartam beszélni. Mióta vagytok halálfalók? –kérdeztem, mire néma csend telepedett a társaságra. – Nem gondoltátok, hogy szólnotok kéne? – akadtam ki teljesen.

- Féltünk Rose. Tudjuk, hogy Draco elmondta az ő részét és elfogadtad, de belé szerelmes vagy. Féltünk, hogy nekünk nem tudnád megbocsátani. – mondta Nicholas.

- A barátaim vagytok Merlin szerelmére! Ti sose tanultátok meg, hogy a lényeg a kommunikáción van? – vetettem oda nekik. – Mellékesen, nem értelek titeket. – ráztam meg a fejem, mire Pansy előrébb lépett.

- Rose, te ezt nem értheted. A te családod más mint a miénk. A mi családjaink hoztak egy rossz döntést nagyon-nagyon régen, de most, amikor visszatért a Nagyúr, nem volt választás. Követelte vissza a régi követőit és aki nemet mondott neki meghalt. A családjával együtt. A szüleink újra követni kezdték, hogy megvédjenek minket, mi pedig engedelmeskedtünk, hogy megvédjük őket és magunkat. – mondta könnyes szemmel.

- Lehet, hogy mindenki azt hiszi, mi vagyunk a gonosz mardekárosok, de tudod nagyon ijesztő, ha nincs uralmad a saját életed felett. – folytatta Maeve.

- Rettegünk minden nap, hogy valamit nem jól csinálunk, vagy valakire nem nézünk elég szépen és megölnek minket. Attól is rettegünk, hogy a szüleink rontanak el valamit, mert akkor is a mi halálunkkal bünteti őket. – csatlakozott Blaise.

- És rettegünk attól is, hogy elveszítjük a barátainkat. Egymást és téged. – zárta le Nicholas. Végignéztem rajtuk. Szemeikben könnyek és rettegés volt látható. Soha nem gondoltam még bele abba, hogy min is mehetnek keresztül. Minden nap mindenki minket bánt az iskolában, mert nem vagyunk elég kedvesek, vagy önzetlenek, de hogyan is legyünk azok, ha mi ismerjük a dolgok sötét oldalát. A gonosz mardekárosok akik többet szenvednek és rettegnek mindenki másnál. Akik belül összetörtek, de erősnek akarnak mutatkozni. Lerogytam egy bárszékre és a tenyerembe temettem az arcom.

- Bocsássatok meg. – túrtam bele a hajamba, mire ők döbbenten néztek rám.

- Ne, Rose. Itt nekünk kell bocsánatot kérni, amiért titkolóztunk előtted. – lépett mellém Maeve.

- Soha nem tudnék rátok annyira haragudni, hogy ne legyünk többé barátok. Sajnálom, hogy nektek estem. – mondtam és felálltam, hogy egy csoportölelésbe zárjak mindenkit. Draco finoman megpuszilta a homlokomat és a fülembe suttogott.

- Csodálatos vagy. – mondta én pedig elmosolyodtam és nyomtam egy pusit az arcára.

- Mellesleg szerelmem. – szakítottam meg az ölelést és kínomban elnevettem magam. – Megkérdezhetem miért van itt a menyasszonyod? –

- Jézusom, Rose! Ő nem a menyasszonyom! – kiáltotta.

- Még. – szólalt meg ismét egy nem kívánatos hang. Astoria sétált be a konyhába és elégedett mosollyal nézett végig rajtunk. – Igazán megható volt a csevegésetek, de Dracoval meg kellene beszélnünk az esküvő dátumát. – fordult a fiú felé aki teljesen sokkot kapott.

- A minek a mijét? – fordult a lány felé. – Megmondtam, hogy nem akarlak elvenni. – ráncolta össze a szemöldökét Draco.

- Pedig nincs más választásod. – mondta és kezét Draco dereka köré csavarta, majd rám mosolygott. A szemeim szinte villámokat szórtak, ahogy belenéztem a lány szemeibe.

- Draco, Astoria. A dolgozószobámba, most. – lépett be Lucius a konyhába, majd azzal a lendülettel ki is ment. Ahogy Draco elment mellettem biztatóan megszorította a kezemet, de nem igazán nyugtatott meg.